Elhunyt Fürst János
2007-01-03 19:56:00
Hosszú, súlyos betegség után január 3-án délután Párizsban elhunyt Fürst János. Pályáját hegedűsként kezdte. Szülővárosában, Budapesten a Zeneakadémia hegedűtanszakát végezte el. 1956 őszén elhagyta Magyarországot, tanulmányait a Párizsi Konzervatoire-ban folytatta. Ezt követően hegedűsként és zenekarvezetőként dolgozott: 1963-ban megalapította az Ír Kamarazenekart.
Vezető karmesteri és zeneigazgatói posztot töltött be Malmőben, Aalborgban, Dublinban, Marseilles-ben és Winterthurban, és több évig volt a Helsinki Filharmonikus Zenekar vezető vendégkarmestere. 1972-es londoni debütálása óta az összes nagynevű londoni zenekart vezényelte már, beleértve a Londoni Szimfonikus Zenekart és a Királyi Filharmonikusokat is.
Kilenc évet töltött a Marseilles-i Opera zeneigazgatói székében, valamint rendszeresen vendégszerepelt az Angol Nemzeti Operában és a Skóciai Operában, a Stockholmi Királyi Operában.
1997-től a Párizsi Konzervatoire karmesterképző szakának tanáraként működött. Az elmúlt évtizedben örvendetesen sokat dirigált Magyarországon, rendszeresen dolgozott a T-Com Szimfonikusokkal, a Nemzeti Énekkarral és a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, melynek művészeti vezetője is volt.
72. életévében hunyt el.