Alföldi operát rendez a Napkirály palotájában
Francia-magyar, koprodukciós ősbemutató Versailles-ban
November 22-én, kedden Alföldi Róbert és a Savaria Barokk Zenekar Versailles-ba utazik, ahol a XVII. és XVIII. századi francia zenekultúra egyik elsőszámú fellegvárában, a Barokk Zenei Központban megkezdődnek Marc-Antoine Charpentier három részes, bibliai ihletésű kisoperájának, a Trois histoires sacrées-nak a színpadi próbái. Versailles-ban első alkalommal mutatnak be operaprodukciót külföldi partnerrel, a magyar Armel Produkciós Irodával. A barokk kutatóközpont által nemrég felfedezett és rekonstruált zeneművek, francia szólisták, (Cyril Auvity, Jean-Francoise Novelli és Marc Labonette) előadásában, a Savaria Barokk Zenekar (művészeti vezetőjük Németh Pál) közreműködésével 2005. december 6-án hangzanak fel, s a premiert a központ zeneigazgatója, Olivier Schneebeli dirigálja.
A rendező személyének kiválasztása talán rendhagyónak tűnik, de Alföldi Róbert színész, rendező és festőművész, a komolyzene és az opera műfajának régóta elkötelezett híve. Tizenöt éven keresztül zongorázott és klasszikus zenei tanulmányokat is folytatott.
Operarendezőként 2003-ban, a Szegedi Nemzeti Színházban Gounod Faust című operájával debütált, s a produkció felvétele a legrangosabb komolyzenei televíziós csatorna, a Mezzo műsorában is szerepelt. A Versailles-i Barokk központ zeneigazgatója többek között éppen a Faust televíziós közvetítésének meggyőző sikere miatt választotta Alföldit.
A művész azóta már három másik operát köztük egy olyan különleges produkciót, mint Eötvös Péter Le Balconjának magyarországi bemutatója - is színpadra állított, s ezek mindegyike nagy tetszést aratott.
Az Olivier Schneebeli vezetése alatt működő intézményben már több mint 800 koncertet rendeztek. A szakértők, zenetudósok közel 1200, eddig ismeretlen francia művet fedeztek fel újra, s ezeket a darabokat az érdeklődők a legkiválóbb együttesek valamint a korabeli zene olyan neves előadóinak tolmácsolásában hallgathatták meg, mint William Christie, Jordi Savall, Gustav Leonhardt vagy René Jacobs.
A Chapelle Royale-ban felhangzó Charpentier-bemutató, a Barokk Zenei Központ és az Armel Produkció közel kétéves, komoly előkészítő együttműködésnek köszönhetően két alkalommal, 2006. március 20-án és 21-én, Budapesten, a Thália Színházban is színre kerül. Az előadás a Tavaszi Fesztivál programjának egyik kuriózuma lesz.