Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar éléről távozik Hamar Zsolt

2020-06-25 21:40:03

A Nemzeti Filharmonikusok Sajtóközleménye

Több mint három év után, júliusban távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző. Nem volt könnyű dolga, amikor 2017. tavaszán átvette a szakmai vezetést, hiszen olyan nagy elődök nyomdokaiba kellett lépnie, mint Ferencsik János, Kobajasi Kenicsiro és Kocsis Zoltán. A kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakjának, (Kocsis Zoltán) halála után állt a Zenekar élére, szakmai szempontból is nehéz időszakban. Ennek ellenére az elmúlt három évben számtalan sikeres produkció kötődött nevéhez.

Hamar Zsolt a karmesteri diplomája mellett zeneszerzői képesítést is szerzett Petrovics Emil professzornál. A járvány alatti kényszerű pihenő a korábbiakhoz képest több időt biztosított számára egy másfajta önkifejezési formához, a komponáláshoz.

Ahogyan a művész a zenekarnak is elmondta, már hosszabb ideje felmerült benne a távozás gondolata. A Nemzeti Filharmonikusok menedzsmentje köszöni az együtt töltött éveket, és Hamar Zsoltnak mind előadó-művészeti, mind alkotó-művészeti karrierjéhez további sikereket kíván.

Budapest, 2020. június 25.







A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.