A jövő évad bemutatói a MÁO-ban
2006-05-22 14:21:00
A jövő évad műsorterveiről tájékoztatta a sajtót május 22-én a Magyar Állami Operaház vezetése. A 2006/2007-es évadban öt bemutatót tartanak az Andrássy úti épületben, illetve az Erkel Színházban.Az első premierre december 15-én kerül sor, az Erkel Színházban Verdi Nabuccóját mutatják be. Az előadást Kesselyák Gergely rendezi, a 2004-es Szegedi Szabadéti Játékokon színpadra állított produkció alapján.
A következő premier 2007. február 17-én lesz, az Operaházban. Az Andrea Chenier díszlet- és jelmeztervezője Boris B. Kudlicka, a Lengyel Nemzeti Színház díszlettervezője, a rendező pedig Mariusz Trelinski, a Lengyel Nemzeti Színház művészeti igazgatója lesz.
Március 23-án az Elfújta a szél című balett bemutatójára kerül sor az Operaházban. Dvorák zenéje alapján a kísérőzenét Kecskés Balázs és Medveczky Ádám állítja össze, munkájukat az Amadinda együttes és Rácz Zoltán segíti. A koreográfus Pártay Lilla.
Május 4-én az Operaházban Vajda János Özvegy Karnyóné című darabját mutatják be. A Csokonai Vitéz Mihály műve alapján íródott opera rendezését Ascher Tamás vállalta el.
Az évad utolsó premierje - a Magyar Nemzeti Balett 2006 tavaszán bemutatott gálaestje folytatásaként - 2007. május 23-án egy három felvonásos modern balett est lesz.
