„Vagy mégsem hanyatlik minden?” II. – Verdi Falstaffja a Magyar Állami Operaházban

2013. szeptember 21./27., október 3.
Magyar Állami Operaház

Verdi: Falstaff

Sir John Falstaff: Kiril Manolov/Alexandru Agache
Ford: Alik Abdukayumov/Haja Zsolt
Fenton: Balczó Péter
dr. Cajus: Megyesi Zoltán/Dékán Jenő
Pistola: Gábor Géza
Bardolfo: Horváth István
Mrs. Alice Ford: Fodor Beatrix
Nannetta: Baráth Emőke
Mrs. Quickly: Budai Lívia
Mrs. Meg Page: Gál Erika

Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vezényel: Halász Péter

A Falstaff az a remekmű, amit tökéletesen csak tíz igazi egyéniség tud megszólaltatni. Nincsenek szürke átlagarcok, tömegbe belesimuló figurák, itt mindenki VALAKI. Nem feltétlenül hangfenoménok kellenek (ha van, azért nem baj), hanem zeneileg tökéletesen egymáshoz illeszkedő, de ugyanakkor nagyban különböző karakterek. Persze, ez így ritkán szokott összejönni, nem ok nélkül van oly kevés tökéletességhez közelítő felvétele az operának.

Ebből következik, hogy igen nagy felelőssége van a szereposztónak. Ha egy színháznak társulata van, akkor hosszú évek munkájával akár pont a Falstaffon keresztül lehet kicsiszolni a különböző énekes egyéniségeket. A Magyar Állami Operaháznak nincs társulata. Ez még akár lehetne jó is, mert a színház megspórolhatja az előkészítő munkát, a feladatokhoz szabva alkalmaz megfelelő énekeseket. Első ránézésre ez lehetett a szándék, de a megvalósítás jelentős gellereket kapott.

Először is az Operaház elképesztő rizikót vállalva gyakorlatilag egy szereposztásban tűzte ki nyolc előadásra a darabot, egyedül a címszerepet és Ford alakítóját kettőzte le. Így azután bárki bármilyen okból kidől a darabból, szinte megoldhatatlan helyzet elé állítja a Házat. S ahogy lenni szokott, ez nyomban elő is állt mindjárt a főpróba és Balczó Péter Achilles-ínszakadása után. Nem akarnék munkavédelmi ellenőrt játszani, de ezt követően aligha orvosi javallatra ugrándozta végig a nyolc előadást. Ahogy várható volt, a sor itt nem állt meg. Nem sokkal később dr. Cajus alakítója is kidőlt, így Dékán Jenőnek sikerült debütálnia a Házban, őt a beugrás ténye önmagában felmenti a jogos kritika alól. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a hangja vesztett énekest ilyen szituációban nem lehet lecserélni, mert akár ilyen is előfordulhatott volna.

Kicsit megfoghatatlan, hogy miért verte a színház magát ilyen különös béklyóba, ráadásul akkor, amikor ez a produkció hivatott ünnepelni a 200 éve született Verdit.

A címszerepben előbb a bolgár Kiril Manolovot hallhattuk. Alkatilag megfelelt a szerepre, olyan természetes biztonsággal közlekedett a tekintélyes pocakkal, a néző el sem tudta dönteni, sajátja-e vagy sem. Ezzel nagyjából ki is merültek az igazán pozitív jelzők. Hangban és személyiségben mindvégig kívülállóként közreműködött, egyetlen pillanatig sem éreztük az általa megteremtett alakot valósnak. Amolyan korrekt mű-Falstaff volt. Pedig hangi adottságai szerint is többé-kevésbé megfelelne a szerepre, de személyisége a legkevésbé sem predesztinálja a potrohos lovag eljátszására. Ez az a Verdi-hős, ahol nem elég a hangi (viszonylagos) megfelelés, ide jóval több kell. Manolov figurája semmilyen mélyebb reakciót nem váltott ki a nézőből, mintha csak az egyik tucatszereplőt láttuk volna. Az énekes fiatal kora (35 éves) mentség lehet a hősben rejlő mélyebb filozófia teljes hiányára.

Mindaz, ami hiányzott Manolovnál, az mind megvolt Alexandru Agachénél, nála még az kellő életkort sem lehet kifogásolni. Agache minden porcikája sugározta magából Falstaffot. Hanghordozása pontosan közvetítette az egykor szebb napokat látott lovag lecsúszását. Alakítása olyan természetes volt, mintha több száz előadáson lenne már túl. Agache Falstaffja valami alapvető derűvel szemléli a világot, bukását is éppoly sztoikus nyugalommal fogadja, mint például azt a (fals) hírt, hogy a hölgyek a lábai elé borulnak. Az I. felvonásbeli híres Becsületmonológot nem elbömböli, hanem látványos álfelháborodással közvetíti, mintegy kikacsintva a nézők felé: lám, így kell a szolganéppel bánni! Hangilag rendkívül árnyaltan ábrázolja a lovagot, leheletfinom megoldásokat alkalmaz az adott szituációk érzékeltetésére. A "Quand'ero paggio del Duca di Norfolk" ariettát utánozhatatlanul elbűvölő bájjal adja elő, ami lehetne az egész szerep egyfajta ars poeticája. Alexandru Agache Falstaff-alakítása a Verdi-év eddigi hazai legjelentősebb eseménye.

Érthetetlen számomra Alik Abdukayumov szerepeltetése egy olyan szerepben, amiben számos tehetséges hazai énekes áll(hatna) a Magyar Állami Operaház rendelkezésére. Abdukayumov korábban Paolo szerepében lépett fel, már akkor szembetűnő volt egysíkú előadásmódja, ami Ford szerepében eljelentéktelenítette a figurát. Színpadi megjelenése, iskolás szerepjátéka az előadás egyik mélypontja volt.

Haja Zsolt Fordja szereposztási tévedés, még akkor is, ha a tehetséges és színpadra termett fiatal bariton kulturáltan áthidalja a súlyos szólam és a saját lírai fach közötti jelentős különbséget. Haja szerepeltetése az efféle szerepekben a fiatal tehetség kizsákmányolása, hosszú távon árt az énekesnek, sőt a darabnak is. Rögzíteni szükséges ugyanakkor ismét, hogy Haja Zsolt – szemben az első szereposztás Fordjával – alapvetően jól fogta meg Alice férjének figuráját.

Megkínlódott dr. Cajus karakterével Megyesi Zoltán. A tehetséges lírai tenor a karakterszerepekben nem tudja hova tenni saját hanghordozását, ezért valami számára idegennel kísérletezik. Már a tavalyi Ariadné Naxos szigetén előadásban is feltűnt, hogy ilyenkor Megyesi hangja megkeményedik, olykor bántóan egyenessé válik. Nem segített az sem, hogy a rendező számára előnytelen parókával szerepeltette őt. Dékán Jenő alapjaiban jobb comprimario lehetne, már amennyire egy ilyen rohangálós előadásba történt beugrás alapján ezt meg lehet ítélni. Horváth István Bardolfja és Gábor Géza Pistola korrekt produkciók, de – megfelelő rendezésben – jóval jelentősebb alakítások is születhettek volna.

Fenton szerepében a balesete miatt Balczó Péter alaposan megküzdött a figurával, a publikum is elsősorban azt díjazta, hogy teljesítményével így megmentette az előadást. Hangilag kicsit forszírozottan énekelt, egyes középhangokat csúnyán fogott meg, ugyanakkor a magasságai többnyire rendben szóltak. Még néhány év tanulással a lírai szerepkör üzembiztos énekesévé válhatna.

A hölgyek között elsőnek örömmel üdvözlöm, hogy Fodor Beatrix évek óta először lép fel igazán neki való szerepben. Boldogan lubickol is benne, karcsú magasságokkal, gyönyörű dallamvezetéssel hálálja meg. Első általam látott komikai szerepében szellemesen és nagy játékkedvvel vesz részt. Alakítása közvetlenül Agachéé után említendő.

Zavarban vagyok Budai Lívia Mrs.Quickly-alakítása láttán. Tisztelve a dicső múltat – Fodor Géza után némileg szabadon – a véleményalkotás felfüggesztése mellett döntöttem. Gál Erika igazi hús-vér asszonykát teremtett Mrs.Meg Page kicsit hálátlan szerepéből.

Annuska szerepében – némi meglepetést keltve – az elsősorban régizenés produkcióból ismert Baráth Emőkét láthattuk-hallhattuk. A három előadáson nem azonos szinten, de mindannyiszor igényes frazírozással és elfogódott játékkal keltette életre a szerelmes fiatal lányt.