Éva másképp is dönthetett volna – A nürnbergi mesterdalnokok a Wagner Napokon

2013. június 8.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok
Hans Sachs: James Rutherford
Veit Pogner: Eric F. Halfvarson
Kunz Vogelgesang: William Saetre
Konrad Nachtigall: Blazsó Domonkos
Sixtus Beckmesser: Bo Skovhus
Fritz Kothner: Sebestyén Miklós
Balthasar Zorn: Horváth István
Ulrich Esslinger: Csapó József
Augustin Moser: Lars-Oliver Rühl
Hermann Ortel: Piotr Prochera
Hans Schwarz: Cserhalmi Ferenc
Hans Foltz: Nagy Zoltán
Walther von Stolzing: Klaus Florian Vogt
David: Uwe Stickert
Éva: Annette Dasch
Magdaléna: Gudrun Pelker
Éjjeliőr: Pintér Dömötör

Közreműködik: MR Szimfonikus Zenekar és Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
Rendező: Michael Schulz
Díszlet: Dirk Becker
Jelmez: Renée Listerdal
Rendezőasszisztens és játékmester: Sylvie Gabor
Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám

Újabb opera került fel a Wagner Napok egyre szélesebb repertoárjára. A MűPa talán legsikeresebb vállalkozása egyre nagyobb visszhangot kap, világszerte jó a sajtója. Ennek megfelelően nagyon sok a német szó az aulában, nyilván sokan megfontolták a Times újságírójának tippjét: tényleg nem érdemes kétségbeesnie annak, aki valamiért lemaradt Bayreuth-ról.

Hogy a dolgok elébe vágjak, szerintem ez A nürnbergi mesterdalnokok előadás sem fogja visszavetni a mi Wagner-fesztiválunk egyre növekvő ázsióját. Nagyszerű a rendezés, tökéleteshez közeli a zenei megvalósítás, világnagyság énekesek. Utólag még azon az egyetlen „szeplőn” sem nagyon tudok bánkódni, hogy a nagyon várt Klaus Florian Vogt a harmadik felvonásban gyakorlatilag nem volt képes elénekeli a Versenydalt.

Fontosabbnak tűnt, hogy ezzel együtt is (vagyis ennek ellenére) éltek a figurák, érthető volt a cselekmény, érzékelhetők voltak a szereplők közötti kimondatlan viszonyok, „működött” a darab.

Szokatlanul egyszerű, tradicionális volt a rendezés. Nem akart belemagyarázni semmit, nem tartalmazott meghökkentő áthallásokat és következtetéseket. A színpad pontosan a MűPa pódiumára szabottan volt egyszerű és statikus. Egy háttér-paravánon a jelenetnek megfelelő képek utaltak a német középkor kulturális hagyatékára, ezzel tökéletesen megteremtve a helyszín szellemét. Például a templombelsőhöz egy Mathias Grünewald oltárképet láttunk, Hans Sach Wahn-monológjához Dürer melankóliáját, a János-napra ünnepi díszbe öltöztetett rét mögé pedig Hieronymus Bosch Éden című képét rendelte Michael Schulz rendező.

Mindezt alkalmanként csak egy-egy kisebb díszletelemmel kellett kiegészíteni, a mesterek széksorát, Éva ablakát, vagy a réten Pogner emelvényét maga a jelen lévő tömeg, az inasok – azaz a kórus tagjai – rakták össze és mozgatták, szükség szerint pillanatok alatt.

A Magyar Rádió Énekkarát és a Nemzeti Énekkart többször hallottuk már így, együtt is és nem vagyunk azon sem meglepve, hogy együtt sem rosszabbak, mint külön-külön. Tényleg kiválóak voltak, amire most még annyit is rátettek, hogy a hétköznapoktól eltérően igazi operakórusként természetesen kotta nélkül énekeltek, játszottak, táncoltak, szóval „szerepeltek”.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara itt a Wagner-napokon, Fischer Ádám vezényletével szintén mindig kivételes teljesítményre képes.

Aztán az első felvonásban - ahogy egymás után exponálták magukat a szereplők - már lehetett tudni, hogy nagyszerű estében lesz részünk. Eric F. Halfvarson basszusa már kevésbé kontrollált, nyilvánvalóan idősödő hang, de minden megszólalása jelentőségteljes. Még mindig hatalmas a voce, de egy percig sem kérdéses, hogy ezt az embert akkor is komolyan kell venni, ha halkan szól. Pontosan olyan, amilyennek Pognert elképzhelhetjük. Visszavonulására készülő, de még mindig nagy hatalmú ember.

Vogt első megjelenése is impresszív, egyelőre nincs nyoma a későbbi problémáknak. Hangszínben, tartalmasságban és magasságaiban is sokat ígérő. De az első felvonás igazi sztárja – számomra – a Dávidot megszemélyesítő Uwe Stickert. A szerep rendkívül nehéz. Hőstenorra biztosan nem szabad kiosztani, az inast csak valamilyen „ártatlan”, könnyű és fényes hang jelenítheti meg. Ez a követelmény egy Rossini-, vagy Donizetti-operában általános, de azokban a művekben nem szokás ilyen összetett és hosszú énekelnivalóval fárasztani az énekművészt. Stickert viszont hibátlan technikával, korlátlan magasságokkal és minden körülmények között tisztán énekel, s színészként is remek. Esendőségében szeretetreméltó, „ígéretes” fiatalt alakít.

Érdekes, de az első felvonásban Sachs még csak egy a mesterek közül, és Éva alakítója, Annette Dasch is túl egyszerű, mondhatni jelentéktelen figura. Az első szünetben még arról beszélgetünk, hogy vajon James Rutherford meg tud-e majd felelni a szerep által támasztott követelményeknek?

A második felvonásban aztán sok mindent megértettem, először is azt, hogy mennyire jó ez az opera dramaturgiailag. A helyzetek, a konfliktusok, a csoporton belüli szövetségek és alkuk mennyire életszerűek, ha a rendezés és az énekesek hagyják ezeket megértenünk.

Évát saját apja ajánlja fel versenydíjnak, és mint „szerető apa” ugyan biztosítja a vétó-jogot, de a lánygyermek önállótlansága, sőt kiszolgáltatottsága nyilvánvaló. Sachs helyzete más, mégis rokon. Ő ugyan rendelkezik költői tekintéllyel a mesterek között, de az első felvonásban kiderül, hogy a favorit Beckmesser. Még nem özvegy (tehát jóval fiatalabb) és bizony az írnok társadalmi státusza is jóval magasabb, mint a suszteré.

Sachs és Éva értéke, nagysága ott érlelődik, amikor lejátsszák saját meccsüket egymással, amikor összefognak, szövetséget kötnek. Dasch és Rutherford pedig mennybe mennek. Hangban és alakításban is kikezdhetetlen, amit ekkor nyújtanak.

Semmilyen gondot nem okozott, hogy Vogt a második felvonásban és a harmadik első felében sem nyújtott maximumot. Még dicsértem is magamban: nagyon okos, hogy nem lövi el a puskaport. Dramaturgiailag is teljesen helyénvaló, még nem előadja, hanem csak kitalálja a versenydalt. Rá is pihen kicsit, erőt gyűjt a harmadik felvonás záróképéhez, a dalnokversenyre.

A második felvonás végére amúgy is Beckmesseré marad a terep. A szerenád az ő nagy jelenete, és Bo Skovhus él a lehetőséggel. De még hogy? Jutalomjáték!

Hozzátenném, hogy a szerepet gyakran osztják ki olyan karakter-énekesekre, akik eleve kevésbé szép hangszínnel, szinte alapból árasztják magukból a kisszerűséget, a pitiánerséget. Ez a Beckmesser viszont nem ilyen. Skovhus Beckmessere kapkodva gesztikuláló, idegesítő figura, de minden, csak nem kisszerű és nem veszélytelen. Potens és erőszakos ember, aki mindenképpen, akár plágium árán is, érvényesülni akar. Bo Skovhus ráadásul nagyon is jó hang. Maga a dal primitív, és ez benne az ijesztő. Hozzáteszem, hogy az előadás legvégén talán ő kapta a legnagyobb tapsot – és nem érdemtelenül.

A rendkívüli hosszúságú, teljes estényi harmadik felvonás egy percig sem volt unalmas. Megtöltötték az események, maga a történet, maga a zene, de a rendezés sem produkált üresjáratot. A legnagyobb tisztelettel és elismeréssel tudok beszélni arról a gondosságról, amivel színre vitték ezt az operát. (Csak egy apróság a háttérből: A réten nagy a tömeg, és mindenki másképp ünnepli a János-napot. A koszorúkkal, virággal érkező gyerekek hátul focizni kezdenek, de a vaskalapos Kothner leparancsolja őket onnan.)

Mint mondtam, Vogt teljesen elfáradt a végére, a Versenydalt szinte csak jelezte. Bevallom: nekem ugyan hiányzott, de nem olyan nagyon...! Még ez is belefért, mert az opera valami miatt nagyon-nagyon működött. Legközelebb akár koncepció is lehetne. Képzeljük el, hogy Sachs megdicsőül, mint költő és dalnok. (Walthert is ő tanította meg mindenre egyetlen nap alatt.) Walther von Stolzing megdicsőül mint jó házból való, és tanulásra is hajlandó fiatal hím, Éva pedig – először életében – dönthet, és jól dönt.

Mi pedig szintén jól döntöttünk, amikor odamentünk.

Minden nevesített és névtelen közreműködőnek, szólistának és kóristának szeretnék köszönetet mondani, az éjjeliőrt alakító Pintér Dömötörnek pedig külön gratulálok, hogy megtanult egyetlen, pontosan kellő hamisságú hangot megfújni harsonán.

Élmény volt az egész este!

Az előadásról további képek találhatók a galériában