Tüzes siker (A Tüzes Angyal az Armel Operaversenyen)

2010. november 15.
Szeged
Szegedi Nemzeti Színház

PROKOFJEV: A tüzes angyal

Christina Baggio, Haja Zsolt, Kóbor Tamás, Bátki Fazekas Zoltán, Cselóczki Tamás, Cseh Antal, Trill Zsolt
Vez.: Kocsár Balázs
Rend: Silviu Purcărete

*

Prokofjev operáját a nagyhírű Silviu Purcărete állította színre az idei Armel Operaversenyen. Nem véletlenül kezdem az ő nevével a sort, hisz az előadásban a rendezés tűnik a leglényegesebb elemnek.
Persze talán még lényegesebb magának a darabnak a kiválasztása, ami nem tűnt túl sikeresnek a verseny szemszögéből. Ruprecht hősbariton szerepére nem találtak megfelelő versenyzőt a tavaszi válogatáson. Az erre jelentkező Cseh Antalt átirányították Inkvizítornak, az viszont súlyos basszust kívánna. (Cseh nyilvánvalóan nem az, nem is tölti ki a szólamot, bár dicséretesen teljesít, és a hangereje is elegendőnek bizonyul a gigantikus zenekarral szemben.) A Debreceni Csokonai Színház előadásában Ruprechtnek végül is azt a Haja Zsoltot hívták meg, aki maga is versenyző volt, de a Sirály baritonszerepére választották ki (nota bene azzal megosztott ezüstérmet nyert). Haját spielbaritonnak ismerjük, de egészen jól szól a hangja ebben a súlyosabb szólamban is. Ha ez ember utólag belenéz a tévéfelvételbe, arcjátéka is kifejező, jelenléte meggyőz.

Christina Baggio

Renátaként Christina Baggio lett a verseny legjobb női előadója, s mivel a férfiaknál nem adták ki az első díjat, őt tekinthetjük az egész vetélkedő győztesének. Nem is érdemtelenül kapta, hisz szuggesztíven állította elénk az egzaltált lányt. A hang ugyan nem épp behízelgő színű, de itt most fontosabb, hogy átütő erejű, és derekasan teljesít a turandoti méretű szólamban is. Különösen, hogy Kocsár Balázs a zenekar élén nemigen kímélte énekeseit.

Purcărete rendezését a zsűri a legjobb produkciónak választotta. Megvallom, ez kicsit meglepett. A román rendező rendkívül hatásos látomásszínházat teremtett. Néma szereplők örvénylenek a színen, állandó pantomim-Mefisztónak még kitűnő prózai színészt, Trill Zsoltot is bedobták. A színpad közepén, a forgóra többfunkciós épületet emeltek. Sok a sötétben zajló jelenet, néha kézilámpával világítanak, néha egy tükör is bevillan a szembesülés és a térforgatás célzatával. Aranyló port szórnak a levegőbe, valahányszor Renátának megjelenik a tüzes angyal. Ja, és lépten-nyomon cigarettáznak. Ruprechtnek a pantomim-Mefisztó ad tüzet, érzékeltetve az átjárást valóság és látomás között.

A fesztivál három kortárs darabjának, a Veslefrikknek A lakájnak és A tüzes angyalnak közös vonása, hogy maga a történet nem világos. Fogalmazzunk élesebben: nem elég drámai, azaz nem érezni, hogy emberek sorsa dőlne el benne. Így aztán nehezen átélhető. Legfeltűnőbb ez a Prokofjev-darabban, hisz mind a zene, mind a színpad olyan csillogó, olyan gazdag, annyira elkápráztat, hogy a néző hajlamos erről időlegesen elfelejtkezni. Ha a szabatos történet és a drámai végkifejlet hiánya a modern opera egyik jellemzője, akkor ezt bátran nevezzük hiányosságnak.
Ez okozza például, hogy két nap múlva nem tudom röviden elmesélni, miről is szólt a darab, és csak nagy nehézségek árán tudok fölidézni a rendezésből konkrét megoldásokat. (Persze erre mondhatnák: akkor nézd meg a felvételt. Talán ezért találták ki a tévés fesztivált?) Ilyen kivétel például Cselóczki Tamás tök kopaszra maszkírozott, csillogó hangon elénekelt Agrippája.

Verdi jól tudta, hogy tragikus operáiban is föl kell mutatnia a világosabb színeket. Prokofjev jó kétórás zseniális nyomasztására Purcărete rátett egy lapáttal, s a néző-hallgató hamar kifárad, figyelme lankad. Visszavonul a gyönyörködés várába, s lemond arról, hogy a művet befogadja.
Rendkívül hatásos előadás a debreceniek Tüzes angyala, nem csodálkoztam volna, ha megnyeri valamelyik közönségdíjat. Azon viszont csodálkozom, hogy a zsűrinek is ez tetszett legjobban. Hisz épp a mű lényegét nem bontja ki, Prokofjev operájához pompás háttérlátványosságot szervez, ami belegondolva még akkor is legföljebb félmegoldásnak tűnik, ha egyébként rímel a zene hangulatára.