Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Ruszalkák II. – Ifjúsági előadás a Fesztiválszínházban

2014-02-16 11:33:15 - zéta -

Ruszalka a Fesztiválszínházban 2014. február 9.
Fesztivál Színház

Dvořák: Ruszalka, a vízitündér

Ruszalka: Bakonyi Anikó
Herceg: Kóbor Tamás
Idegen hercegnő: Miksch Adrienn
Vízi ember: Kiss András
Boszorkány: Wiedemann Bernadett
Vadász / erdőőr: Vághelyi Gábor
Kukta: Huszár Anita

Sinfonietta Erudita, Discantus énekegyüttes
vez. Oberfrank Péter

Kerek 12 órával azután, hogy felálltam a MET élő közvetítéséről, melyen a Ruszalka ment, újra ott voltam a Fesztiválszínház kellemesen lejtő nézőterén, csak ezúttal a Ruszalka magyar nyelvű ifjúsági előadására várakoztam, erősítésképpen egy 10 esztendős kritikustanonccal.

Ifjú Kollégám”, amikor a hátsó ülésen appercipiálta, hogy operaelőadásra megyünk, erősítésképpen átvette a legutóbb tapasztaltakat, de az „A jó lovas katonának” túlfűtött előadása közben lehűtöttem, hogy ezúttal némiképp elvontabb dologra számítson és elmeséltem neki a várható sztorit. A csak bonyolultabb filozófiai összefüggésben pozitívnak tekinthető végkifejlet után, némi latolgatást követően nekem is szegezte a váratlan kérdést: És miért jó ezt a gyerekeknek megnézni? (Valahogy mindig bele tud trafálni a kérdéseivel.) Nálam pattogott a labda, de kisebb tétovázás után szerencsére beértünk a tetthelyre, s az ezzel járó sürgés-forgás közben fel sem tűnt neki, hogy nem válaszoltam…

A darabkezdésre már a nézőtéren várakozva jutott csak eszembe, hogy mekkora hendikep ez a művészeknek, közvetlenül a MET előadása után színre lépni. (Lehet, hogy ezért is változott három név is az előzetes információkhoz képest?) A világ egyik leggazdagabban kiállított produkciója után bármi más csak szegényes és sivár lehet.

Szerencsére velem ellentétben Toronykőy Attila rendezőt efféle gondok nem gyötörték. Felfogása alapvetően a színpadi játékra épült és – most gyorsan előresietek a lényegre – megint bebizonyosodott, hogy a színház, mint műfaj nem, vagy legalábbis nem feltétlenül pénzfüggő. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Toronykőy 2 forint 50 fillérből többet hámozott ki a darabból, mint nagynevű kollégája ott, messzi Ámerikában. De legalábbis kiderült, hogy más olvasatoknak is létjogosultságuk lehet.

Díszlet tulajdonképpen nem volt, csak egy szép nagy fehér, kör alakú selyem, ami egyszerre lehetett tó, menyasszonyi fátyol, avagy báli dekoráció. A mozgatásához szinte mindvégig a színen volt (ha jól számoltam) tíz gimnazista, a Trefort Gimnázium lelkes tanulói, akik ha kellett „átrendezték” a terepet, máskor meg néma díszletelemként asszisztáltak. Egy-egy szituációban váratlanul, kamaszként viselkedtek, például amikor a szerelem téma felbukkant, szégyenlősen elfordították a fejüket (mellettem hangos vihogás), máskor meg együttérzően vették körül az elhagyott Ruszalkát, vagy csak kárörvendően kinevették a pórul járt erdőőrt és a kuktát. Igazi szerepük a közönség bevonása volt, s a nézőtéren lévő gyerekek (a nagy többség alsó tagozatos volt, de volt még kisebb is jócskán) vették a alapot és tulajdonképpen az együtt töltött két óra feszült figyelemmel telt. Ez pedig messze több, mint amire eleve számítottam.

Toronykőy rendezésében eljátsszák azt is, amiről csak beszélnek (pl. amikor Ruszalka elmeséli a Vízi embernek a fürdés közben meglesett ifjút, a Herceg alakítója némán besétált mellette a tóba, majd el is merült). A cselekmény ezektől a megoldásoktól váratlanul meggyorsult. Körülbelül a darab negyedét meghúzták az előadók, de ez a legkevésbé sem ment a cselekmény kárára. A három felvonásból kettő lett, egyes (kevésbé fontos) zenei jellemzések kimaradtak, mások ettől egyértelművé váltak.

A magyar nyelvű előadás általában segített az értelmezésben (a fordító neve nem derült ki számomra), de a szervezők nyilván tudtak valamit, mert szöveg-feliratozás is volt. Erre a közreműködők szövegmondásának eltérő minősége miatt olykor szükség is volt. Mivel az eredeti szereposztásból három főszereplő is változott, nem teljesen tudom, lehet-e igazán objektív képet kialakítani a közreműködők teljesítményéről, de azért megpróbálom.

A címszerepben Bakonyi Anikó kicsit merev játékkal, de alapvetően biztosan vázolta fel a vágyakozó, majd elhagyott vízi tündér alakját. Az énekesnő hanganyaga nem teljesen egységes, a magasságai szépen nyílnak, de a mélyebb fekvésben sajnos gyakran alig hallható.

A Herceg szólamát Kóbor Tamás énekelte. Szomorúan kell konstatálni, hogy az énekes pályájának induló szakaszához képest határozottan visszaesés tapasztalható. A korábban elénekelt hősiesebb szólamok oly mértékben megterhelték a fiatal hanganyagot, hogy mára egy hosszabb és közepesen magas frázis teljesítése is problémát okoz, a csúcshangok meg kétesélyesek. Zenei alakításról így esetében aligha lehet beszélni.

Miksch Adrienn az Idegen hercegnő szerepében is sugárzó megjelenéssel, hangban is illúziókeltően, gyönyörű formálással szerepelt. Kicsit az volt az érzésünk, hogy Mikschnek kellett volna Ruszalkát énekelnie és Bakonyi Anikónak talán szerencsésebb lett volna a Hercegnő szólama.

Számomra az előadás felfedezettje Kiss András volt, aki – ha vigyáz magára és vigyáznak rá – a jövő nagy basszbaritonja lehet. A Vízi ember szerepében nemcsak hatalmas hanggal és hatásos megjelenéssel, hanem összetett ábrázolással vétette észre magát.

Jezsibaba szerepe nem okozhatott problémát Wiedemann Bernadett számára, nem is okozott. Remek szerepjátékkal, változatos hangadással, elsősorban karikatúraként felvázolt alakítással a nagyok számára is félelmetes figurát tudott teremteni.

Vághelyi Gábor egy életpálya rutinjával pompás karaktert formált a Vadász és az Erdőőr kettős szerepében. Szép hangjával és ügyes játékával tűnt ki a kuktát alakító Huszár Anita.

Az előadást Oberfrank Péter vezényelte, MET-es kollégájánál sokkal érzékenyebb és összetettebb produkciót sikerült teremtenie. A finálé apoteózisa mindenképpen felejthetetlennek bizonyult.

Hazafelé menet a kocsiban hosszasan lamentáltunk az emberi és a tündéri kapcsolatokról, s kimondatott a tanulság is (nem általam): nem jó, ha nem magafajtába lesz szerelmes az ember.

Ruszalka a Fesztiválszínházban
Fotó: Kocsi Gábor, Művészetek Palotája






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.