Mily bolond az ember (Verdi Falstaffja a Pécsi Nemzeti Színházban)

a címszerepben: Cseh Antal

2012. április 18.
Pécs
Pécsi Nemzeti Színház

VERDI: Falstaff

Sir John Falstaff – Cseh Antal
Ford – Gurbán János
Fenton – Horváth István
Doktor Cajus – Csajághy Szabolcs
Pistol – Szécsi Máté
Bardolf – Horváth Szabó Gábor
Alice – Váradi Marianna
Annuska – Sáfár Orsolya
Mrs. Quickly – Kovács Annamária
Mrs. Meg Page – Várhelyi Éva

Pécsi Szimfonietta
Pécsi Nemzeti Színház Énekkara
Vez.: Vass András

*

Egészen Pécsig kell annak utaznia, aki most remek Falstaff-előadást szeretne látni-hallani.

Giuseppe Verdi utolsó remekműve általában föladja a leckét karmesternek, rendezőnek és a főszereplőknek. De ezeken túl még a kisebb szólamok alakítói is meg tudják keseríteni az igényes operabarát életét. Ebből következik, hogy általában mindig van egy-két-három-nyolc-tizenhat-stb. gyenge láncszem, ami miatt csak félig-harmadáig élvezhetjük ezt az igazán igényes opera buffát.

Igen, opera buffát.
Verdi egész életében – az egy, megbukott Pünkösdi királyság kivételével, vagy tán pont azért – betegesen ódzkodott a vígoperától. 75 esztendősen azután bevetette magát ebbe a már-már elfeledett műfajba. Elsők között a „víg fugát” komponálta meg, ami lezárja a dalművet (és egyben egész életművet).
És a komponista, aki már oly sokszor megújította az operát, most még egyszer utoljára megmutatja, mit tud. Hogy a buffa világában is igenis otthon van. Persze ez csak a kívülállóknak újdonság, hiszen Az álarcosbálban és A végzet hatalmában találhatunk töredékeket, jeleneteket, frázisokat szép számmal, melyek – utólag már nyugodtan kijelenthetjük – a Falstaff előfutárai.

A Falstaff bonyolultságát leginkább az okozza, hogy van zenei értelemben tíz egyenrangú szólam, melyek azonos szintű kiosztása gyakorlatilag lehetetlen feladat elé állítja az operadirektorokat.
A rendezőket a tíz szerep párhuzamos mozgatása szokta az őrületbe kergetni. Az általam eddig látott produkciók általában úgy hidalták át ezt a problémát, hogy igyekeztek a színpadra állítást címszereplő-centrikusan megoldani. Ergo: egy jó Falstaff biztos elviszi a hátán a darabot.
De ez nem így működik.

Nem tagadom, jó néhány jelenetet ki lehet pipálni, ha van egy Melis György nagyságrendű Sir John a színháznál, de ez nem mindennapos eset. Ráadásul akkor még kell egy hasonló fajsúlyú Ford és Quickly is a két látványos duett sikeréhez. Ha ez szerencsésen együtt van, akkor a darab fele (szemernyivel sem több) valószínűleg rendben van. Igen ám, de mi van a másik felében? Megmondom: unalom és nyűglődés egy-egy jelenet végéig, vagy addig, míg az említett hősök-hősnők meg nem jelennek. És körülbelül ezzel meg is fogalmaztuk, miért nem éri el a Falstaff (finoman fogalmazva) Verdi korábbi műveinek népszerűségét.

De nem csigázom tovább a türelmetlen Olvasót, aki a legelső mondatból úgyis sejti, hogy Pécsett más metódussal kísérleteztek. Megpróbálták a lehetetlent, és igyekeztek (szereposztásonként) tíz egyenrangú énekest szerezni.
Ez – mint látni fogjuk – majdnem sikerült is nekik.

Az általam látott előadás már a premiert néhány héttel követő keveredés eredménye, azaz egyik szereposztást sem tükrözi, hanem a kettő izgalmasan összeállt egyvelegéről beszélhetünk.

A címszerepben a tehetséges Cseh Antalt láthattuk, és végre ismét lelkesen tapsolhattunk neki. Utoljára 2006-ban láttam neki való szerepben, amikor a Kovalik-féle Mozart-maratonon Figarót énekelt elsöprően. Azóta vagy abnormálisan mély szólamokban (pl. Kecal, Pomádé, Varlam) vagy pont ellenkezőleg, kényesen magasban sikerült kifogni őt (pl. Sevillai-Figaro). A fiatal hang nagy szerencséje, ha túléli az efféle ugrándozásokat, úgy tűnik, Cseh esetében erről beszélhetünk.

Alakításában nem a figura nagyformátumúságára, hanem inkább a játékosságára helyezte a hangsúlyt. Ez a Falstaff imád élni, és a kudarcok sem szegik kedvét. Mintha magát se venné igazán komolyan, hát még környezetét. Hiányzik belőle a sokak által megfogalmazott tragikum és filozófia, de helyette bölcs derű árasztja el az alakítást. (Megjegyzem: alakításról amúgy egy Falstaff esetében csak akkor beszélhetünk, ha a hős a legnagyobb biztonsággal közlekedik Verdi összetett dallamai között.)

Az Operaház hosszú ideig főszerepekkel kényeztette Gurbán Jánost, majd az utóbbi években látványosan száműzte a comprimario szerepkörbe. Az utóbbi döntés butaságára Gurbán most egy remekbe szabott kabinetalakítással válaszolt Ford szerepében. Ford ugyan a második baritonszerep az operában, de jelenetei rendkívül összetettek és formátumosak. Gurbán hangban és alakításban nagyszerű karikatúrát rajzol a féltékeny és több ízben rászedett férjről.

Alice Ford szerepében Váradi Mariann excellál. Zenei biztonsága és szereptudása aranyat ér, színpadi játéka a prózai színészeket is megszégyenítené. Hasonló jóleső biztonsággal mozog a darabban Falstaff másik imádottja, Mrs. Meg Page alakítója, Várhelyi Éva is. Az asszonytrió harmadik tagja, Mrs. Quickly szintén Budapestről érkezett – Kovács Annamária nemcsak pazar mélységeivel, hanem remek humorával vett részt ebben az igazán huncutos komédiában.

Sáfár Orsolya és Horváth István

A szerelmespár hölgy tagja, Annuska alakítója, Sáfár Orsolya alkatilag hozta a produkcióba kislányos báját, bár a kelleténél kicsit többet foglalkozott szépen leomló hajával. Lírai szopránja kicsit sápadtan csengett, de pontosan szolgálta őt a szép dallamívek leheletfinom megfogalmazásában.
Horváth István Fentonja egyszerre volt érzéki és szenvedélyes, finom és szemérmes, ami jelzi az énekes hangi és színpadi képességeinek különlegességét. Azt hiszem, könnyű lírai tenorfachban jelenleg verhetetlen Közép-Európában.

Doktor Cajust Csajághy Szabolcs mindkét szereposztásban énekli. Találó mozgása, jellegzetes gesztusai és hanghordozása remekül segítik a figura karakterének megidézésében.
Pistol szerepét Szécsi Mátétól kaptuk. Játékban pontos és hatásos, hangban is megfelelő lenne, ritmusban viszont olykor bizonytalan. Az első felvonás nagy együttesét némileg zavarba hozta váratlan gyorsításaival.
Bardolf alakítója, Horváth Szabó Gábor színpadi jelenléte remek, de hanganyaga semmilyen formában nem predesztinálja operai fellépésekre.

Az előadást ezen az estén Vass András irányította. Lukács Ervin egyik legutolsó tanítványa remek arányérzékről és zenei intelligenciáról tett tanúbizonyságot a Falstaff húzós együtteseinek ritka üzembiztos előadásával.

Tulajdonképpen azzal kellett volna kezdeni, hogy az előadást Nagy Viktor rendezte. Már sok-sok előadását láttam, de még egyik produkcióját sem éreztem ennyire telitalálatnak. Bővérű, szellemes és ugyanakkor takarékos rendezése mindvégig egyetlen célt szolgált. Bizonyítani a mű legfőbb alapgondolatát, amelyet a bevezetőben említett „víg fuga” mond ki a darab végén:
„Ez a világ mily furcsa/ Lám mily bolond az ember/ Mind bolond az ember…”

képek: Körtvélyesi László