Májusünnepi Tosca

2010. május 6.
Magyar Állami Operaház

PUCCINI: Tosca

Lukács Gyöngyi, Kamen Chanev, Lado Ataneli, Cserhalmi Ferenc, Kenesey Gábor, Haramza László, Andrássy Frigyes
A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
Vez.: Medveczky Ádám

Talán harmadikos gimnazista lehettem, amikor első Toscámat láttam a ma már csak próbateremmé ledegradált Erkel Színházban. Kutakodván emlékeim archívumában, elsőként Simándy József poétikus festője jut eszembe, a Levéláriát követő döbbent csönddel, majd az elementáris erővel kitörő tapsorkánnal, amely az újrázást követően is megismétlődött. Ezen az estén félelmetes Scarpiát énekelt Tito Gobbi, s - talán nem tévedek nagyot - a címszerepben az akkor még szegedi Horváth Eszter lépett fel, beugrással, és neves partnereihez méltó teljesítménnyel.

Számos felejthetetlen alakítást őrzök emlékezetemben, főleg Sümegi Eszter és Lukács Gyöngyi Toscáját, Perencz Béla és Fokanov Anatolij ördögi Scarpiáját, Kelen Péter festőjét. Fájlalom, hogy a felejthetetlen B. Nagy Jánost Cavaradossiként sosem hallhattam, és sajnálom, hogy alakítását nem őrizte meg a hangszalag.

Lukács Gyöngyi, Lado Ataneli és Massimiliano Pisapia nemzetközileg is jól csengő márkanév az operakedvelők számára, így a "Májusünnep"- sorozat egyetlen Tosca-előadásán nem is csoda, hogy alig lehetett üres helyet találni dalszínházunk nézőterén.

A Cavaradossi szerepére beharangozott olasz tenor helyett azonban egy fiatal bolgár művész, Kamen Chanev érkezett, akiről, dicséretes módon, fényképes szórólap jelent meg az alkalomra. Az ismertető szerint a művész igencsak piacképes a nemzetközi operavilágban, széles repertoárral rendelkezik, az élvonalba tartozó dalszínházak keresett vendége. Nos, hangja van, nem is kevés, betölti a nézőteret, ám kevésbé árnyalt. Hősies színezetű, ugyanakkor érzelemmentes. Odatette rendesen a hangját, de gyanítom, a beugrás okozta esetleges stressz és a próbahiány miatt csak a szerep korrekt leéneklésére törekedett, amely majdnem tökéletesen sikerült is neki. (Azt viszont nem értettem, miért kapott nagyobb tapsot a középszerűen elénekelt Levéláriáért, mint Lukács Gyöngyi a megrázó Tosca-imáért.)

És akkor vegyük górcső alá az est két igazi sztárjának tényleg ritkán tapasztalható nagyszerű hangi és színészi teljesítményét. Lukács Gyöngyi szinte minden alkalommal tehetségének, képességeinek új oldalával örvendezteti meg a közönséget. Hangjának érzelemgazdagsága, drámai ereje, magával ragadó, mélyen átélt hiteles alakítása és grúz partnerével való összjátéka szavakkal ki nem fejezhető élményt jelentett az őket nagy ovációval ünneplő közönségnek.

A második felvonás már Lukács Gyöngyi és Lado Ataneli jutalomjátéka. A grúz bariton hangja ugyan magvasabban is szólhatott volna a templomjelenetben, de leszámítva némi intonációs bizonytalanságot, minden szempontból profi alakítást nyújtott.

Medveczky Ádám karmestert már első bejövetelekor is nagy taps köszöntötte. Remekül összefogta az előadást, a zenekari hangzás majdnem tökéletesnek bizonyult. A dirigens abszolút stílusismerete külön értéke volt az ünnepi előadásnak, melyhez hasonlót jó volna még sokat látni-hallani az Ybl-palotában - ha már az Erkel még ki tudja, meddig, amortizálódik a köztársaság téren...

A Tosca a jelenlegi rendezésben és díszletekben több mint húsz esztendeje van repertoáron. Minden konkrétum leírása nélkül is érezzük valamennyien, hogy a Puccini-remekmű új színpadra állításért, díszletekért és jelmezekért kiált! Szólisták rendelkezésre állnak, akár több szereposztásra is, a kiváló zenekar és énekkar pedig - természetesen a karmesterekkel együtt - amúgy is adott.

(Fotók: Éder Vera)