Májusünnep Mozarttal (Titus kegyelme)

2010. május 4.
Magyar Állami Operaház

MOZART: Titus kegyelme

Herbert Lippert, Eva Mei, Ruxandra Donose, Várhelyi Éva, Wierdl Eszter, Szüle Tamás, Bálint András
A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
Vez.: Fischer Ádám

Igencsak sűrű hónapja lehetett Mozartnak 1791 szeptemberében. A hónap elején, pontosabban 6-án mutatta be a Prágai Nemzeti Színház a Titus kegyelmét, alig több mint három héttel később már a császárváros, Bécs operakedvelő közönsége volt tanúja a Varázsfuvola ősbemutatójának. A korabeli krónikák azonban a Titust tartják a zeneszerző utolsó, befejezett operájának - mint ismeretes, a félbehagyott Zaidét csak 1866-ban, Frankfurtban vitték színre, Gollmick és André kiegészítésével.

A Titust Magyarországon 1797-ben tűzték először műsorra, majd 1991-ben a Magyar Állami Operaház is játékrendjébe iktatta, legutóbb, 2006-ban pedig a Művészetek Palotája közönsége örülhetett e kevésbé ismert Mozart-mű valóban nagyszerű előadásának. Azon az esten jómagam is ott voltam, nagyon kellemes emlékeket hagyott bennem a produkció, melynek dirigense Fischer Ádám volt, aki a Dán Kamarazenekart vezényelte nemzetközi sztárszólisták és a Magyar Rádió Énekkarának közreműködésével. A zenei megszólaltatás világszínvonalú volt, s az amúgy is mindig magával ragadó mozarti zene felejthetetlen élménnyel gazdagított.

Elgondolkodtatott viszont a gyér érdeklődés. Akkor könnyű volt magyarázatot találnom: idehaza alig ismert a dalmű, s operaházunk is kiiktatta már repertoárjából. Sajnos a Májusünnep mostani előadásán is akadt jócskán üres hely a nézőtéren, igaz, csak a páholyokban, és a harmadik emeleten.

Várakozással ültem le helyemre, mert a főszerepekre felkért nemzetközi szereplőgárda már önmagában sikeres előadást ígért, és nem utolsósorban Fischer Ádám, a Májusünnep előadássorozat ötletgazdájának és spiritus rectorának zenei irányítása adott reményt, hogy szép estében lesz részem.

Nem is csalódtam. Ezen az estén is bebizonyosodott, hogy professzionális előkészítés mellett mindössze néhány próba beiktatásával is lehet kiemelkedő produkciót létrehozni, s a vendégszólisták meghívásával elérni azt az igen értékelendő célt, hogy dalszínházunk mihamarabb tevékeny részesévé váljék a nemzetközi operavilágnak.

Mindenekelőtt Fischer Ádámé az érdem, a zenekar játékát hallgatva sokszor úgy éreztem, mintha Salzburgban vagy Bécsben ülnék valamelyik reprezentatív operaházban vagy hangversenyteremben. Az igazi mozarti hangzás, a fegyelmezett zenekari játék, a hangszercsoportok kiváló teljesítménye magával ragadó volt. Az összhangzás élményét növelte az orkeszter magasabb szintre emelése a zenekari árokban, ennek szerencsés voltát már a Haydn-opera előadásai során is megtapasztalhattuk.
Nem véletlen, hogy a dirigens e két komponista műveinek egyik legszakavatottabb interpretátora a nemzetközi zenei életben. Fischer Ádám remekül fogta össze a teljes előadói apparátust. Jó volt látni egyébként, hogy a viszonylag kevés közös próba ellenére, három neves vendégművész fellépésével és a nagyszerű magyar művészek közreműködésével szinte teljesen kész produkciót kapott a közönség.

Meglepett viszont a nézők passzivitása. Talán egy jóízűen elköltött, gyomorterhelő vacsora okozta pilledtségüket, mert a színpadról és a zenekari árokból kapott magas színvonalú produkció elkeserítően csekély tetszésnyilvánításra ragadtatta őket. Hozsannázhat a krónikás bármekkora örömmel és lelkesedéssel, egy sikeres előadás fő hírvivője a közönség, s operaházunk mostani jobbító szándékú lendületét főleg a nézők jelenléte, szeretete és elismerése viheti tovább.

A Titus két ünnepi előadására nemzetközileg is kiemelten jegyzett művészeket nyert meg az dalszínházunk vezetősége. Olyanokat, akik Fischer Ádámmal már korábban is munkakapcsolatban voltak, így, egymást jól ismervén, nem az ismerkedéssel kellett kezdeniük a közös munkát.

A címszerepet, Titust Herbert Lippert, osztrák tenorista énekelte. A művészt Mozart-specialistaként jegyzi a zenei világ. Elmélyült, hiteles alakítással, kellő drámaisággal hozta a figura karakterét. Hangilag azonban csalódást keltett - intonálási problémákkal küszködött, a felső regiszterben nem nyílt ki teljesen, fakón énekelt.

Vitelliát az olasz szoprán világsztár, Eva Mei jelenítette meg. Hangtechnikája bámulatos, színpadi megjelenése fejedelmi, ám mindkét művész teljesítménye a Sextust éneklő Ruxanda Donose mögé szorul. A román énekesnő egészen különleges koncentráltsággal, remek hangi diszpozícióban énekelt, egyedül az ő két áriáját fogadta kitörő tapsorkán, s az előadás végén nagy bravózás köszöntötte teljesítményét.

Az est sikeréhez jelentősen hozzájárultak a magyar művészek is, közülük a Publiust megformáló Szüle Tamást emelném ki, ilyen stílusosan, jól még nem hallottam énekelni, világos tónusú basszusa szépen szólt. Várhelyi Éva (Annius) és Wierdl Eszter (Servilla) is megfelelt, és az énekkarra sem lehet egy rossz szavunk sem.

(Fotó: Éder Vera)