Made in Szeged (Huszár Lajos: A csend)
![\"Huszár](\"images/koncert/opera/opr2005_001a.jpg\")
2005. február 11. - Szegedi Nemzeti Színház
HUSZÁR LAJOS: A csend
Opera két felvonásban, négy képben
Õsbemutató
Péter: Andrejcsik István
Pál: Hajdu András
Ilona: Vajda Júlia
Tündér: Dér Krisztina
Anya: Szonda Éva
Muharos: Gábor Géza
Első ember: Grünfelder Csaba
Második ember: Tóth Péter
Munkás: Piskolti László
Díszlet: Molnár Zsuzsa
Jelmez: Papp Janó
Karigazgató: Koczka Ferenc
a Szegedi Nemzeti Színház Zenekara és Énekkara
vez. Molnár László
\"Feljajdult Péter: - Édesanyám, nagyon fáj ez a karikagyűrű az ujjamon. Úgy fáj, mintha a szívemre vertek volna abroncsot.
- Tudom, fiam, hogy fáj, de csak tűrjed, mert ez választógyűrű. Meg nem szabadulhatsz most már tőle, amíg annak az ujjára nem húzod, akit mindennél jobban szeretsz a világon. Ujjadon a gyűrű, szíveden az abroncs addig. Hanem ha annak az ujjára húzod, akit mindennél jobban szeretsz, akkor nem leszel többé elhagyatott, akkor azt soha el nem veszítheted. De vigyázz rá, fiam, hogy kinek adod, mert ez választógyűrű. Ha nem annak adod, akit a legjobban szeretsz, ha másikat választasz, bizony az élettől elválasztod, és ujjadra a gyűrű, szívedre az abroncs visszaszáll. Az van ebben a karikagyűrűben.\"(Balázs Béla: A csend - részlet)
\"A szerzők, Balázs Béla, Huszár Lajos és Darvasi László valamennyien szegediek, mint ahogyan a díszlet- és jelmeztervező, a dramaturg, a karmesterek és az előadók is azok. Egy ilyen össz-szegedi kaland nemcsak a városnak kiemelkedő eseménye, hanem az elgagyisodó, elüzletiesedő mai magyar kulturális életnek és a zenei világnak is üzen.\"
(részlet a Székhelyi Józseffel készített interjúból,
Délmagyarország, 2005. II. 5.)
\"A Csend Tündére leszáll az emberek világába, és beleszeret egy földi fiúba, Péterbe. A Tündér akaratát öntudatlanul és Péter anyja valósítja meg, gyűrűt ad fiának örökségül: húzza fel Péter annak az ujjára, akit legjobban szeret a világon. Ha rosszul választja ki szeretete tárgyát, akkor annak halálát okozza, a gyűrű pedig Péter ujjára visszaszáll, elviselhetetlen fájdalmat okozva neki. Péter keresztülmegy a gyermek felnőtté válásának fázisain: előbb édesanyjáról, majd daloskedvű barátjáról, Pálról, végül munkahelyén megismert szerelméről, Ilonáról hiszi, hogy mindenki másnál jobban szereti - és mindhármuknak halálát okozza. Végül a Tündér győz: Péter enged a sors rendelésének, szerelmet vall a Tündérnek, a gyűrű szorításától végleg megszabadul, és lassú mozdulattal a földre rogy. Meghal? Megdicsőül? A Tündérrel együtt másik inkarnációba lép át?\"
(Huszár Lajos darabjáról
Páholy, 2005. 2. szám)
\"Dolgozni jó!\" - így indul a második felvonás, a zene pedig Sosztakovics-imitáció. Ám \"kihallani\" a darabból Bartókot, meg a Pelleast, Muszorgszkijt, Farkas Ferencet és másokat is.
S mégis: Huszár Lajos zenéje nagyon egyéni, erős, karakteres. Sokszor – főleg az I. felvonásban – introvertált, meditatív, csendes, elmélázó, inkább a cortexre ható, semmint szomatikusan átütő erejű.
Ám ott van Az álarcosbál szerelmi kettősének hőfokát idéző jelenet, Péter és Ilona együttléte, a Borisz monumentalitását asszociálni kényszerítő ivójelenet, vagy a befejezés szinte trisztáni hangulata.
Szép zene, nagyon, nagyon szép. Csodálatos a gazdag hangszerelés (és itt realizálja a hallgató, hogy mennyire jó a Szegedi Nemzeti Színház Zenekara).
Ambivalens vagyok Székhelyi József rendezésével kapcsolatban. (a Made in Szeged címet tőle kölcsönöztem). Mintha a plitvicei tavak turistacsapásait látnám, olyan a díszlet. Kivetítések, vágtató ménessel, stb., stb.
Multifunkcionális fémkoporsó, sokszor a zene ellen szóló ide-oda tologatással.
Ugyanakkor, talán ezt a darabot nem is lehet megrendezni.
Egyértelmű viszont a zenei megvalósítás. Andrejcsik Istvánt vagy két évtizede követem pályáján, ott voltam szegedi debütálásán. Sose a voce szépségével hatott, hanem muzikalitásával, intelligenciájával, prózai színészeket megszégyenítő játékával. Péter szerepe iszonyatosan nehéz, majd\' két órát ott kell lenni a színpadon, váltogatni a hatodokat és kilencedeket, Andrejcsik makulátlan.
Nagy, nagy szerep, nagy alakítás.
Ott van mellette Gábor Géza Muharosa. Huszárt és őt egyaránt dicséri: kortárs darabban is realizálni kell, hogy ma az övé az egyik legnemesebb basszus Magyarországon.
Vajda Júlia szopránja, túl negyed század éneklésen és Aidákon, még mindig \"girlish\" tud lenni, Hajdu András magassága figyelemre méltó, Dér Krisztina Tündére számomra jobb benyomást keltett, mint a művésznővel látott néhány korábbi produkció.
Molnár László, zeneszerző-karmester látható szeretettel gondozta a darabot (váltótársa Kardos Gábor, itt is köszönet, hogy sokat segített nekem a darab első hallásra talán nem rögtön appercipiálható egy-két részletének megértésében).
S végül mea culpa: bevallom, inkább tucatnyiszor meghallgatom a Falstaffot, vagy Beethoven op. 95-ös f-moll kvartettjét, akár a Radetzky-marsot is, mint egy kortárs darabot. Némi előítélettel, averzióval mentem el a bemutatóra.
Nagyon szép élményt kaptam.
Tudomásom szerint áprilisban Budapesten játsszák majd.
Nézzék meg.
![\"Huszár](\"images/koncert/opera/opr2005_001b.jpg\")
