Kékszakállú és Táncszvit Szegeden

2005. december 9.
Szegedi Nemzeti Színház
BARTÓK: A kékszakállú herceg vára
Táncszvit
A Kékszakállú: Gábor Géza
Judit: Kolonits Klára
A Szegedi Kortárs Balett művészei

Díszlet: Székely László
Jelmez: Földi Andrea
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Vez.: Kardos Gábor
Rendező-koreográfus: Juronics Tamás

Ódzkodik, persze, hogy ódzkodik az ember, ha valaki először csinál olyasvalamit, ami szakmájához nem kötődik szorosan - ha instrumentalista kezd el dirigálni, ha énekesből lesz operaigazgató, avagy, jelen esetben, ha ismert, neves koreográfus (először életében) operarendezésre adja a fejét.
Mindenekelőtt: nagyon jó, hogy így történt.

Juronics Kékszakállúja mestermunka. Spontán most majdnem azt írtam le, hogy tökéletesen megkoreografált, aztán idejében rájöttem, ez bután csengene.
Tökéletesen felépített.
Székely László komor díszletei közé érkezik a Kékszakállú és Judit, valahonnan Felülről Lefelé, hosszú lépcsőn.
Judit jobbra-balra támaszkodva.
A lépcső aztán visszahúzódik - nincs visszaút.
Szinte alig van világítás - Kékszakállú tudja, hogy számára ez az Éjjel.

Gábor Gézáról először a színészi játék kapcsán.
Életkoránál fogva nem lehetett jelen azon a zseniális szegedi előadáson, ahol Görgey Galopp a Vérmezőnjében Tolnay Klári és Mensáros László remekelt - ám szinte estéről estére egy szegedi veterán, a néhai Mentes József \"stole the show\", Nuszbaum bácsiként, megtört, öreg kisemberként beóvakodva a színpadra.

Juronics és Gábor valami ilyesmit csinált. Ezt a Kékszakállút már nemigen érdekli egy nő, általában, nemigen érdeklik a nők - élete alkonyán, estéjén van, adatott még valaki, de tényleg így van?
Így. Felsistereg az előadás. Már nem a Kékszakállúról és nem Juditról szól, hanem a Férfiról és a Nőről, imádatról és gyűlöletről, érzéki érintésekről és a Nő méhét szinte masszírozó Férfiról, makacs követelésről és konok tagadásról, beletörődésről és beletörésről, megtörésről.
De hát ezeket tudjuk a Kékszakállú herceg várában történhető dolgok kapcsán.
Tudjuk - de Juronics és énekesei ezt nagyon meg is tudják mutatni, tudják éreztetni.

Judit hófehér ruhás fiatalasszony, a Kékszakállú (persze) kék köpenyét levetvén a Zalaegerszegi Vörös Október Ruhaművek elb…ott zakójában \"pompázik\".
A színpad az ötödik ajtóig tágul és tágul - ez lehet, hogy így leírva didaktikusnak tűnik, látva nem -, utána viszont, s ez már nem didaktikus, nem szűkül, hanem dinamikussá lesz.

Callas és di Stefano.
Tebaldi és Monaco.
Freni és Gyaurov.
Várady és Fischer-Dieskau.
Valami ilyen párosítások futottak át az agyamon Kolonits és Gábor alakításain. Tapintani lehetett, hogy egymás minden rezdülését érezték, tökéletes színpadi pár voltak.
Kolonits Juditját biztos, hogy többen ismerik, mint Gábor Géza Kékszakállú-interpretálását. Előbbiről így csak annyit, hogy vokálisan imponáló (noha turbulensebb részekben akad azért gond a szövegérthetőséggel), színészileg pedig lehengerlő.

Az este mégis a címszereplőé volt.
Gábor Gézát Szegeden - illetve, úgy gondolom, a szegedi társulat budapesti Forza-vendégjátéka, vagy debreceni előadások után immár az egész országban - elsősorban Verdi-basszusként jegyzik.
Itt egész más műfajban bizonyított. A hang sötét, a muzikalitás kifogástalan, a színészi játék éppoly dekadens, avagy agresszívan indulatos, ahogy a rendezői koncepció épp megkívánja.
A szövegmondásba belekötni rosszakarattal sem lehet.

Szünet után a Táncszvit - rövid második félidő (este hét után kezdődött a produkció, és háromnegyed kilenc előtt ért véget).
Juronics - ha jól értelmeztem - a magyar társadalom bugris rétegét karikírozza itt.
Disznóvágás folyik valahol a kulisszák mögött - a színpadon malaccsontváz makettje, a háttérben a cuclista általános iskolák klasszikus disznófelosztása anatómiailag (persze krétatáblán), szmokingos urak, elegáns hölgyek táncolnak.

A szimbólumrendszer megfejtése helyett inkább a zenekarra figyelek, a Kardos Gábor vezette orkeszter a Kékszakállúban elkövetett néhány jól hallható bakit, itt viszont makulátlanok, Kardos nagyon jól érzi a nyúlfarknyi darab rengeteg hangulatát - élmény.
Ha Juronics ismét operát rendezne, már nem, sőt, nagyon nem ódzkodnék!