Jenufa-premier a Magyar Állami Operaházban

2004. március 13.
Magyar Állami Operaház

JANÁCEK: Jenufa

Öreg Buryáné: Takács Tamara
Laca: Graham Sanders
Steva: Kiss B. Atilla
Sekrestyésné (Kostelnicka): Marton Éva
Jenufa: Bátori Éva

Rendező: Vidnyánszky Attila
Díszlet és jelmez: Alekszandr Belozub
Km. a Magyar Állami Operaház énekara (karigazgató Szabó Sipos Máté) és zenekara
Vez.: Kovács János

\"Vannak olyan alkotások, ahol a kreatív erő, a gondolatok merészsége és újdonsága, és a technika virtuozitása a leginkább csodálandó; és vannak olyanok, ahol úgy tűnik, a művész azt fejezi ki, ami az örökkévalóság anyaméhében rejtőzködött időtlen idők óta, olyan darabok, melyek magától értetődően ábrázolják a természetet, a korokat és az embereket. Az utóbbiba tartozik (...) Janácek Jenufája (...).\".
Jaroslav Vogel: Leos Janácek - a Biography (Academia Praha, 1997, 135. old.)

Talán Siegmund Freud tudta volna csak megtippelni, miért működött úgy a janáceki Unbewusst, hogy kisfia halála után (Vladimir Janáceket kétévesen vesztette el a házaspár) a komponista Gabriele Preissová drámájának megzenésítésére mert vállalkozni.
A Sors fintora, hogy Janácek házassága talán sosem volt boldog, és hogy még a Jenufa első előadása előtt meghalt másik gyermekük, Olga is - nem élte meg 21. születésnapját.

Azt hiszem, ilyen brutális szüzsét, mint a Preissováé, férfi talán nem tudna megírni. Kostelnicka tépelődése (az egész egyetemes operairodalom egyik legdrámaibb jelenete!!) arról, elveszejtse-e, hogyan veszejtse el a bűnben fogant csecsemőt, Janácek zenéjével együtt megfoghatatlan, leírhatatlan hatású. (A társaságomban lévő hölgy hátradőlt székén, nem merte követni a feliratozást, tapintani lehetett az Operában a feszültséget, az I. felvonás udvarias, gyér tapsa a nézők cortexében valószínűleg itt alakult át bámulattá, hogy az előadás végére tomboló siker legyen.)

S még mindig nem az estéről.
Szánom-bánom bűnöm, amikor úgy negyedszázada először hallottam a morva mester zenéjét, a Glagolita Misét - amúgy a Cseh Filharmonikusokkal, Václav Neumann vezényletével -, szinte elmenekültem.
Ma a XX. század egyik legnagyobb komponistájának tartom; a Jenufa évtizedekkel előzte meg Bartókot és Berget, tessék, itt született meg a repetitív zene, ez a muzsika mai füllel hallgatva is meghökkentő, sokkoló, hihetetlenül egyéni.

És rendkívüli módon megosztja a zenebarátokat - a Momus egyik fórumán olvastam hetekkel korábban olyan véleményt (nem tudom szó szerint visszaadni), hogy igen, Janácek dramaturgiája jelentős, de a zene gyenge. A publikum mormolt, vagy hangosan elmondott véleménye is végletesen Janus-arcúnak tűnt.
Amúgy messze nem volt telt ház. Bécsben, New Yorkban, Hamburgban, Londonban egy Janácek-operára hónapokkal előre nem lehet jegyet kapni, Prágában sikerült pár éve a premier napján belépőt szereznem.
Talán még mi sem merünk a szokatlannal, az újjal, a megcincálóval szembesülni?

Bohumil Hrabal magyarul megjelent munkáiban nem találtam utalást Janácek zenéjére, a (míves gondosságú) programfüzet egy újabb generáció, Milan Kundera véleményére hivatkozik, őt idézi - tanulságos elolvasni.
Az operát Vidnyánszky Attila megnemrendezte. Dicséretére legyen mondva, keveset tett a zene ellen - ugyanakkor semmit sem érte. Pár jó idea - a részeg Steva megsimogatja ujjával Laca arcát az I. felvonásban, a harmadikban a színen kereszt hangulatát idéző jégtömbszerű kellék. S pár sutaság - \"Otevri okno\", így Kostelnicka, amikor már Jenufa mellett áll, vagy a zárókép süllyesztőbe küldött kórusának hangulatot zavaró oszlatása.

Így is lehet Janáceket játszatni - hasonló a prágai Národni Ikea-üzletre emlékeztető, vagy talán egy finn szauna képzetét keltő(?) produkciója. De lehet úgy is, ahogy a Wiener Staatsoperben David Pountney megtette.
A díszlet, kosztümök tradicionálisak, nem zavarnak és nem lelkesítenek.
Marad a zenei megvalósítás.

Amennyire a nézőtérről meg tudtam ítélni, mindenekelőtt a zárókettős túl fényes, túl sok rezet foglalkoztató hangzása alapján, a Kovarovic-féle változat hangzott el. (Hic et nunc ne részletezzük a darab keletkezésének és első brünni, aztán prágai előadásának kálváriáját, a világhírhez vezető nehéz utat.)
Kovács János koncepciója, ha lemezfelvételeket választanék viszonyításnak, inkább Haitink, mint mondjuk Frantisek Jilek felfogásához hasonlított. Számomra hallható hiba nélkül, szépen játszott az orkeszter.
Túl szépen. Felfogás kérdése - úgy érzem, ebben a muzsikában több keménység, szikárság, csontosság, rondaság van.
Ahogy Kovács a II. felvonás fináléjában azért megmutatta.

Az énekesi gárda hibátlan. Bátori Évát sosem hallottam korábban. Alakítása világszínvonal, bármelyik nagy operaházban vállalható vokálisan, színészileg. Talán, ha nagyon gonoszkodom, egy-egy, kicsit forszírozott Spitzenton lehetett zavaró.
Marton Évával szemben mea culpa. Sokáig nem szerettem - az olasz repertoárban nyújtott dolgait ma sem, de nyilván az én ízlésemmel van baj (vagy csak de gustibus) egy ekkora kaliberű művésznőnél. Igazából egy prágai, koncertszerű Elektrán figyeltem fel profizmusára, komótosan itta időnként a lábához támasztott ásványvizet és perfektül énekelt.
Kostelnickát - sajnos - sokszor kiöregedő énekesek alakítják (ld. Kniplová vagy Silja lemezeit, vagy épp Agnes Baltsat - pár hete pedig, tudomásom szerint, a brünni Janácek-fesztiválon Zampieri is elénekelte a szólamot).
A szinte páratlanul tudatos Marton Éva - remélhetően sok-sok évig tartó - \"Abgang\"-jának nagyon fontos szerepe Kostelnicka. Ahogy a szerep kívánja, ő viszi el vállán az előadást, a voce még mindig jelentős (micsoda pianissimók még mindig!), forte tartományban időnként már \"üt\", de ez itt és így nem zavaró.
Mérce.
Ahogy megkívántatik, Kiss B. Atilláé a szebb tenor, a szabadabb színpadi mozgás, Graham Sanders hangja fojtottabb, préseltebb, mozgása egy falusi tahóé.
A \"kisebb\" szerepek (van ilyen itt? Anny Schlemm Karolkával kezdte, utána jött Jenufa, aztán a Sekrestyésné, hogy zárásként az Öreg Buryjánét alakítsa) több mint adekvátan szólaltak meg, akárcsak a kórus.

S ami nagyon-nagyon fontos: mindez a darab eredeti nyelvén, szemben Béccsel, itt merte vállalni a Ház a nyaktörő kiejtésű szöveget eredetiben.
Jó, nagyon-nagyon jó, hogy Magyarországon ismét megszólalt a Jenufa.
Jó, nagyon jó, hogy így.
És ha nem csukjuk le előadás közben a szemünket, akkor sem éri retinánkat nyolc napon túl gyógyuló károsodás.