Ismeretlen ismerős (Donizetti Maria di Rohanja Bécsben)
2009. július 17.
Bécs
Rossauer-laktanya, Carl Szokoll udvar
DONIZETTI: Maria di Rohan
Km.: Ingrid Kaiserfeld, Taylan Memioglu, Javier Franco
Vez.: Tiziano Duca
A kőszínházi évad végeztével a Bécsi Operaház falaiból áradó tömény profizmusfelhőt az első júliusi szellők néhány nap alatt szétfújják, és az osztrák fővárosban is valami egészen másé lesz a terep. Nem igazán amatőr, de feltétlenül alkalmi társulatok a város valamint a környező erdők-mezők számos pontján olyan zeneműveket játszanak, amelyeknek szinte esélyük sincs bekerülniük a magyar operarepertoárba.
A schönbrunni kastélyban Zeller-operettet mutatnak be (A madarász), Klosterneuburgban Donizetti Az ezred lánya című operáját adják, a városközponttól alig kőhajításra fekvő
Rossauer-laktanyában pedig szintén Donizetti megy, egy igazi ritkaság, a Maria di Rohan.
E darab keletkezéstörténete sok szállal kötődik a Császárvároshoz: akárcsak a Linda di Chamounix-t, ezt az operát is Bécs számára komponálta a szerző, itt is volt a bemutatója 1843-ban. Donizetti nagyszabású történelmi műveihez képest a bécsi változat (mert „természetesen” ezt is átdolgozta Párizs számára) meglehetősen ökonomikus, alig egy és háromnegyed óra nettó játékidejű. Ideális nyári szabadtéri előadásokhoz: kilenc órás kezdéssel, egy szünettel fél tizenkettőkor vége is van.
Az opera cselekményének alapja, mint oly sokszor, itt is egy szerelmi háromszög. Az egykori kurtizán, Maria di Rohan Enricóhoz, Chevreuse hercegéhez megy feleségül, ám Riccardót, Chalais grófját szereti. A két férfiú jó barát, ám szerelem és becsület dolgában nem ismernek tréfát, ami halálos kimenetelű párbajba sodorja őket.
Az opera zenéje tipikus Donizetti-muzsika, hatásos áriák és kettősök, néhány erőteljes együttes, valamint kissé színtelen kórusrészletek váltják egymást. Sosem hallott zene, mégis olyan, mintha ismerős lenne valahonnan.
|
| Javier Franco és Ingrid Kaiserfeld |
|
|
Taylan Memioglu és Ingrid Kaiserfeld |
Az idei Donizetti-premier zeneileg alapvetően igen sikeres produkció. A legtöbb bel canto operához hasonlóan kis túlzással ehhez sem kell más, mint három igen jó énekes, amiből ezen az estén kettő és fél rendelkezésre is állt.
A legnagyobb név a címszerepet éneklő osztrák szoprán, Ingrid Kaiserfeld. Az idei Mozart+Bécs fesztivál záróhangversenyén is közreműködő énekesnő igen szép hang birtokosa, muzikalitását ebben a szerepben is bizonyította, színpadi játéka mindamellett kissé iskolásnak tűnt.
A spanyol bariton, Javier Franco kifogástalan teljesítményt nyújtott Enricóként. Erőteljes hangjához maníroktól mentes színészi játék társult.
A tenorfőszerepet éneklő török művész, Taylan Memioglu már nem volt ennyire meggyőző, első felvonásbeli áriájában gikszerezett is, később azonban szerencsére feljavult.
A nem különösebben ötletes, láthatóan a költségvetést kímélő rendezés kevéssé marad emlékezetes, a zenei megvalósítás előtt azonban le a kalappal: az egykor Pier Giorgio Morandi asszisztenseként Magyarországon is dolgozó Tiziano Duca hallhatóan jelentős erőfeszítéseket tett a zenekar gondos betanítására, mindamellett jól összefogta az igencsak eltérő kvalitásokkal bíró közreműködői gárdát. Külön ki kell emelni, hogy az énekeseket és a kórust hangosítás nélkül is jól lehetett hallani!
Amennyiben valaki beleunt a Bohéméletbe és a Traviatába, netán újdonságra vágyik, valamint némi eurótartalékkal is rendelkezik, ugorjon ki bátran Bécsbe Maria di Rohant hallgatni. Lesz még két előadás ezen a héten.
Fotók: Harald Minich/HBF
Plakát: Moonlight Studio Vienna
