Galgóczy fricskája - A Szerelmi bájital Szegeden

2016. március 19.
Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza

Donizetti: Szerelmi bájital

Vezényel - Kardos Gábor
Rendező - Galgóczy Judit

A szegedi előadás előtt megpróbáltam gondolatban végigzongorázni, hol is láttam már az L’ elisir d’amoret. Koppenhágában és Prágában, Budapesten, meg Bécsben. A veterán Krausszal és a fiatal Alagnával, utóbbi a trallalallát kézen állva-járva énekelte. Kétszer a Metben, Gregor Jóskával, övé volt a legnagyobb siker.

Legtöbbször persze Szegeden, először 1977 januárjában, Horváth Zoltán klasszikus rendezésében. Pál Tamás dirigált, a négy főszerepet Berdál Valéria, Réti Csaba, Vághelyi Gábor és persze Gregor énekelte.
Bő tíz év múlva is Horváth volt a rendező, maradt Réti és Gregor, Adinát Vámossy Éva, Belcorét Gurbán János vette át, az akkori főzeneigazgató, Oberfrank Géza vezényelt.

Sose felejtek el egy előadást a Kisszínházban. Azon ritka alkalmak egyike volt, amikor a két Réti, apa és fia, együtt állt a színpadon. A rendezés szerint az Adinát alakító szopránnak egy alkalommal körbe kellett járni a nézőteret. A hölgyhöz nem csak zenei szálak fűztek, így előadás előtt virágot küldtem az öltözőjébe. Észrevette, hogy sor szélén ülök – egy pillanatra leguggolt mellettem, odasúgta, „köszönöm a virágot”, majd ment tovább.

Valamennyi korábbi szegedi rendezés többé-kevésbé tradicionális volt, ám most Galgóczy Judit kitekerte a darabot - szerencsére nem a nyakát.

Hihetetlenül szellemes, pezsgő előadást hozott létre. Tudom, hogy leírva nincs hatása, de kerékpáros tűnik fel a színen, Dulcamara elegáns piros cabrióban érkezik. Ott a géppisztolyos katona, a babakocsis kismama. Sok a mai Magyarországra jellemző aktualizálás – a „tejelni” kényszerülő csodaital-árus, a focilabda a színen. Lehet, hogy ez így zagyvaságnak tűnik, erről az előadásról nem írni kellene, ezt látni kell, és sokszor látni, Galgóczy a maga módján, de rendkívül következetesen visz végig mindent. Dulcamara, aki nem csak csaló, de vén kujon is, piros autójában távozik – de már egy ifjú hölggyel (a dekoratív Tóth Judit alakítja, és egy ki offolás, megint eszembe jut, hogy ez a remek mezzo, aki énekelte Carment is, miért nem kap tehetségéhez és hangjához méltó feladatokat).

Merthogy tudjuk, ma a discoban egy lány azt lesi, milyen kocsikulcs pörög a fiú ujján.

Még egyetlen nüansz: Belcore katonái fekvőtámaszoznak. Az Adina melletti diszkréten bekukucskál a lány szoknyája alá – két másodpercnyi szcéna, kíváncsi vagyok, hányan vették észre a nézőtéren, de a rendezés hemzseg az efféle ötletektől.

A színrevitelezéshez méltó a zenei megvalósítás. Adinaként a szexi Horák Renáta, a voce gyakorlatilag makulátlan, néha talán megélesedik egy-egy magas hangon, úgy hiszem, ez az utolsó pillanat, hogy még elénekelje a szólamot – és nem csodálkoznék, ha a német fach irányába mozdulna.

Amúgy a szegedi színházi viszonyokat jól ismerő tudta csak értékelni, hogy a jegyző néma szerepében feltűnt a művésznő férje, Toronykői Attila, maga is pár évvel korábban egy remek Bájital rendezője.

Meglepett, mily sok komikai véna van Altorjay Tamás Dulcamarajában – Gregor után Szegeden nehéz lehet a szólamot sikeresen elénekelni, de neki sikerült. Szélpál Szilveszter remekül játszotta Belcorét – vokálisan talán nem volt 100 %-osan diszponált ezen az estén.

A szegedi társulat erősségére jellemző, hogy egy Himmer Veronika kaliberű Gianettát tud prezentálni – de nem fogják kitalálni, anno ki volt Berdál mellett Gianetta? Bizonyos Vámossy Éva…

Az énekkar, Kovács Kornélia betanításában, a már évek óta megszokott, s immáron elvárt nagyszerű teljesítményét nyújtotta. Kardos Gábor állt, mit állt, pörgött-forgott a Szegedi Szimfonikus Zenekar élén – merthogy a hátul elhelyezett orkesztert Galgóczy beforgatta a színpad közepére. Dirigálása több, mint adekvát volt.

És akkor a slusszpoén. Az operabarát életében ritka, amikor az ismeretlenségből előbukkan egy számára korábban nem hallott énekes, és elvarázsolja. Számomra ilyen volt Dessay a Hoffmann meséi 1993 decemberi bécsi premierjén, Lucic frankfurti Boccanegrája, Grigolo Zürichben, Hoffmannként.
És most Hanczár György Nemorinója. A hang mediterrán ragyogású, a mai világban rendkívüli magasságokkal, a frazeálás elsőrendű, a játék prózai színészekét megszégyenítő. Hihetetlen, hogy Tamino után ez mindössze második jelentősebb operaszerepe.

Dulcamara Gregor József egyik legnagyobb alakítása volt, de ez a szegedi produkció méltó tisztelgés emléke előtt.