Don Carlos premier Szegeden
2003. október 17-18. Szegedi Nemzeti Színház
Verdi: Don Carlos
Ha a 14:10-es gyorsvonattal el tudok indulni a Nyugatiból, akkor ötre vagyok Szegeden. Az majdnem három óra utazás, van időm felkészülni és végiggondolni, mire számíthatok. Hiába van nálam a Don Carlos Pappano dirigálta felvétele (Alagna, Mattila, van Dam), azt végighallgatni már nem elég a távolság. Ha nem tudnám, ebből akár ki is találhatnám, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban nem a Párizsban bemutatott eredetit, hanem az egy egész felvonással rövidebb, úgynevezett milánói változatot fogják énekelni, mégpedig magyar nyelven.
A mai premieren Gregor József - több évtizedes pályafutással a háta mögött - újra debütál, ezúttal rendezőként. Eddigi nyilatkozataiból kiderült, hogy nem híve az \"aktualizált\" rendezéseknek, sőt, alapvetően hagyománytisztelő produkció készül. Egy diszkréten súgó olvasó még tovább megy: \"A Gregor rendez? Akkor sok mozgás nem lesz a színpadon. Készüljünk fel egy koncertszerű előadásra.\"
Arról is értesültünk, hogy igényesebb operában most fog először közreműködni a színház saját együttese. Ehhez korábban mindig igénybe vették a Szegedi Szimfonikus Zenekar segítségét. Nem túl jó jel, ha azt is tudjuk, hogy régen a színházi zenekar jószerivel csak operettek, illetve prózai színdarabok kiséretét vállalta, de a rossz nyelvek szerint az egy-kettőnél több előjegyzés ezekben is komoly gondot okozott. Persze a mostani együttes már rég nem ugyanaz a gárda. Évek alatt lassan a tagok is kicserélődtek, de a \"C-dúr parti\" becenév rajtuk maradt.
A színház alagsori büféjében még annyit sikerül megtudni, hogy Győrfi István az egyik próbán megsérült, így Don Carlost pénteken és szombaton is Albert Tamás énekli, sőt a két bemutató sok más ponton is azonos lesz.
Mit lehet még előre tudni? Már nem sokat. Az énekesek nagy része ismeretlen számomra, de ez inkább engem minősít és nem pedig őket. Viszont éppen ezért, talán elfogult sem leszek.
Több okoskodásra nincs idő, az előadás a zenekar bemutatkozásával kezdődik. A Fontainebleau-i jelenet kimaradásával az egész opera azzal az igen nehéz, unisono kürt dallammal kezdődik, amit gikszerrel játszani a világ legnagyobb zenekarainál is bocsánatos bűnnek számít. Gikszer itt nincs, van viszont kicsit reszketeg, jól hallhatóan lámpalázas hangképzés. Ez a kettősség aztán szinte mindvégig jellemző lesz a zenekari játékra. Mindent megtanultak, de az egyéni szólók nem olyan szépek, nem szárnyalnak (amiben az esetlegesen olcsóbb hangszerek korlátai éppúgy benne lehetnek, mint a stressz). Ezzel együtt soha rosszabbat. Nyoma sincs a számomra legnagyobb bűnnek, a slamposságnak, ami már olyan sok operaelőadást tett tönkre a fülem hallatára. Molnár László vezénylése is összefogott, megnyugtatóan a helyén van minden.
Sajnos elég hamar a színpadra lépnek a \"korlátok\" is, (hogy egy kis képzavarral próbáljam késleltetni, amit ki kell mondani). Mindkét este Albert Tamás és Réti Attila bizonyul szűk keresztmetszetnek. Albert Tamás megtámasztott, \"kieresztett\" hangjai tulajdonképpen megszólalnak, sem volumennel, sem magassággal nagy baj nincs. Egyébként viszont a dallamokat széttörő levegőssége, csúnya, mutálós hangszíne, szövegmondása, megjelenése, mind igen gyenge Don Carlost eredményeznek.
Tartok tőle, hogy a Posa márkit alakító Réti Attila esetében még rosszabb a helyzet. Róla nem derült ki, hogy van-e hangja, és hogy az milyen, mert az egész szerepet préselve-feszítve végigkiabálta, és ez a kiabálás az intonációt és a ritmust is felületessé tette. Kár, mert daliás megjelenése, karaktere egyébként nagyon jól jönne egy rokonszenves Posa-alakításhoz.
Eboli hercegnő szerepében Szonda Éva lépett fel. Kezdetben zavarónak tűnt egy-két mesterségesen sötétített, \"huhogós\" hangja, de aztán ő is feljavult, és rám is hatni kezdett sokszínű alakítása, erős színpadi jelenléte. Erzsébettel énekelt utolsó kettősében már igazán nagyszabású, hiteles Ebolinak hallottam.
Valois Erzsébet, azaz Vajda Júlia ennél kevésbé összetett, egyszerűbb eset, de hát szerepe szerint is az. Kifogástalan, mindvégig szép hang, árnyalt alakítás.
Gábor Géza nagy formátumú énekes. II. Fülöp nemcsak az ő öles termete miatt tűnt erős, királyi jelenségnek. Altorjay Tamás főinkvizítorral bemutatott kettőse az egész darab legerősebb, legnagyobb hatású jelenete lett. Vajon véletlen-e, ha egyéni képességek ilyen találkozása pontosan ott ragyogja be a darabot, pontosan ott lesz katarktikus, ahol annak dramaturgiailag is annak kell lennie? Gábor Géza vállán viszi az előadást. Az, hogy kisebb-nagyobb negatívumok és buktatók ellenére a Don Carlos, mint opera \"működik\", abban neki nem kis része van.
Érdekes, és némiként ellentmond az előzetes híreszteléseknek, de a rendezés is markáns, uralja az előadást.
Vegyük példának éppen a legfontosabb, legnagyobb hatású, Fülöp - Főinkvizítor jelenetet. Az inkvizítornak ez az egyetlen nagyobb fellépése, és itt van arra összesen egy perce, hogy felnőjön Fülöphöz, sőt fölébe kerekedjen. Itt kell egyetlen perc leforgása alatt \"beárnyékolnia\" a király hatalmát. Igen impresszív volt, ahogy Gábor Géza a híres monológot a trónján virrasztva, lehorgasztott fejjel elénekeli, majd amikor bejelentik a főinkvizítort, nehezen feláll és botjára támaszkodva elé megy. A találkozó egy-két üres üdvözlő mondata közben a Főinkvizítor beljebb sétál, majd egyszerűen leül a király üresen maradt trónjára. A lényegi párbeszédre így kerül sor.
A színpadon valóban nincs sok mozgás. A jelenetek statikusak, de feszültek és fókuszáltak.
- Fülöp kegyet gyakorol, felszólítja Posa márkit, hogy kívánjon valamit, de közben olvasgatni kezd, és csak félig odafigyelve válaszolgat, majd a márki mondandóján felmérgesedve, - hangsúlyra - földhöz vágja azt a könyvet. De mondhatok ennél sokkal finomabb példát: amikor megszólal az \"égi hang\", a színpadon álló tömegek tanácstalanul fölfelé nézve és keresve a hang forrását, \"ösztönösen\" közelebb húzódnak egymáshoz. Nagy jelentősége tulajdonképpen ennek nincs is, dramaturgiailag lényegtelen, csak egy olyan apróság, amelyik hitelesebbé és pergőbbé teszi a színpadon történteket.
Lehet, hogy a rendezés valóban nem attraktív, nem sajátítja ki a figyelmet, de ilyen apróságokban is megnyilvánuló módon aprólékos, gondos. A \"slusszpoénon\" pedig még biztosan sokat fognak vitatkozni. Don Carlos eltűnése, visszavonulása nem nagyapja hívására - szó szerint - történik. Fehér magnéziumfényből és füstből kilépve Posa szelleme jön Carlosért. Ezzel szinte az egész történet szimbolikussá lesz és \"elemelkedik\".
Langmár András díszlete mindössze jelzés-szintű, és szemmel láthatóan olcsó. Papp Janó jelmezei is egyszerűek, de lényegre tőrők és szépek.
Végül meg kell még dícsérnem a kórust, és essék szó a szombati előadásról, a \"második szereposztásról\" is. Mint már mondtam, különböző okok miatt a két szereposztás most sok ponton azonos maradt. Gábor Gézának, Altorjay Tamásnak, és nem utolsósorban a mennyei hangot éneklő Dér Krisztinának eleve nincs váltótársa, Albert Tamás és Réti Atilla viszont külső okokból ragadtak mindkét előadásban.
Eboli szerepében Szonda Éva helyett Tóth Judit énekel. Kevésbé árnyaltan és kevésbé átütően, de igen szép hangon. Feltűnő, hogy az előadás során ő is egyre kevésbé ideges, és egyenletesen javul. Mint megtudtam, ez a szombat esti fellépés volt az első komolyabb szerepe, úgyhogy van esélye még tovább javulni.
Valois Erzsébet szerepében Merényi Nicolette énekel, de ő nem tetszik. Nem szövegmondásában, hanem kissé fedett hangszínében, mintha \"tájszólással\" énekelne. Erőtlen, és intonálása sem hibátlan.
A szombati előadás általában kissé szürkébb, mint a premier. Egy kicsit mindenki fáradtabb. \"Másnapos előadás\", mondják az ilyenre. Hogy később még tovább fáradhat, tovább szürkülhet? Előfordulhat, de amikor az előadás után egy órával szinte véletlenül verődünk össze a közeli vendéglőben, akkor Gábor Géza és Kardos Gábor vezénylő korrepetitor biztosítanak, hogy a fáradtság nem a második előadásnak, hanem a tizediknek szólt. Ugyanis a próbákkal, főpróbával együtt egy hét alatt ennyiszer csinálták végig az egészet.
Hol tart Szegeden az operajátszás, mondjuk az évtizedekkel ezelőtti legendáshoz, vagy a pénzügyi csődhöz képest? Nem tudom. Egyetlen premierből messzemenő következtetéseket igazán nincs bátorságom levonni. Annyit látok, hallok és érzek, hogy a társulat fiatal, lelkes és elszánt. Vannak hiányosságaik és gondjaik, de az erőiket összeszedve képesek hiteles teljesítményt nyújtani. A Don Carlos, mint opera ugyanis \"működik\" Szegeden. Ha máskor is lesz még időm és lehetőségem Szegedre látogatni, akkor a kedvemen nem fog múlni.