Debreceni bohémek (Bohémélet-premier a Csokonai Színházban)

2012.04.20 - 2012.05.02
Debrecen
Csokonai Színház

PUCCINI: Bohémélet

*

Az utóbbi évek – Kocsár Balázs nevéhez köthető – debreceni operajátszását leginkább egy-egy grandiózus mű (Lohengrin, Borisz Godunov, Turandot) és néhány ritkaság (Alagna-, Prokofjev-, Korngold-operák) bemutatása tette emlékezetessé, a klasszikus-romantikus alaprepertoár népszerű darabjai némileg háttérbe szorultak. Időszerű volt tehát Puccini Bohéméletének újbóli színpadra állítása, annál is inkább, mert a cívisváros zenekedvelői az elmúlt bő félszázadban számos emlékezetes „Bohém” produkciónak tapsolhattak. (Csak egyetlen ékes bizonyíték: 1970 októberében két előadáson maga Katia Ricciarelli énekelte Mimi szerepét a Csokonai Színház színpadán.)

Francia vendégrendező (Nadine Duffaut) jegyzi a mostani produkciót, aki visszatérő vendég Debrecenben. Munkája korrekt és ambiciózus, minden mozzanatában zenei indíttatású. Némi időeltolást alkalmaz ugyan, amikor 1871-ben, a párizsi kommün idején játszatja a történetet. Ez leginkább a második felvonásban válik érzékelhetővé, amikor Café Momus teraszán zajló eseményeket a francia trikolor diadalittas lengetésével teszi még látványosabbá. A rendezőnő Emmanuelle Favre díszlettervező személyében meglehetősen fantáziátlan partnerre talált. A kialakított játéktér szűk és sivár, egyetlen erénye, hogy gyors színváltozásokat tesz lehetővé. Szerencsére Berzsenyi Krisztina jól kigondolt jelmezei ellensúlyozzák a szürkeséget.

Zeneileg igen biztos pilléreken áll az előadás. A debreceni – nemrégiben anyakönyvezett nevükön – Kodály Filharmonikusok ezúttal egyértelműen bizonyítják, hogy legkiválóbb operazenekaraink közé tartoznak. Sokat tapasztalt és fiatal muzsikusaikat egyformán ambicionálta a Puccini-partitúra komoly próbatételt jelentő megszólaltatása. Az új, ifjú zeneigazgató, Somogyi-Tóth Dániel érezhetően megtalálta a hangot együttesével, műismerete, odaadása, vezénylésének szenvedélye átragad zenészeire és máris megragadó interpretációval ajándékozza meg hallgatóit. Váltótársa a pulpituson Kesselyák Gergely, aki egyike a legkiválóbb magyar operadirigenseknek. Tolmácsolása magabiztos, letisztult, sem a lírának, sem a felkavaró drámai erőnek nincsen híján.

A debreceni előadás másik revelácója Molnár Levente lenyűgöző alakítása Marcello szerepében. A Covent Gardenben és a müncheni Staatsoperben is éneklő ifjú baritont hallva-látva lesz világossá, hogy mik egy vérbeli operaénekes legfontosabb ismérvei. Gyönyörű, kiegyenlített matéria, zenei intelligencia, kitűnő megjelenés és ellenállhatatlan játékkészség. Ilyen egyszerű az egész.
A másik Marcello, Florin Estefan is dicséretesen teljesít, ha nem is kollégája rendkívüli színvonalán.

Kriszta Kinga Mimije jelen pillanatban csupán egy biztató ígéret. Alkatilag és hangilag adekvát, szép piano frázisokat énekel, de alakításának zenei és színészi íve még nem elég meggyőző. Szinte ugyanezt mondhatom Szalai Ágnes alakításáról is. Korrekt munka, de még nem elég jelentékeny.

A mostanában sokat foglalkoztatott Nyári Zoltán Rodolfóként nyújtott teljesítménye inkább méltányolható, mint szerethető. Becsületesen megküzd szólamának vokális nehézségeivel, de hangszíne nem ideális a szerephez. Színészi aktivitása, s különösen mimikája túlzó és fárasztó. Kissé nyegle Rodolfójának életében Mimi csupán egyetlen állomás, így a fináléban is inkább önmagát sajnálja, mint a tüdőbajos varrólányt.
Balczó Péter költője viszont közelít az ideálishoz. Olaszos csengésű tenorja egyre természetesebben nyiladozik, zenei megoldásai ízlésesek, színészi eszközei is gazdagodnak. Torokszorító pillanat, ahogyan az utolsó pillanatban magára marad a színpadon.

Karakterisztikus volt a bohém kvartett további két tagja Cseh Antal és Palerdi András megformálásában. Előbbi Schaunard-ként jeleskedett, az utóbbi Palerdi/Colline-től azonban magvasabb Kabátáriát reméltem.
Bobanj Rebekát hallottam Musette-ként, aki az első pillanatokban eléggé elfogódottnak tűnt, idővel aztán magára talált.
Benoit háziúr szerepében Böjte Sándor kiválóan helytállt. Buffo tenorja, alkata és humorérzéke szinte predesztinálja erre a szerepre. Remek poén, hogy a második felvonás fináléjában ismét felbukkan, s a felkelők oldalán, a rezesbanda dobosaként látjuk viszont.
Ürmössy Imre Alcindoro alakját elsősorban színészi eszközökkel tette hitelessé.
A Csokonai Színház énekkarát is inspirálta a feladat, így a gondos betanulásnak és a rendezésnek köszönhetően megfelelően árnyalt produkciót nyújtottak a közreműködő Bányai Júlia Általános Iskola gyermekkarával együtt.

A debreceni Bohémélet bizonyság arra, hogy a leggyakrabban előadott remekműveket is lehet friss szemlélettel tolmácsolni, ha a megfelelő művészi energiák állnak rendelkezésre. Szükséges hozzá persze megfelelő szakmai alázat és tehetség is, mely megóvja az előadókat (elsősorban a rendezőt) a műidegen, önmegvalósító megoldásoktól. Ezúttal ez nagyszerűen sikerült.