Bánk bán - leporolva (A debreceni Csokonai Színház előadása)

2004. október 27.
Debrecen, Csokonai Színház
Erkel: Bánk Bán

Amíg azon elmélkedtem, hogy miért is nincs kellő számú nézője Verdi Attilájának és miért kellett egy Idomeneót betervezni az idei évadra Debrecenben, a Csokonai Színház az évadtervben nem szereplő húzással elővette 1994-es, Félix László által jegyzett, s most Iványi Csilla által leporolt Bánk bán-produkcióját. Erre ugyanis mindig van igény, még mindig van, aki nem látta (a filmet sem), ráadásul óriási számban lehet becsábítani az iskolai csoportokat is.

Az már más kérdés, hogy ezek után novemberben egyetlen egyszer tűzik műsorra a darabot, a decemberi műsor pedig még nem ismert. Pedig egészen jó előadásról van szó, többet érdemelne, persze csak akkor, ha a vendégművészek esetleg ráérnek, pláne, hogy a két főszerepet tekintve a szereposztás megegyezik az Operaházban futó produkcióval.
Molnár András és Ardó Mária mint Bánk és Melinda léptek színpadra.

Molnár tökéletesen megoldotta a búsuló nagyúr figuráját, hangban csak némi rekedtség okozott áthidalható problémát, drámaisága, az alakításnak megfelelően árnyalt vokális előadása élményszámba ment.
Ardó Mária ugyanakkor mintha nem tudott volna mit kezdeni Melinda lényével (pedig nem túl bonyolult lélek), szenvedett már a hangképzéssel is, mesterkéltre sikerült az alakítás, kettős szerepben tetszelgett: a szerep szerint ő erkölcsös asszony, viszont egyszerűbbnek látszott számára, ha kokettál Ottóval, és csak néha tör ki belőle az ellenállás, vagy annak látszata. Összhatásában leginkább idegesítő volt, így mire eljutottunk a búcsúhoz - az egyik legsikerültebb képhez -, mikor Bánk bocsánatát kéri, meg sem próbáltam elhinni neki a megbánást, a Tisza-parti jelenet extatikus végkifejlet helyett a \"futottak még\"-kategóriában ért el helyezést. Kár.

Ugyanis olyan nagyszerű alakítást \"fejezett le\", mint Wagner Lajos Tiborca, aki elejétől a végéig egyesült a figurával és annak gyötrelmeivel, s ez legjobban a Tiborc-Bánk kettősben csúcsosodott ki. Az igazi aranymetszést - ahogy kell - Gertrudis és Bánk \"nagy találkozásakor\" érte el az előadás. A Bódi Marianna által életre keltett királyné uralta a színpadot, minden gesztusa, minden indulata felséges volt, s ellentmondást nem tűrő, bár halála egy cseppet banálisra sikeredett - ezen még lehet dolgozni.

Deák Mihály Biberachja a rendezés által nem töltött be olyan kulcsszerepet, mint mondjuk a drámában, ám hangilag annál inkább meggyőző volt. Xavier Rivadeneira most Ottóként állt előttünk, s próbálta csábítgatni Melindát (akit ugye annyira nem is kellett), hősszerelmeshez képest kissé szürkén. Nála - külföldi lévén - nehézséget okozott a szöveg érthető kiejtése, nem is rovom fel neki, viszont kiemelném, hogy szinte mindenki más esetében a lehető legtisztábban lehetett követni az eseményeket a szöveg hű és érthető dalba öntésével.

A Debreceni Balett rövid, első felvonásbeli betétje még hagy némi kívánnivalót maga után, a Debreceni Filharmonikus Zenekar kiválóan helyt állt Philippe de Chalendar pálcája alatt.

2004. október 27.

Molnár András és Bódi Marianna