Anyaisten (Tihanyi László operája)

2008. március 19.
Fesztivál Színház

TIHANYI LÁSZLÓ:
Anyaisten (Genitrix) - magyarországi bemutató

Sevan Manoukian, Hanna Schaer, Jean-Manuel Candenot, Christophe Berry, Denise Laborde
A Magyar Rádió Zenei Együttesei
A Jeune Académie Vocale d\'Aquitaine szólistái
Vez.: Tihanyi László
Rendező: Christine Dormoy

Sajnos nem sok magyar opera van, amely eljutott külhoni dalszínházak műsorára, és még kevesebb, amelynek hazánkon kívül volt az ősbemutatója. Az pedig valószínűleg egyedi csoda, hogy egy magyar alkotás első, külföldi előadása után szűk fél évvel a kinti társulat hozza el hazánkba a művet, mint ezúttal Tihanyi László operája esetében. A François Mauriac Genitrix című kisregénye nyomán készült operát a bordeaux-i társulat mutatta be, előbb Mauriac szülővárosában, majd most a budapesti közönségnek.

A történet nagyon egyszerű, úgyszólván banális. Fernand, az ötvenes éveiben járó, anyja gondoskodása és felügyelete alatt élő agglegény beleszeret a fiatal Mathilde-ba, feleségül veszi, és gyermeket nemz párjának. Az ifjú feleség és az anyós közti viszony feszültséggel, gyanakvással teli, de hamarosan megromlik a férj-feleség kapcsolat és az első pillanattól túl sok függőséggel terhelt anya-fiú egymásrautaltság is. Mathilde elvetél, majd ő maga is meghal. Az anya és a fia közt heves szóváltás kerekedik, amelynek során a csalódott, feldúlt anya (Félicité) meghal. Fernand végképp egyedül marad.

Mauriac mesterien írja le a szereplőket jellemző szeretetvágy és szeretni vágyás, a kíméletlen önzés és haszonlesés formáit, az események és a karakterek hihetetlen pontos megrajzolásával tárja fel az emberi lélek legfinomabb rezdüléseit. Tihanyi mind a librettóban (melyet ő és Alain Surrans jegyez), mind a zenében ragyogóan ragadja meg az intim lélektani motívumokat.

A főszereplők - francia nyelvű - szövegét általában a kisregényből átvett mondatok alkotják, helyenként más Mauriac-forrásokból vett idézetek egészítik ki. Az eredeti műben is megtalálható szereplők sorát az opera az elhunyt gyermek lelkét reprezentáló, mindvégig a színfalak mögött éneklő kórussal egészíti ki, amely számára a latin szövegeket Babits Mihály Amor sanctus gyűjteményéből válogatták a szerzők. Ezzel a kiegészítéssel a mű érzelmi motívumának kiteljesítése mellett a zene is sokat nyert, sokrétűbb, színesebb lett.

A két felvonást nyolc-nyolc jelenet alkotja, a jelenetek nem időrendben követik egymást, hanem a filmekben már megszokott mozaikszerű elrendezésben. Mindennek ellenére a történet tisztán követhető, az idősíkok váltogatása egyáltalán nem zavaró, kifejezetten segíti a hangulati elemek logikus felvázolását és a zenei építkezést.

A három főszereplő éneke a beszélt nyelv lüktetéséhez, hangsúlyozásához nagyon közel álló, hihetetlenül hatásos deklamáción alapul. Sokszor úgy éreztem, ez a megoldás valahol a hagyományos éneklés és a schönbergi énekbeszéd között áll.
Ennél oldottabb, hagyományosabb operai hangon szólal meg történetben fontos szerepet kapó családi orvos, Duluc, aki sokszor mintha a többi szereplő (elsősorban Fernand) rejtett gondolatait közvetítené.
A kórusok éneke pedig archaizáló hatású.

Tihanyi zenéje azonban sehol sem rossz értelemben véve eklektikus, a szerző remekül ötvözi a háromféle vokális megoldást. Az egységes összhatás megteremtésében nagy szerepe van a zenekarnak. A nagyon plasztikus, áttetsző hangszerelés engem sokszor a Dal a Földről csodálatos, szinte kamarazenei megoldásaira emlékeztetett. Külön említést érdemel a sokszor visszatérő vonatzaj, amely kintről szűrődik a szobába. Elképesztő, hogy Tihanyi milyen tökéletesen tudta a hangfelvételről bejátszott zajt beilleszteni a tiszta hangszeres és énekes zenei folyamatokba.

Ha valami kifogásunk lehet az új operával kapcsolatban, az talán a második felvonás túlméretezettsége, lehet, hogy itt egy szerény mértékű rövidítés tovább növelhetné a hatást. A zárójelenet meghatóan szépen sikerült, az utolsó sorok (a magára maradt Fernand szavai: \"Uram, könyörülj\") szép dallama órákon át visszhangzott bennem.

Az énekesek valamennyien igen magas szinten oldották meg feladatukat. A Mathilde-ot alakító Sevan Manoukian színészi kvalitásai is egészen kiválóak. Félicité szerepében Hanna Schaer, ha kellett, kegyetlenül rideg, ha kellett, szeretetért könyörgő megtört anya tudott lenni. A Fernand-t éneklő Jean-Manuel Candenot kivételesen szép basszbariton hanggal rendelkezik.

A Magyar Rádió zenekara, két énekkara és a vendégkórus is elismerésre méltóan szerepelt. Az előadást a kellő karmesteri tapasztalatokkal is rendelkező szerző vezényelte, így az autentikusság kérdése fel sem merülhetett.

Christine Dormoy rendezése rendkívül egyszerű, lényegre törő. Minimális, de nagyon kifejező díszlettel dolgozik. Egyetlen jelenet volt, amellyel nem tudtam mit kezdeni, az \"égből aláhulló\" rongybabák számomra teátrális gesztusa kirítt az egyébként dicséretesen puritán koncepcióból.

Mindent egybevetve, meggyőződésem, hogy jelentős operával ismerkedtünk meg, ráadásul nagyon jó előadásban. A mű kifejezetten intim jellegénél fogva aligha kerül fel a nagy operaszínpadok sztenderd repertoárjába, de nagyon bízom benne, hogy kamaraoperák újra meg újra műsorra tűzik majd. És éppen e kamarajelleg miatt úgy vélem, nagyon érdemes lenne DVD-n megjelentetni, s otthon meghitt környezetben elmerülni szépségeiben.

(Fotók: Felvégi Andrea)