A windsori víg nők Szegeden

2007. április 21.
Szeged
Szegedi Nemzeti Színház

OTTO NICOLAI: A windsori víg nők
Komikus opera három felvonásban

Sir John Falstaff: Gábor Géza
Fluth úr, windsori polgár: Andrejcsik István
Reich úr, windsori polgár: Altorjay Tamás
Fenton, Annuska szerelme: Kóbor Tamás
Fluthné: Wittinger Gertrúd
Reichné: Tóth Judit
Annuska, Reichék leánya: Merényi Nicolette

Díszlet: Juhász Katalin m. v.
Jelmez: Varsányi Anna
Karigazgató: Kovács Kornélia
Koreográfus: Varga József
Vez: Kardos Gábor

Rendező: Toronykőy Attila

Nem könnyű rájönni, hogy mitől is olyan addiktív város Szeged. Nincs különleges panoráma, nincsenek hegyei - sőt, a Tisza-gáton kívül semmilyen domborzata sincs. Sok szűk utca, itt-ott megmaradt kockakövek, megsüllyedt villamossínek. A nagy újjáépítés korában nagyon szép szecessziós épületeket emeltek, de ma szinte mindegyikkel szemben - vagy mellett - akad \"sztálinbarokk\" betonkocka is.

Talán a milliónyi, félig-meddig rejtett részlet működik? A helyben és frissen pörkölt kávé illata a főtér sarkán? A parti sétány egyik padján ücsörgő bronz család? Netán a \"Kétfarkú Kutya Párt\" humoros és groteszk falfirkái?

Meg persze a napsütés. Mintha a Széchenyi téren mindig világosabb lenne, mint bárhol máshol. Most pedig, a korán jött nyárban rengeteg százszorszép, harsogó zöld fák és madárcsicsergés.

A szegedi operaprodukciókról összeírható tárgyilagos információkkal szintén nem könnyű megmagyarázni, hogy miért szeretünk ide járni, de most a társulat is a napsütéses arcát mutatja - ahogy ez illik egy ilyen könnyed és szórakoztató vígjátékhoz.

Egy darabig fejtörést okozott a szereposztás, mert a színház honlapján és a helyszínen kapott műsorfüzetben nem ugyanazt olvashattuk, de talán éppen ennek a lehetősége a legmegnyugtatóbb a társulatban. Fluthné és Reichné szerepében négy énekesnő várhatja, hogy mikor kerül rá sor. Vajda Júlia, Wittinger Gertrúd, Szonda Éva és Tóth Judit. Már a névsor láttán mosolygok. Nem hasonlítanak egymásra, de mindegyiküket ismerem és szeretem.

Sir John mindkét felállásban Gábor Géza, és - most már - nem is nagyon lehetne más. A Windsori víg nők műsorra tűzésekor még élt Gregor József. A tervek szerint Falstaff hájas és elszegényedett, de vidám alakja lett volna az utolsó színpadi szerepe. Ez már nem adatott meg nekünk, de ki tudja, lehet, hogy így még szebb a búcsú. Méltó az utód, látni, hogy az életmű nem szűnik meg, fennmarad az örökség...

Fluthné szerepét ma Wittinger Gertrúd énekli, és valószínűleg az ő produkciójába lenne a legnehezebb belekötni. Tiszta és intakt, ugyanakkor egészségesen nagyszabású hang, ráadásul nagyszerű \"figura\", aki elemében érzi magát ebben a vidám szerepben. Ideális párja Tóth Judit, akinek némileg mélyebb hangfekvésben persze, de gyakorlatilag ugyanazok az erényei. Nicolai művében a harmadik női főszerepet, Reichné lányát Merényi Nikolett énekli. \"Érett\" szopránja időnként ellentmondásban áll a kislányka-figurával, de nem bántó az eltérés. Tulajdonképpen csak egy viszonylag szűk tartományban igazán szép a hangja, a forte magas hangokat pedig időnként erőből abszolválja, de mindent egybevéve nagyon kellemes és hiteles Annuska, soha rosszabbat.

Tóth Judit és Wittinger Gertrúd

Gábor Géza változatlanul nagy tehetség, habár nemes basszusa a felvonások első perceiben kissé fáradtnak tűnt. Mintha ott énekelte volna be magát - igaz, onnan énekhangban és színjátékban is tökéletes volt.

A fáradtságra talán magyarázat lehet, hogy Gábor Gézának ebben a szerepben nincs váltótársa. Ráadásul a második szereposztás bemutatójáig egy nap sem telt el. A délután háromkor kezdődő előadás még inkább megviselte a másik duplázót, Kóbor Tamást. Nagyon szép, igazi tenorhang az övé, de míg például az Aranykoporsóban a nagyobb intenzitást kívánó, emelkedett jeleneteiben képes volt felizzani, most az ilyen helyeket némileg megcsúnyult hangon, erőből teljesítette.

Úgy gondolom, a szegedi társulatnak a magánénekes-gárda a legnagyobb erőssége. Tulajdonképpen minden nagyobb és kisebb szerepre nagyszerű embereket szoktak találni. Mindenkit fel lehetne sorolni, de most hadd érjem be Fluth úr alakítójával, akit valószínűleg csak a kissé kevés voce, az átütő volumen hiánya tart vissza a nemzetközi karriertől. A torok lehet olyan, amilyen, de amit ésszel és szívvel meg lehet csinálni, azt Andrejcsik István maradéktalanul nyújtja.

A vokális teljesítmények tehát nagyon rendben voltak, de a zenekar most nem - avagy most sem - volt a helyzet magaslatán. Kisebb tisztátalanságok természetesen sokkal kevésbé okoznak gondot egy amúgy látványos és pergő operában, mert a színpad azért elég jól takar - átvitt értelemben is. Sajnos a vonóskar így is feltűnően matt és zavaros volt, a második felvonásban pedig egy olyan csúnya hegedűszólót hallottunk, amit nagyon nehéz lenne szó nélkül hagyni...

Kocsmai jelenet

Nagyon tetszett viszont a díszlet! Emlékeztet gyermekkorunk fakockákból kirakható meséire. Minden kockának hat oldala van, forgatható, mindegyiken más-más kép, más-más jelenet. A jelmezek, és általában az egész látvány úgy modern, hogy semmi anakronisztikus nincs benne. A szobabelső - már ha a kockák között van ilyen - nagyjából Shakespeare korabeli angol szoba, a fedeles korsó is hiteles - lenne, ha nem lenne háromszorosa a normálisnak. De hát Falstaff is háromszorosa a normálisnak - és nem ő az egyetlen, akit-amit karikatúraszerűen jelenít meg a rendezés.

Sir John kitömött potrohára mintegy rímelnek a hölgyek egymást kiegészítő, eltúlzott idomai, Fluthné hátsója, Reichné keblei, és egészen mesebeli például Mr. Fluth hatalmas lába, valamint vörös, sőt inkább élénkpiros parókája. Az egész nézőtér diszkrét vihogását váltotta ki, amikor az úr inkognitóban találkozik Falstaffal a kocsmában, és álruha gyanánt ezt a hajviseletet cseréli le - ugyanolyan élénk világoskékre...

Egyébként is rengeteg jópofa ötlet, geg határozza meg az egész előadást. Nicolai tetszetős, de enyhén jellegtelen zenéjét végső soron Toronykőy Attila rendezése teszi sziporkázó, szórakoztató színházzá. Ha nem tévedek, a világ boldogabbik szegleteiben az ilyesmit nevezik operának...

Zárójelenet

Az előadás képeit Veréb Simon készítette