A ritkaság diadala, avagy milyen a Bohémélet, ha verista? (Leoncavallo: La boheme)

2006. június 22.
Miskolc
Nemzeti Színház
A Prágai Állami Opera vendégjátéka

RUGGIERO LEONCAVALLO: La boheme
Marcello, festő - Igor Jan
Musette - Denisa Hamarová
Rodolphe, költő - Damir Basyrov
Mimi, varrónő - Jitka Burgetová
Schaunard, zenész - Miguelangelo Cavalcanti
Barbemuche, író - Ivo Hrachovec
Visconte Paolo, és Gustavo Colline, filozófus - Jirí Hájek
Celestin Gaudenzio, vendéglős, és Durand, házmester - Alfréd Hampel
Eufemia - Sylva Cmugrová
A Prágai Állami Opera Zenekara, Énekkara
Vez.: Hilary Griffiths

Jól emlékszem egy sajtótájékoztatóra, amikor 2000-ben a küszöbön álló Verdi-év kapcsán az Operaház Legfőbb Illetékesét faggatták az újságírók: miért mindig csak az ismert műveket játssza a színház? A válasz határozott és kategorikus volt, mondván a ritkaságok nem tartanak számot Budapest közönségének érdeklődésére.
Azután nagyon jól emlékszem, hogy bő fél évvel később, egy Operaházon kívüli szervezésben előadott Luisa Miller után majdnem szétverte a Zeneakadémia szűkös házát ez az érdektelen közönség. Azóta Legfőbb Illetékesek egyre sűrűbb váltással jönnek-mennek, de a helyzet majdnem változatlan.

A majdnemről sem az Opera tehet. A rendszerváltás óta ugyanis felnőtt egy új koncert- és operaszervező nemzedék, akik - ha már nem tudják betenni lábukat a Legfőbb Illetékes Házába - egyéb alternatív helyeken mutatnak be egyre izgalmasabb produkciókat, közöttük számos ritkaságot, tapsorkánnal és látogatottsággal mérhető sikerrel.

Szóval, ha a mindenkori Legfőbb Illetékesen múlik, én soha az életben nem ismerem meg Donizetti Roberto Devereux-jét, Mozart Mitridatéját, Puccini operáját, a La villit, Rameau-tól A lovagokat, Rossini Tell Vilmosát, Richard Strauss Elektráját, Verditől A pünkösdi királyságot, vagy A két Foscarit, Webertől A bűvös vadászt, és még jó néhány alkotást. Pedig úgy gondolom, hogy a ritkaságoknak igenis helyük van egy igazi operabarát életében. Ahhoz, hogy megértsük a remekműveket, fontos ismerni az adott kor jelentős alkotásait. Akkor is, ha minőségben nem érik utol említett társaikat.

A Café Momusban

A jó szerencsém most Leoncavallo Bohémekjével hozott össze. A Bajazzók komponistájának művét az egyik ilyen alternatív operakezdeményezés, az immár hatodik évébe lépő miskolci \"Bartók + \" fesztivál mutatta be. Ezúttal a magyar zeneszerző mellé a veristákat választották, a rendezvénysorozat korábbi napjain már előadták Alfano Feltámadását, Giordano három operáját is (Szibéria, Andrea Chenier, Fedora), és Bizet örökbecsű Carmenjét. A sorozatban június 22-én a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínpadán került közönség elé Leoncavallo nehéz sorsú operája, a Bohémek.

Erről a hányattatott sorsról nem kis részben maga a komponista tehet. Leoncavallo első operája, a Bajazzók ugyanis 1892-ben indult világhódító útjára. Leoncavallo kortársa, a szemtelenül tehetséges Giacomo Puccini egy évvel később a Manon Lescaut-val követte az úton, majd 1896-ban a Bohémélettel előzött is. Rejtélyes, hogy Leoncavallo miért vette fel a kesztyűt, miért érezte, hogy neki is meg kell komponálnia Murger regénye alapján a maga Bohéméletjét? Leoncavallo operája időben egy bő évvel követte Pucciniét, sikerben messze elmaradva mögötte. A zeneszerző útját ezt követően egyre ritkábban kísérte diadal.

Pedig a Bohémekbe beletett apait-anyait, mindent, amit addig e szakmáról megtanult. Bár miközben hallgatjuk ezt az egészestés művet, minduntalan a Bajazzók ötlik fülünkbe, s néha szemünkbe is. Rodolphe-ot itt bariton énekli, Tonióra emlékeztető széles kantilénákkal, míg Mimi az első felvonásban énekel egy Madárdalra erősen hasonlító áriát. Marcello hőstenori hang, bizony a vitákban kihalljuk Canio féltékeny szenvedélyét. Egyedül a mezzoszoprán Musette esetében találkozunk (a Bajazzókhoz képest) új hanggal, új kifejezési móddal.

Érdekes, hogy mennyire más pontjait ragadták meg az alapsztorinak a szerzők. Leoncavallónál Marcello és Musette körül forog a cselekmény, Rodolphe és Mimi inkább háttérben vannak. Ennek megfelelően Mimi betegsége és tragédiája csak éppen a darab végén jelenik meg. Az előadás nagy részét lekötik a bohém társaság szerteágazó, hol vidám, hol meg durva kalandjai, valamint a festő és szerelme közti permanens civakodás. Maga a mű is a Puccini-opus második felvonásával, a Café Momus jelenettel kezdődik. És - Leoncavallo vesztére - kiderül az is, hogy Puccini mennyire kidolgozta patikamérlegén a színpadi effektusokat. Mivel nem lehet nem összevetni a két művet, folytonosan feltűnnek Leoncavallo jeleneteinek dagályosságai, felvonásainak gyengébb dramaturgiai elemei, dallamfűzésének kicsit monomániás megoldásai.

A Miskolci Operafesztivál igazgatósága a Prágai Állami Opera produkcióját hívta meg. Prágában a negyedik éve megy a darab, ha a honlapjuknak hinni lehet, számos nemzetközi és cseh alapművön kívül még Verdi Szicíliai vecsernyéjét és Bernstein Candide-ját is műsoron tartják. (Lám, ott van közönsége a ritkaságnak is. Persze, ahol nem egy operaház van monopolhelyzetben, meg kell küzdeni a nézőért.)

Az előadás közreműködői közül kimagaslik Marcello és Musette alakítója. A festő hőstenor szólamát úgy kell elképzelni, mintha Caniot négy felvonáson keresztül hallgatnánk. Leoncavallo helyenként emberfeletti súlyokat énekeltet hősével, teleszórva békkel, hákkal. Igor Jan nemcsak kellő erővel bírja, hanem meglepő módon rendkívül könnyedén hozza a csak olaszoknak természetes mediterrán hangszínt is. Bár Heiner doktor prágai beszámolóiból már értesülhettünk róla, fellépése komoly meglepetést keltett.
Partnernője, a fiatal és vékony, megjelenésében Callasra emlékeztető Denisa Hamarová. Szerepét gyönyörű hangon, elragadó színpadi jelenléttel alakítja. A négy felvonás minden jelenetében új arcát látjuk/halljuk, a komikától a szubretten át a drámai szopránig mindent hibátlanul bemutat.

Rodolphe figurája meglehetősen egysíkúra sikeredett Damir Basyrov alakításában. A hang még meglenne, de megszólaltatása minden alkalommal színpadidegen ágálással párosul. Nem jobb, amikor nem énekel, ilyenkor közönyös kívülállóként várja a legközelebbi belépését.

Mimi - Jitka Burgetová

Mimi szerepe Leoncavallónál kevésbé sikerült könnyesre.
Jitka Burgetová három felvonáson át kellemes könnyedséggel énekli mellékszereplőre valló szólamát, de az utolsó jelenetben mély drámaisággal jeleníti meg a haldokló lányt. Fontos szerep Schaunard-é. A zenész szólamát Miguelangelo Cavalcanti nagyszerű humorral, telt hangon adta elő. Az ő nevét feltétlenül érdemes megjegyezni.

Rodolphe, Marcello, Schaunard

Maga a produkció színpadilag nem kiemelkedő. Pavel Bílek díszlete, jelmezei és Roman Hovenbitzer rendezése napjainkba helyezi a történetet. Marcello festékszóróval festeget, meg videózással is foglalkozik. Szerencsére a tervezők nem gondolkodtak el mélyebben a darabon, hiszen, ha olyan szegények ezek a bohémek, még a televíziójukat is elvihetné tartozás fejében a házmester...

Az est mélypontját a Hilary Griffiths irányította zenekar jelentette. A mellettem ülő csinos, barna lány ki is jelentette, hogy ezek után többet nem mond rosszat a budapesti Operaház zenekaráról. Tény, hogy ritka érzéketlenül, fúvósgikszerek tömkelegével harsogták végig a négy felvonást. Ha máshol nem is, de a zenekari hangzáson már évadvégi hakniszagot lehetett érezni, amit némiképp az is magyaráz, hogy - mivel a produkció jövőre Prágában lekerül a színről - tulajdonképpen Miskolcon volt a darabtemetés.
Mindent összevetve: Leoncavallo Bohémekje érdekes darab, melyet olykor a Puccini-mű hátterében is érdemes megnézni/meghallgatni.