A bűvös vadász a Fesztiválszínházban

theater.hu fotó - Ilovszky Béla

WEBER: A bűvös vadász

Az Auris Társulat nevét hiába keressük a Magyar Közlöny vagy a Kulturális Közlöny hasábjain, nem tartozik a százmilliós, olykor milliárdos támogatású operaegyüttesek mára meglehetősen kiszélesedett körébe. Mégis működik, időről időre új produkciókkal lép a nyilvánosság elé. Most éppen fityiszt mutatva alázta le mindazokat, akik az elmúlt hatvan évben elfelejtkeztek A bűvös vadászról.

A mű ősbemutatója 1821-ben, Berlinben volt, s néhány évvel később, 1825-től már adták egyebek mellett Kolozsváron, Szegeden, Pécsett, majd Pesten is. Csak ez utóbbi helyen közel 120 év alatt, 1944-ig mintegy háromszáz előadást ért meg. Azóta igen megritkult a hazai előadások száma. Az 1960/61-es évadban Vaszy Viktor bemutatta Szegeden (néhány éve CD-n is megjelent), 1975/76-ban egy külföldi társulat jóvoltából adták Budapesten. Más semmi.

Pedig a Bűvös vadász alapmű. Éppannyira, mint a Weber által rajongásig tisztelt Fidelio, a Varázsfuvola, vagy későbbről A bolygó hollandi s A nürnbergi mesterdalnokok. Nem véletlenül említem épp őket, a Bűvös vadász - mint a Mozartot és Beethovent követő, de Wagnert megelőlegező alkotás - pontosan illeszkedik a felsorolt remekművek sorába. Egyrészt eszmeisége során, hisz az említett zenedrámák mindegyikét egyfajta tiszta erkölcs, nemes és magasztos pozitív cél elérése, valamilyen próbatétel leküzdése hatja át. Másrészt zeneiségében is. A romantika zenei kialakulása során egyenes út vezet a Varázsfuvola két őrállójának lidérces jelenetétől, a Fidelio börtönképének hátborzongatóan hangulatfestő bevezető zenéjétől, Weber démoni Farkasszakadék-jelenetén át a Hollandi félelmetes matrózkórusáig.

A bűvös vadászt a világ számos operaháza tartja folyamatosan műsoron, német nyelvterületen egyenesen mindennapos a jelenléte, olyannyira, hogy a zenetörténet ezt a művet tartja nyilván német nemzeti operaként, dacára annak, hogy a cselekmény Csehországban játszódik. Az internet segítségével összeszámoltam, 2005. január és július között összesen 10 világváros mutatja-mutatta be a művet, Berlintől Tallinig.

Szégyenletes tehát az 1944 óta a különféle posztokon hosszabb rövidebb ideig regnáló operaigazgatók, zeneigazgatók, főrendezők máig tartó kollektív bűnössége - az egy Vaszy kivételével. Az átok most, 2005-ben tört meg először Budapesten. Bizonyára ehhez köze van a most megnyílt Művészetek Palotájának, amelyik nemcsak befogadta, hanem - vélhetően - segítette is a produkció világra jöttét. Ennek ellenére az előadáson érezhetőek a költségvetési korlátok, egyaránt jelennek meg profi és amatőr elemek, fura módon nem mindig ott, ahol épp várnánk őket.

Itt van mindjárt az Akadémiai Kórustársaság nőikara, státuszukat tekintve amatőrök, mégis üde zeneiséggel és átütő lelkesedéssel vesznek részt az előadásban. A profi Honvéd Férfikar (karigazgató: Drucker Péter) ezzel ellentétben megelégszik a szédületes hanganyag és hangerő puszta fitogtatásával. A közreműködő Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar újoncnak számít az opera területén, mégis a hangzásukban majdnem ideális hangon szólal meg a darab.

Majdnem, ugyanis itt elérkeztünk az első sarkalatos ponthoz. A Fesztiválszínház jelen állapotában nem igazán alkalmas az efféle romantikus opera előadására. Nem a színpad méreteivel van probléma, hanem a zenekari árokkal, s ebből következően az akusztikával. A kisméretű árok nem tud befogadni annyi zenészt (komplett nagyzenekar megerősített rezekkel), amennyi ehhez a műhöz szükségeltetik. A karmester, Hollerung Gábor azt az egyedüli lehetőséget választhatta, hogy csökkentette a vonóskart, amitől viszont felborult a hangzásarány. A szűk árok további hátránya, hogy lefogta az egyébként is csökkentett létszámú zenekart, s a néző/hallgató így egy sűrű szövésű függöny takarásából hallhatta a hallanivalókat, már amit tudott. Annuska III. felvonásbeli románcából a földszint végén már csak sejteni lehetett a lírai vonóskart a brácsaszólóval. A drámaiság is csorbát szenvedett, a végtelenül tömény és expresszív Farkasszakadék-jelenet a zenekar és karmestere minden erőfeszítése ellenére hatástalan maradt. Ha van még keret a zenekari árok korrigálására, ne ezen múljék!

Hollerung egyébként pontosan és korrektül fogta össze együtteseit és szólistáit, az akusztikán túl minden tőle telhetőt megtett a tökéletes hangzás megteremtéséért - ez nem kevés!

A lefojtott zenekar egyébként kedvezően hatott az énekes szólistákra, hiszen erőlködésmentesen énekelhették át a teret. A főszereplők éltek is a lehetőséggel. Agáta szerepében Wittinger Gertrúd zeneileg rendkívül üzembiztos és kifejezésgazdag előadással lepte meg a nézőt. Nagyszerűen közvetítette a szerelmében biztos, de annak sikerében bizonytalan hősnő vívódásait. A vígkedélyű Annuska figuráját Csereklyei Andrea oly rendkívüli bájjal személyesítette meg, hogy a néző gyanakodni kezdett, csak nem szerep és előadóművész nagy és kivételesen ritka összetalálkozásának lehetett tanúja?

theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Kóbor Tamás Max szerepében sápatagnak tűnt. Bár a szerep alapjaiban a \"torkában van\", mégis folyamatosan hangadási problémákkal küzdött. Helyezgette a hangot, többféle megszólalással próbálkozott (olykor akár egy dallamíven belül), ami az egységes hangkép ellen hatott. Így produkciója nem lett több puszta kísérletnél. Nem szívesen írok le ilyet, de énektanár és/vagy pszichológus bevonásának szükségét érzem. Nagy tehetség, kár lenne elkallódnia!

Gáspár negatív alakját Kovács István keltette életre. Papírforma szerint Kovácsnak magas a szólam, ez mégsem tűnt így. Könnyedén győzte a baritonmagasságokat, megfelelő súllyal szólalt meg, mindössze a művész puha hangadását éreztem a figurával ellentétesnek. A négy főszereplő közül viszont ő mondta legszebben és -kifejezőbben a prózát.

Kunó, hercegi fővadász fontos, de nem túl hosszú szerepét Gábor Géza hatalmas hangon, könnyeden közvetítette. A további szólamok megszólaltatói sajnos nem érték el a szakmai profizmusnak azt a szintjét, amelyet a többiek, így munkájuk értékelésétől eltekintenék.

A bűvös vadász rendezői szemmel elképesztően izgalmas darab. Nem naiv mese, amint azt az egyik (talán naiv) néző megjegyezte. A Varázsfuvola, a Fidelio, a Hollandi, a Nürnbergi hőseivel szemben alapvető különbség, hogy itt a főhős, Max fél megméretni magát. Hogy miért? Talán tényleg a céllövésben gyenge, de lehet, hogy más bizonytalanítja el. Áriájában (I. felvonás eleje) maga mondja el, hogy korábban nem volt semmi problémája a célzással, csak mostanában szorong egyre, hogy közeledik a lövészverseny. Lehet, hogy a díjjal járó fővadászi cím aggasztja, de még inkább az esetleges nász Agátával. Szorongásai akár potenciazavarokat is jelenthetnek. Ezek feloldására azután rövid tétovázás után elfogadja a gonosz segítségét, aki Gáspár alakjában kísérti őt meg. A \"férfivá válás\" során a golyóöntés ténye és jelenete egyébként önmagában is felér egy beismerő vallomással.

Nos, a második sarkalatos pont, hogy a rendező Silló Sándort semmilyen szinten nem érintette meg A bűvös vadász problematikája. Meglepő, de a nemrégiben remek Kékszakállú adaptációval jelentkező alkotó ezúttal tényleg csak naiv meseként értelmezte a darabot. Vadászruhás fiúk és parasztlányok járják a vidéket. Beszélgetnek, énekelnek, tréfálkoznak, néha az ördög is szóba kerül, de mindez mese, semmi több. Kár érte!

Az előadás egyéb tekintetben is szembemegy az uralkodó trenddel. Ilyen a szöveg. A napjainkra szinte egyeduralkodóvá vált eredeti nyelvvel ellentétben Lányi Viktor eredeti fordítását Schwajda György további magyarításával használják. Ez még rendben is lenne. Ugyanakkor érthetetlennek tűnik Farkasszakadék helyett Ördögszakadék használata, az eredeti szöveg \"der Wolfsschlucht\"-ot használ. Illetve értem én: naiv ördögös mese az egész!

theater.hu fotó - Ilovszky Béla