VI. Akusztikus-gitár Fesztivál

VI. Akusztikus-gitár Fesztivál
2007-05-20 - Göd
Szabó Sándor
Dean Magraw
Dylan Fowler
Peter Finger

Immár a VI. Akusztikus-gitár Fesztivált tudhatjuk magunk mögött. Hihetetlen, hogy már hatodik éve rendezi, szervezi Szabó Sándor a teltházas fesztiválokat, és még mindig azt írhatom, hogy egyedülálló. Pedig ritkaság, hogy efféle rétegműfajra, mint az akusztikus gitár művészete, ekkora érdeklődés legyen. (Vagy hogy is van ez? Most akkor réteg, vagy nem réteg? Rétegműfajnak számít-e egy olyan rendezvénysorozat, amelyiknek mindegyike telt házat vonz?) Furcsa, hogy nem fesztiválok sorát láthatjuk itthon, hogy nem tömegével érkeznek hazánkba a hangszer sztárjai (Tommy Emmanuel is csak hosszú évek után jutott el hozzánk, azóta is emlegeti az élményt, közönsége nemkülönben.)

A VI. fesztivál hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint az előzőek: két felvonás, négy föllépő, projektoros kisérő-videó a háttérben, tökéletes hangzás, nagyszerű zenék. Az volt talán a lényegi különbség, hogy ez a fesztivál valahogy melankolikusra sikerült. Eddig mindig volt olyan fellépő, aki a közönség populárisabb zenét kedvelő részére hatott, esetleg valami extrémebb, extrább, neadjisten harsányabb produkció, valami igazán látványos bravúrcsillogtatás, de idén nem volt ilyen. No persze nem mintha hiányzott volna (és anno, amikor volt ilyen, természetesen egy cseppet sem volt zavaró, vagy ízléstelen, mielőtt a fenti jelzőket bárki félreértelmezné).

Az egész fesztivált a csöndes, elgondolkodtató zenék uralták. Még akkor is ez volt az ember érzése, ha valójában voltak is gyorsabb tempók, tehát nem arra kell gondolni, hogy tömény mélabúba zuhant volna a koncert. Volt azért „zúzás”, természetesen (már amennyiben ennek a kifejezésnek helye lehet az akusztikus gitárzenében). Mindenki elhelyezett a blokkjában egy-egy pörgősebb darabot is, de mégis, ez a fesztivál más volt. Olyan „gondolkodós”, „mélázós”.

Szabó Sándor hozta a formáját, mondhatnám, de ez nem igaz. Sokkal jobb volt ugyanis. Játéka egyre érettebb, kiforrottabb, összefogottabb. Az igazi művész mindig továbblép, fejlődik, és Szabó Sándor játéka soha nem hagy újdonság, meglepetés nélkül.

Ezen a koncerten nem csak játékával volt így, hanem egy tőle szokatlan új szerzeményt is bemutatott, egy Line6 Variax nevezetű digitális „akusztikus” gitárt. Megdöbbentően megtévesztő akusztikus hangzást produkált vele, egészen meg is győzött volna, ha nem hallom közvetlenül előtte és utána az igazi akusztikus hangszereit. Mert digitalizáció ide vagy oda, a fa hangja („a fa lelke”) nem fog beleköltözni a bitekbe, érzésem szerint soha (persze, soha se mondd, hogy soha..., de egyelőre nem vagyok teljesen meggyőzve).

Dean Magraw, mint Szabó Sándor is beharangozta, valóban egy igen érdekes technikával játszó gitáros. Zenéje egyaránt kelta-ír népzene, jazz, és rock, mindez akár egyetlen számon belül is. Hihetetlen dinamika, sodró tempó jellemzi, mindez megfejelve hangulati és hangszínbeli változatossággal, és természetesen kedélyes, laza színpadi megjelenéssel (bár párducmintás felszerelése első pillanatban kicsit megdöbbentett, de aztán megszoktam).

Dylan Fowler megtévesztően úgy néz ki, mintha Pierce Brosnan Wales-i gitárost alakítana egy amerikai filmben. Ráadásul egy Shelley Park által készített Maccaferri-kópia gitárral érkezett, ami számomra meglepő volt, mert ezt a típusú hangszert még nem nagyon láttam fingerstyle gitárosoknál, inkább a manouche szvingben jellemző, persze ott leginkább pengetővel játszanak rajta. Mindehhez képest nem játszott szvinget, de walesi népzenét sem. Sajátos, tiszta játékában megfért ez is, az is, sőt egy bolgár szerző műve is.

Dean Magraw & Dylan Fowler

Peter Finger-t a magyar közönségnek sem kellett bemutatni, hiszen a fingerstyle gitározás egyik óriásáról van szó, ráadásul járt is már nálunk, szintén gitárfesztiválon. Virtuóz játéka, érzelemmel teli, dallamos futamai, az ember és emberség, ami a zenéjének minden pillanatából sugárzik, hamar magával ragadja a hallgatót.

Nem hiszek a csodákban, de most kicsit meginogtam. Mindig nagy nyavalyám, hogy a jó koncerteket soha nem veszi föl semmilyen televízió, és így egyszeri élmény marad. Tudom, a koncert egyszeri élmény, ez benne a jó, meg ilyesmi, de ez a megközelítés engem egyáltalán nem érdekel. Szeretem megnézni többször, ha valami tetszett. Vagy, ha én nem is nézem meg, szeretném azt mondani azoknak a barátaimnak, akik nem tudtak ott lenni, hogy „legalább a tv-ben megnézheted, hogy kicsit részesülj az élményből”. Hát most lőn csoda: a VI Akusztikus-gitár Fesztivált az A38-as hajón rögzítették, és június 28-án késő este, a Királyi Televízió (m1) Pengető című műsorában megtekintheti, aki lemaradt (és aztán elhatározhatja, hogy a VII-ről nem marad le).