Végtelen lehetőségek tárháza (Flamenco Serranito módra)

2005. augusztus 11.
Esztergom - Régi Megyeháza díszterme
Victor Monge - gitár

\"A történelem egyik legjobb gitárvirtuózának tekintik, aki pályafutása során nagy könnyedséggel lépett fel, és hihetetlen érdeklődést mutatott saját fejlődése és művészi növekedése iránt.\"
A koncert előtt osztogatott ismertető ezen mondata alapján egy lehengerlő spanyol macsót vártunk a színpadra. E helyett azonban szerényen beballagott egy kis termetű, kissé mókás arcú, öregedő emberke. Köszönt, elmondta, hogy az est koncepciója, hogy nincs koncepciója, mindig azt fogja játszani, ami épp a közönség és az ő hangulatából adódik. Majd felkonferálta az első számot - természetesen egy tolmács segédletével - és játszani kezdett.

A XVI. Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál utolsó profi fellépője, Victor Monge amolyan igazi őstehetség. Nyolcévesen kezébe került egy gitár, s négy évvel később már a Los Serranos trió teljes jogú tagjaként lép fel. Innen ered a Serranito becenév is, melyet a zenekar legfiatalabbjaként érdemelt ki.

A becenév megmaradt, a kis Serranitóból azonban időközben elismert gitárművész lett.
Egy nagy név, aki ma is, a világ bármely pontján pontosan úgy gitározik, mintha otthon játszana, szülőfalujának egy kiskocsmájában. Teljesen természetes és abszolút közvetlen.
Zenéivel elvitt minket Andalúzia különböző tájaira, bemutatta a hajdani bányászok életét, de hallhattuk azt is, milyen számára Federico García Lorca költészete. Ámulatba ejtő, fájdalommal teli képeket festett a zenével. Érzelmeinek formába önthetetlen részei pedig halkan feltörő dúdolás formájában keretezték történeteit.

Vérében van a flamenco is, a gitározás is.
Akadtak ugyan lyukas hangok a futamokban, s minden számban kellett egy-két perc, mire igazán belemelegedett. De kifejezőerőben, hangszínek tekintetében, változatosságban nem hagyott kívánnivalót maga után, pedig bal keze kisujjának megbetegedése miatt több hónapot kellett kihagynia a gyakorlás terén. Elnézve a fent említett ujj billentésének erejét, nehezen hihető, hogy problémái voltak. Nyugodtan szárnyra kaphatna vele kapcsolatban is az a Horowitzhoz fűződő legenda, hogy kisujjával képes volt széttörni egy kockacukrot.

Ez a magyarországi koncert a rövid kényszerpihenő utáni első szólóestje volt.
A 63 éves művész energikus, színes előadása pedig teljes egészében feledtette a kisebb döccenőket.
Nemcsak a futamok tekintetében virtuóz, hanem a hangszíneket, hangerőket is félelmetes sebességgel váltogatja.
Hangképzésének a bal kéz éppolyan tevőleges részese, mint a jobb kéz.
Az egy időben hangzó szólamok tökéletesen elkülönülnek egymástól, a rasguedók energikusak, ritmikusak, a saját variálások, improvizációk beleolvadnak a stílusba, mégis észrevehető az egyéni arculat.

És minden egyes hangjában ott van egész élete. Amit valaha látott, tapasztalt, érzett, azt szépen, érthetően átadta nekünk.
Merthogy ezt lehet a gitáron is, ugyanúgy, ahogy az összes többi hangszeren. Lehet egész termet betöltő fortét játszani, lehet érthetően vezetni a polifon szerkesztésű zene szólamait, lehet secco, vagy éppen másodpercekig zengő hangokat produkálni, lehet egyenes hangokat játszani, vagy éppen gömbölyűt....szóval bármit, amit a zene megkíván.

Serranito megmutatta nekünk, hogy ez a hangszer is végtelen lehetőségek tárháza annak, aki tehetséggel, tudással és nemes lélekkel nyúl hozzá.