Tűzijáték Gödöllőn (Oravecz György zongoraestje)

2004. október 28.
Gödöllő, Királyi Kastély
Oravecz György zongoraestje a 3. Nemzetközi Liszt Fesztiválon

LISZT, TAUSIG: Operaparafrázisok
LISZT: Három koncertetűd
Öt Paganini etűd
9. és 19. Magyar rapszódia

Kilenc művész részvételével zajlott le az idei Liszt Fesztivál, akik közül Bogányinak mégiscsak a Zeneakadémia nagyterme dukált. Akkor most mi utazzunk Gödöllőre zongoristákat hallgatni, vagy az ottaniak Pestre, vagyis kiknek szól a fesztivál?

Nagy Péter mellett Oravecz György volt, aki Tausig Walkürök lovaglása-átiratát leszámítva, teljesen a nagy magyar zongorista-zeneszerzőnek szentelte műsorát. Mégpedig annak virtuóz darabjaiból válogatott. Az első részt a Meyerbeer, Gounod, Verdi és Wagner operáinak dallamaira írt parafrázisok tették ki. Ezek elképesztő technikai igényeket támasztó darabok.

Mint Alan Walker mondta, sok zongorista úgy gondolja, a feladat elvégeztetett, ha ezekben a művekben a hangokat megszólaltatja. Nem így Oravecz. Nála az tényleg csak a kezdet. Szálfaegyenesen ült hangszere előtt a koncert másfél órája alatt, karja alig emelkedett magasabbra, mint másoknak egy átlagos darabban. Nem emlékszem, hogy láttam volna ökonomikusabb mozgással játszó zongoristát. (Egyébként profilból külsőleg emlékeztet a zeneszerzőre.) Közben keményen dübörgő basszusfutamok hagyják el a nem éppen erre tervezett Steinway-modell testét. A kis hangszer főleg a legmagasabb felhangokkal maradt adós, kivált a nagy hangtömegű részletek esetében.

De nemcsak a basszusfutamok és a magasban pergő trillák, hanem a szépen megformált dallamok is mutatták, nem csak ezért lehet a művész játéka iránt lelkesedni, mert nem ismer technikai nehézségeket. A baj egy kicsit az volt, ilyen mennyiségű mű esetében kicsit mindennapossá vált ez a csillogás. És ezekben Liszt mégsem léphette át a választott dallamok harmóniai tűrőképességeinek határait. Többek között ezért is lehetetett, hogy Tausig átirata is - mind technikai igényeit, mind az átdolgozás módját illetően - tökéletesen illeszkedett a sorba, árnyalva egy kissé a Lisztről (mint ezen a területen is teljesen utánozhatatlanról) élő képet.

A második részben ezért hatott felüdülésként a - szintén nem könnyű - Három koncertetűdben a valódi liszti dallam- és harmóniavilág. És legalább a Rapszódiák közül sem a 2. és a 6. szólalt meg.

Azután jött négy ráadás: Bartók, Schubert, Chopin művei olyan előadásmódban, amely rávilágított Oravecz művészi alapállására. Melynek lényege a virtuóz liszti világ minél tökéletesebb megszólaltatása - paradox módon akkor is, ha nem az ő műveiről van szó -, de a benne rejlő zenei tartalmat sem mellőzve. Legalább egyszer mindenkinek hallania kell.