Szegedi Operagála - Gyimesi Kálmán jutalomjátéka 70. születésnapja alkalmából

Szép gesztussal köszöntötte a Szegedi Nemzeti Színház veterán baritonistáját, a napokban 70. születésnapját ünneplő Gyimesi Kálmánt: Operagálát rendezett tiszteletére, természetesen a művész aktív közreműködésével.

Igaztalan dolog lenne egy ilyen estéről hagyományos értékelést írni. Igaztalan, hiszen egy ilyen alkalomra Szegeden most szűkösek a próbalehetőségek, igaztalan, mert most nem egy premierről szólt a fáma, nem is egy \"klasszikus\" operaelőadásról - egyszerűen egy olyan bő két óráról, ahol ez az élő legenda talán utoljára felvillanthatta pályájának legnagyszerűbb állomásait egy-egy ária, együttes erejéig, szeretett publikuma számára.

Merthogy Gyimesi évtizedek óta szimbiózisban él a szegedi operajátszással. Bő négy évtizede került ide - olaszországi tanulmányok után, nem más, mint Gina Cigna volt a tanára - és itt ragadt. Vidéki énekes lett belőle, a szó legnemesebb értelmében, nem engedett a főváros, a külföld csábításának. S azt hiszem, igaza volt - máshol egy lett volna a sok közül, itt a baritonok között primus inter pares.

Harminc esztendeje hallottam először, Vaszy felejthetetlen Falstaffjában bősz Fordot énekelt. Aztán néhány további élmény, montázsszerűen. Pál Tamás szegedi főzeneigazgatói bemutatkozása 1975-ben, a Figaro házassága - Gyimesi a Grófot alakította (s micsoda partnerekkel - Karikó, Berdál Vali, a pályakezdő Vámossy éva, jellemző, hogy Gregor Józsefnek csak a kertész nyúlfarknyi szerepe jutott), aztán Anyegin, meg a fiatalkori Verdi-opus, a Giovanna d\' Arco baritonszólama, és hosszan lehetne folytatni a listát.

\"Beugrik\" egy-egy emlék. A Kisszínházbeli Trubadúr, Gyimesi bakijával és összeszorított fogakkal elsuttogott, de jól érthető káromkodásával. A Szabadtéri Forza, ahol - szintén Cignanal tanult - operaénekes nagynéném egyedül az ő olasz kiejtését találta perfektnek. Sok-sok Rigoletto. Az idősebb Germont. Scarpia (\"átjött?\" kérdezte a művész vagy tizenöt éve egy próbán a Te Deum-jelenetnél, márminthogy átjött a baritonszólam? Jelentem, most is átjött). Ahogy \"átjött\" Boccanegra figurája is - Gyimesinek köszönhetem, hogy ezt a Verdi-darabot igazán megismertem. Vagy a Vándorlegény-dalok. Meg aztán a könnyedébb műfajok, leginkább a nagyszerű Zsupán.

Summa summarum: erről az estéről nem vagyok képes objektív beszámolót írni. Lehetne dicsérni még ezt-azt, lehetne szidni bizonyos dolgokat. Egy hetvenéves ember fizikuma, hangszálai természetes, hogy nem lehetnek olyanok, mint egy évtizedekkel fiatalabbé, nem lehet elvárni egy in floribus vokális kondíciót - nem, itt valami egészen másról szólt a dolog, Szeged társulata tisztelgett olyasvalaki előtt, aki egész életét, tehetségét, energiáját a város szolgálatának szentelte.

Isten éltesse, tisztelt Művész úr, Isten éltessen, kedves Kálmán!