Schiff András Pécsett

1999. december 17. - a Pécsi Orvostudományi Egyetem Aulája
Schiff András, zongora
Beethoven: c-moll szonáta, op. 10/1,
F-dúr szonáta, op. 10/2.,
D-dúr szonáta, op. 10/3.
Janacek: Szonáta (1905. X. 1.)
Schumann: f-moll szonáta, op. 14.

Nem emlékszem arra, hogy Schiff valaha is játszott volna Beethoven-szonátát nyilvános koncerten. S vagy két éve nem lépett fel Magyarországon.
A "korai" Beethoven-opusok sosem tartoztak kedvenceim közé - e hangversenyig.
Most értettem meg helyüket, most mutatta meg Schiff, mennyire kapcsolódnak még Mozarthoz és mennyire megelőlegezik már Schubertet.
Egy Schiff-nagyságrendű pianistánál felesleges a technikai tökéletességről írni - azt pedig úgysem lehet érzékeltetni, ahogy megállt a levegő a teremben a D-dúr szonáta lassú tételénél.
Ha csak egyetlenegy zenebarát figyelmét felkeltette az est Leos Janacek muzsikája iránt, már nem volt hiábavaló. Számomra érthetetlen, miért nem ismerjük őt jobban, miért szorulnak ki művei a magyar hangversenydobogókról, operaszínpadokról. Schiff zongorázása lágyabb, "kerekebb" volt, mint Firkusny klasszikus lemeze (DGG), mindkét megközelítést elfogadhatónak tartom.
Ismert, hogy a zongoristához mily közel áll a Schumann-ouvre. Az f-moll szonáta interpretációjának színgazdagságát emelném ki elsősorban, s romantikus lendületét.
Három ráadást hallottunk: az utoljára játszott, utolsó Chopin-mazurka előtt a Patetikus szonáta középső és záró tételét.
Kíváncsi vagyok, eljut-e valaha Schiff odáig, hogy Beethoven mind a harminckét zongoraszonátájának eljátszását vállalja koncerten - Horowitz sosem tette. Ha igen, úgy hiszem, a korai darabok után majd az utolsó három felől közelít az Appassionata, a Waldstein-szonáta világához.
Izgatottan várom.
Nem szabadna, hogy egy hangversenybeszámoló szerves része legyen, ám nem tudok elmenni a POTE Aulája nyújtotta körülményekhez. Lekoszlott mellékhelyiség, két apró ruhatár, büfé gyanánt egy kávéautomata, barátságtalan, a komolyzene világától fényévnyire álló nagyterem, ronda, az alkalomra betett székekkel - csoda, ha egy ily deprimáló környezetben a művész egyáltalán inspirációt tud meríteni.
A karzaton diákok álldogáltak, a korlátra támaszkodva - csak abban bízom, nem lett szutyokfekete a ruhájuk, mint velem történt itt tavaly egy orvosi kongresszuson, amikor óvatlanul lekönyököltem...
Pécs, Magyarország egyik szellemi centruma sokkal, sokkal többet: egy komoly hangversenytermet érdemelne.