Raritáskoncert (Haydn-canzonetták Szegeden)

2007. november 26.
Szeged
Király-König Péter Zeneiskola

Szudi Mária – ének, kommentár
Kovács Éva, Hofecker Zsuzsanna – ének
György Éva – zongora

HAYDN 14 angol canzonettája

Van egy alapítvány Szegeden, a Szegedi Közéleti Kávéház, alapítva 1984-ben.
Van egy olyan alapvető grammatikai szabály, hogy mondatot sosem kezdünk „van”-nal.
Kivéve, ha holland, avagy rejtői, esetleg Beethoven.
Tehát: volt egy igen érdekes koncert Szegeden.

Szervezője a fent említett Szegedi Közéleti Kávéház, a város kulturális életének egyik meghatározó intézménye. Szinte naponta kínál programot, legtöbbször ingyeneset, ezáltal egyfajta missziót is betöltve.
A novemberi kínálatból csak szemezgetve: „Élelmiszerbiztonság az élelmiszerkövetésben”; „Dalest – Liszt, Debussy és Ravel művei”; „Háy János író, költő, szerkesztő, drámaíró estje”, „Kodály-jubileum”, „Albánia, Európa utolsó rejtélye”, „Hol van a gazdaság és a kultúra határa?”, „König Szalonzenekar” stb.
Nem tudom, kinek az ötlete volt ez a bő órás Haydn-est, de remek kitalációnak bizonyult.

Joseph Haydn egyik legkedvesebb zeneszerzőm, Verdi mellett ő az egyetlen, akit bármilyen lelkiállapotban hallgatni tudok.
Szimfóniái. A 95-ös (az egyetlen moll hangnemű a londoni sorozatból!) döbbenetes indítása (mondjuk Reiner utolsó lemezéről), a 102-es fináléjának bukfencei (csakis Walterrel, a mono, New York-i változatról), a 90-es vége, ahol bohóccá teszi a Mester a publikumot (most számomra Rattle új CD-jéről), s a legkedvesebb, az utolsó (nem véletlen, hogy több beceneve is van: „London”, „Duda”, „Solomon”), Toscanini koncertfelvételéről.
A kvartettek. Az Erdődy-sorozat harmadik darabjának menuettója (persze Tátraiékkal, vagy mégis a Pro Arte?), az Op.103-as, brahmsi arculatú torzó.
A D-dúr csembalóverseny (Landowska talán?), az 1771-ben írott c-moll szonáta (csakis Richter felvételéről), meg persze az utolsó, a legnagyobb, a Hob.XVI:49-es (lesz valaha még zongorista, aki úgy indítja a nyitó Allegrót, mint a nyolcvanas éveiben járó Horowitz?).
A misék, operák, divertimentók, és a többi, még a barytontriók is.

Döbbenetes, hogy ebből a hatalmas oeuvre-ből mily kevés darab az átlagos koncertrepertoár része.
És szomorú, hogy az angol canzonetták (Haydn 45 dalának talán leghíresebb tizennégye) még lemezen is alig elérhető – Elly Ameling felvétele jut eszembe hirtelen, meg a (nem túl jó nemzetközi kritikákat kapott) magyar változat, Csengery Adrienne-nel (Hungaroton, SLPD 12374, ill. HCD 12374).
Tehát óriási, hogy ez a sorozat felcsendült – majdnem teljességében, de hát fura a Tengerészdalt szopránnal hallgatni, jogosan maradt el.

Szudi Mária szolfézstanár a Szegedi Tudományegyetemen tanít, tudtommal karigazgat is. Hihetetlen intelligenciával beszélt a műről, egy-egy dal előtt – melyeknek angol szövegét s magyar fordítását a közönség a koncert előtt kézhez kapta – röviden felhívta a figyelmet a zenei megoldásokra, akár saját maga mutatta be a kérdéses dallamot a zongorán.

Amit persze már tudtam: a zongorának a dalkíséretben majd pár évtized múlva lesz olyan jelentősége, mint itt van (a The Spirit’s Song bevezetését Liszt is írhatta volna), mennyire sokszínűek ezek a kompozíciók, s esetenként mily modernek.
Amit nem tudtam: a dalok keletkezésének körülményeit, Haydn orrpolipját, a sebészorvos Hunterrel való megismerkedését, meg a nagy talányt: volt-e plátói szerelem neje s a zeneszerző között (bár ez bő kétszáz év távlatából már kit érdekel?).

Sokszor elgondolkodtam: ha Haydn schuberti, mozarti korban hal meg, ma csupán lexikoni adat lenne.
Így viszont – talán – a legnagyobb fejlődési ívet mutató komponista (Verdi mellett, persze – a morzini szimfóniáktól az utolsó második tételének nagy moll-kitöréséig, szinte mintha ő is megijedt volna ettől, rögtön visszatér a dalszerű motívum vidámsága, Beethoven ezt a zenei világot majd az Eroicával lépi túl).

Nem lenne etikus e vastapssal jutalmazott este után a zenei teljesítményeket analizálni. Egy – amúgy influenzával, és láthatóan meghatottsággal is küszködő – szolfézstanárét, vagy egy két év magánének-szakot elvégzett, azóta más pályára vitorlázó szopránét.
Ám ki kell emelni Kovács Évát, ő harmadéves énekeshallgató – figyelemreméltó matéria, az alsó tartományt is biztosan uraló szoprán, muzikalitással, megjelenéssel.
György Éva adta a kezdetekben korrekt, majd inspiráltba átmenő zongorakíséretet.
Tribute to Haydn.
Great Tribute to Joseph Haydn.