Ránki Dezső debreceni koncertje.

2003. január 14. - Debrecen
BRAHMS: B-dúr zongoraverseny, op. 83.
II. szimfónia, op. 73.
Debreceni Filharmonikus Zenekar
Ránki Dezső (zongora)
Vez.: Kollár Imre

A Nemzeti Filharmónia 50. évfordulójára Debrecenben két bérletsorozatot hirdettek. Minden eseményre nagynevű szólistákat kértek fel. A Brahms-sorozatban ez alkalommal Ránki Dezsőt hallhatta a nagyérdemű. A beharangozások szerint ez volt az ő jutalomjátéka. Szerintem a közönség jutalma volt, nem is kicsi.

Ránki alig ült le a zongorához, máris mágnesként vonzotta a tekinteteket. Nem lehetett őt nem hallgatni és nem nézni! Erőteljes, dinamikus, érett és bölcs. Magával ragadó muzsikát játszott, hatott a zenekarra, a karmesterre, a közönségre. A tételek között alig volt moraj, csak a feszült várakozás volt érezhető, s amikor játszott, megszűnt minden köhécselés. A végén csak egy gondolat maradt: legyen hosszabb ez a zongoraverseny, játsszon még! Ha már ez nem lehetséges, adjon ráadást! De nem adott.

A szimfónia már csak az esti elalvást könnyítette meg, elérte hogy ne maradjon senkiben feszültség. Szép zene, olykor már túlzottan is geil. Olykor humoros, olykor szenvedélyes. A koncentráció valamennyire már lankadt - a fő számon már túl volt a zenekar is, karmester is. Kollár helyenként olyannyira elvesztette a fonalat, hogy csak a zenekar bírta visszarángatni. Végül is igyekeztek a zenészek, lejátszották, túlélték, néha még egy-egy élményszerű dallamot is produkáltak - most nem rajtuk múlt. Összességében nem volt rossz (tőlük).

Szóval, jól aludtam ezután. Azért Ránkit nem felejtem el…