Kodály – felsőfokon (Vásáryval, Kecskeméten)
2007. augusztus 3.
Kecskemét
Nagytemplom
Nemzetközi Kodály Ifjúsági Világzenekar
A Nemzetközi Kodály Szeminárium Kórusa
Kiss B. Atilla – ének
Vez.: Vásáry Tamás
KODÁLY:
Fölszállott a páva – változatok magyar népdalra
Háry János-szvit
Psalmus Hungaricus
Irritálóan kezdődött.
A kecskeméti Nagytemplom zsúfolásig tele – szerencsére fél nyolc körül ott voltam, kivételesen alig késett Szegedről az IC. Kezdés előtt tíz perccel már állóhelyet is alig lehetett találni.
Kecskemét városának egy politikusa lépett fel először. Igen, ez valóban fellépés volt, igazi „nyári esti” – a Kodály-darabot másfélszer el lehetett volna játszani helyette. Nagyzenekari részletességgel üdvözölte a megjelent politikusokat, diplomatákat – valahol Mexikó Szövetségi Állam nagykövete és a litván konzul között elvesztettem a fonalat –, majd oratorikusan méltatta Kodályt. A tolmácsnő kezdetben lelkesen fordította a szöveget angolra, kis idő múlva olyan kötőszavak maradtak ki, mint az „at” és a „with”, aztán csak arra figyeltem fel, hogy egy kétperces tiráda mint „this is a great work by Kodály” interpretálódott.
Mindig tudtam, gazdag ez a magyar nyelv – no de ennyire!
Ám a folytatás mindent felejtetett. Vásáryt „élőben” sem zongoristaként, sem dirigensként nem láttam még. A Páva-variációkkal rögtön a szívembe lopta magát. A művet ebben az évben már kétszer hallottam koncerten – a Cseh Filharmonikusok vezető karnagyukkal, Zdenek Mácallal technikailag perfekt előadást produkáltak, de nem érezték a muzsikában rejlő agogikai lehetőségeket, míg egy pesti Kocsis-koncerten ezt megkaptam, ám az általa – vendégként – dirigált zenekar messze nem tartozik a régió legjobb orkeszterei közé.
S különös, hogy a kecskeméti Nagytemplom akusztikája – köszönhetően talán a „telt háznak”? – mennyire ideális a zenekari hangzás számára (szemben a szegedi Dómmal – ott huszonéve egy Neumann-koncertet tett tönkre a háromszoros visszhang). Szóval, ha az interpretáció egyetlen erényét lehetne csak kiemelnem, az a hihetetlen dinamikai skála lenne.
De szívbemarkoló volt az a lelkesedés is, ami ezekből a fiatalokból áradt – akárcsak a Mahler Ifjúsági Zenekar, vagy az Attersee Institut alkalmi együttese esetében, ó be kár, hogy belőlük is kiveszik majd az ifjúi hév.
Aztán a Háry-szvit. Az Intermezzo (tényleg Andante maestoso, és mégis tüzesen szólalt meg, nem mint Toscanini félresikerült felvételén, Allegróként robogva) után kitört a tapsvihar. Az utolsó tételt követően Vásáry a publikum felé fordult, mondott valami szellemeset (erre csak az első sorokban ülők hangos derűjéből következtethettem), majd ráadásként ismét eljátszatta a Közjátékot.
Minden jó, ha a vége nem is a legjobb. A Psalmus bármelyik előadásáról úgyis képtelen vagyok objektíven írni.
Talán azért nem ragadott meg igazán ezen az estén, mert még ott él a szívemben, agyamban az a koncert, amit harmincvalahány éve Szegeden hallottam, Vaszy Viktor karmesteri debütálásának félévszázados jubileuma kapcsán.
Merthogy akkor Simándy József énekelte a Zsoltárost.
Vagy talán azért – hűha, ennek is de sok éve –, mert a szegedi Somogyi Könyvtár zeneszobájában Beethoven Hetedik szimfóniáját hallgatva (Philharmonia Zenekar, Cantelli) felfigyeltem egy velem szemben ülő barna szemű lányra, aki a Psalmusban gyönyörködött. Aztán jó pár hónap telt el, mire ezzel a lánnyal a Gyulai Várszínház egy Kodály-estjén a Psalmust hallgattuk – volna, helyette végig csókolóztunk.
Aztán jó pár év múlva ő lett az I. feleségem.
Aztán jókora idő telt el, történt, ahogy és ami történt.
Ám a Psalmust változatlanul nagyon szeretem.
