KaposFest 2023.
Az idei immár a 14. augusztusi fesztivál Kaposváron, hagyományosan a nyolcadik hónap 13. napján kezdődik és 19-én fejeződik be. A vírusidőszak óta, tavaly és idén rövidebbre sikerült, négy napot lehetett tartalmas programmal megtölteni. A 2024-es jubileumi, 15. fesztivált a szervezők szeretnék újra teljes hetes műsorral és kísérő programokkal kitölteni. Idén csak a 3. és 4. nap koncertjeit és egy beszélgetést hallgattam végig, de a meghallgatott négy hangversenyért nagyon is érdemes volt Kaposvárra jönni.
Augusztus 15-én frissen érkezvén, már délelőtt remek produkciókat hallhattunk, kiváló előadókkal. Két ragyogó és népszerű Mozart kamaradarab között Baráti Kristóf és Magyar Valentin, Bartók hasonlóan népszerű I. Rapszódiáját adták elő ugyancsak nagyszerűen. Ezt megelőzően egy fiatalkori Mozart mű, a D-dúr fuvolanégyes (K. 285) hangzott el, Karl–Heinz Schütz játszott fuvolán, Pusker Júlia hegedűn, Diyang Mei brácsán és Ella van Poucke csellón.
A mű keletkezése kapcsán, a kontinuitást személyében képviselő műsorvezető - Bősze Ádám, angol nyelven tartott ismertetőt a szerző mannheimi tartózkodásáról és persze a Weber lányokhoz fűződő viszonyáról. A Bartók mű után Baráti Kristóf beült az első hegedű pulthoz, a 2. hegedű szólamát Abouzahra Amira játszotta, Szűcs Máté játszott brácsán, Bruno Philippe csellón. Középre, a szekund és a brácsa közé ült a kiváló fiatal andalúz klarinétos, Pablo Barragán. Az A-dúr klarinét kvintett (K.581.) következett ugyanis.
A felfokozott várakozás a közönség részéről igencsak érthető volt, ők az első napon hallották a klarinét ötös főpróbáját és ugyanaznap este a Bartók: Kontrasztokat, Baráti, Barragán és Würtz Klára előadásában. Mielőtt belekezdtek volna, a műsorvezető mondott néhány mondatot a hangszerről, Stadlerről, az 1780-as évek Bécsének szellemi életéről, a szabadkőművességről, ennek kapcsán a klarinétos és Mozart kapcsolatáról. Az előadásról csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni.
Eredetileg el sem tudtam képzelni, hogy egy olyan zeneműből, aminek minden hangját ismerjük, több kiváló Közép – európai vonósnégyessel és klarinétossal hallhattuk már, milyen előadás adhatna friss élményt. Ez az volt. Baráti és Barragán együtt játékában – talán nem belemagyarázás – valamelyest közrejátszhatott a kiváló hegedűsünk Latin – amerikai ifjú kora is. Így van, vagy nem, mindegy, ováció volt a végén, hangos ünneplés. Megérkeztünk a KaposFestre.
Számomra (valószínű sokaknak) kellemes volt az a program szerkesztés, hogy délelőtt 11-től egy szünet nélküli, viszonylag rövid hangverseny, este pedig 18 órai kezdettel egy hosszabb, természetesen szünettel. Így az esti hangverseny viszonylag korai kezdése jóvoltából, még belefér egy kényelmes vacsora, beszélgetés ismerősökkel, muzsikusokkal. Ez a koncert utáni együttlét persze hozzájárul a fesztiváli hangulathoz.
Az esti koncerttel kapcsolatban kisebb izgalmaknak nézhettünk elébe. Elég későn osztottam meg szerkesztőnkkel, hogy 15-én és 16-án ráérünk, és szívesen írnék erről a két napról beszámolót. A fesztivál szervezői – telt házra hivatkozva – erre az esti hangversenyre nem tudtak regisztrálni, hogy a szakmai jegyemet a helyszínen megvásárolhassam. Már a délelőtti koncert előtt jeleztem ebbéli gondomat, készségesen felajánlották, hogy ha az esti koncert kezdete előtti percben lesz üres pótszék, akkor be tudunk menni szakmai jeggyel. Szerencsénk volt, egész jó helyen ültünk.
Az este első darabja Benjamin Britten, Sosztakovics számára írt C –dúr cselló szonátája volt (op. 65.) Ezúttal a fesztivál egyik művészeti vezetője, Várdai István játszott csellón, Würtz Klára zongorázott. Izgalmas, érdekes darab volt, korábban sose hallottam. Tetszést aratott és fesztiválon szokatlan módon – viszont örömünkre – a zárótételt ismételték. A másik művészeti vezető Baráti Kristóf, csak úgy, mint délelőtt, az ifjú Magyar Valentin társaságában lépett pódiumra. Robert Schumann: d - moll hegedű – zongoraszonátáját (op.121.no.2.) játszották. A négytételes darabbal és előadásával kapcsolatban nem tudom megfogalmazni gondjaimat. Imádom Schumannt, Baráti kiváló hegedűs, az egyik kedvenc muzsikusom, a fiatal zongorista is rendben volt stilárisan, jó partnerként is működött, a két középső tétel hallgatása közben, bevallom időnként unatkoztam. Lehet, hogy a hiba az én készülékemben volt. A zárótétel tetszett, noha nem provokált extázist.
Szünet után, Franz Schubert: Bevezetés és variációk az Elszáradt virágok című dal témájára, D. 802. Ismét korábbi fellépők, Karl-Heinz Schütz, a Bécsi Filharmonikusok első fuvolistája és partnere Würtz Klára. Bősze Ádám délelőtt még megkímélte a nagyérdeműt, ezúttal már csak nem tudta kihagyni a „Mit sütsz kis Szűcs(Würtz)?” poént. A műsorvezető is említette – lehet, hogy valakit idézett, nem emlékszem – hogy ez a darab Schubertnek a legkevésbé sikerült hangszeres dalfeldolgozása. Maximálisan egyetértek, a d –moll vonósnégyes (A halál és a lányka), a Pisztráng ötös remekművek, az utóbbinak két felejthetetlen előadását is hallhattuk korábbi KaposFesteken. Azért talán érdemes volt műsorra tűzni ezt a művet, mert hallhattunk egy fantasztikus fuvolista produkciót és a zongorista is kapott a szerzőtől lehetőséget, amivel igazán tudott élni.
Befejezésképpen egy hat tételes kamaradarabot, Antonín Dvořák e –moll zongoratrióját, a népszerű „Dumky” triót hallhattuk. Suzana Bartal játszott zongorán, Jack Liebeck hegedűn, a csellista ismét Várdai István volt. Kis kedvenc darab, szerethető előadásban. A zongorista egy temesvári származású, Párizsban élő szemrevaló hölgy, azonnal feltűnt, hogy kiváló muzsikus és kamarapartner, aztán a műsorfüzetből megtudtam, hogy Párizs után, Frankl Péternél tanult New Yorkban a Yale egyetemen. A hegedűs ugyancsak nagyszerű volt, Várdai pedig ilyen partnerekkel – feltételezem – igazán jól érzi magát. A közönség az egész biztos, a tomboló siker ezúttal sem maradt el.
16. szerda, a zárónap. Schumann/ Brahms a Szivárvány Kultúrpalotában Robert Schumann Marchenbilder(Meseképek) op. 113. Diyang Mei (brácsa) és Suzana Bartal (zongora) Kellemes ébresztő volt Schumann zenéje a szimpatikus kínai brácsás hangszerének gyönyörű hangján. Nagyon szépen játszottak, a zongorista hölgynek időnként tenni kellett azért, hogy minden tökéletesen rendben legyen. Diyang Mey, amilyen ragyogóan és pontosan játszott az együttesekben, ugyanez nem mondható el róla, kettesben, szemben a közönséggel. Azért majdnem rendben volt és a hangja, az fület gyönyörködtető. A következő darabban ismét be tudott ülni a biztonságot adó brácsapultba, Szűcs Máté mellé.
Következett Johannes Brahms G-dúr kvintett, op.111.no.2 Előadták tehát. Jack Liebeck (hegedű), Pusker Júlia (hegedű), Szűcs Máté (brácsa), Diyang Mey (brácsa) Ella van Poucke (cselló)
Egyik oka talán a fesztivál iránti vonzalmunknak, hogy olyan szerzőktől, akiknek gazdag életművét nagyjából ismerjük, mindig bemutatnak olyan darabot, amelyikkel még nem találkoztunk, vagy sosem hallottuk. Megvallom korábban ezt a Brahms vonósötöst sem hallottam, itt pedig valóban világklasszis előadásban ismerhettem meg. Egy koncertbeszámolónak gondolom nem feladata az összes hangszeres előéletének bemutatatása, de szerintem érdemes legalább a Wikipédián megtekinteni, hogy ki kicsoda. Bizonyára lesznek közöttük rendszeres visszatérők, mint Pusker Júlia, Szűcs Máté, Würtz Klára, akkor Magyarország más koncerttermeiben is találkozhatunk velük. Hornyák Balázs fesztiváligazgató megfogalmazta, hogy a jövőben – ahogy idén is – fiatal klasszisoknak adnak lehetőséget, akik örömmel jönnek Kaposvárra. A kapcsolati tőkéje a fesztiválnak nagyon jó, az egyik művészeti vezető, Várdai István cselló tanszékvezető Bécsben, de korábbi munkahelyével Kromberggel is folyamatos a kapcsolata, Baráti Kristóf ugyancsak sok helyen koncertezik, zsűrizik. Ahogy körülnéztem, a 14 év alatt a sok új, fiatal előadó mellett a közönség viszont egy picit öregedett. Jómagam is 12 éve léptem be először a Szivárvány Kultúrpalotába, sokan 14 éve minden alakalommal voltak Kaposváron. Az öregedés másik oka, hogy most jóval több a külföldi, mint korábban, külhonból inkább a nyugdíjasok érkeznek. Viszont a lényeg: életkor ide – életkor oda, mint zenehallgatók fiatalok. A lélegzés, a taps, a spontán ováció fiatalnak mutat bennünket. De visszatérve az előadókra, a két fafúvós szólistát már bemutattam, túlzás nélkül mondhatom, hogy az összes vonós is, akit idén itt volt szerencsém hallani, szenzációs kamarazenész, többségük szólistaként ugyancsak.
Állításomat igazolták az esti záróhangversenyen, melynek első részében Félix Mendelssohn-Bartholdy: Oktett, op.20 csendült fel. Ismert és népszerű mű vonós hangszerekre íródott, kvázi egy dupla vonósnégyes. Leticia Moreno, Jack Liebeck, Baráti Kristóf és Pusker Júlia hegedült, Diyang Mei és Szűcs Máté brácsázott, Várdai István és Ella van Poucke csellózott. A zárótételben – ahogy mondani szokták – a szerző belekomponálta a kitörő tapsot, de erre maga az előadás és az első hegedű pultnál ülő spanyol lány gesztusai, még rátettek két lapáttal. Nem is engedtük őket pihenőre, ráadásnak – bölcsen – nem a zárótételt választották, de így is viharos taps után vonulhattak csak pihenőre.
A fesztivál utolsó részében hagyományosan igyekeznek minden korábbi fellépőnek lehetőséget biztosítani a klasszikus zenei slágerekben. Ugyancsak hagyomány, hogy fellép ifj. Sárközi Lajos, a Kapos Hotel prímása, idén egy Hubay Jenő részletben („Maros vize”) Maurice Ravel: Tzigane virtuóz darabját Leticia Moreno játszotta, két átdolgozott Bartók darabban (egyik a Román népi táncok) és Niccoló Paganini Örökmozgójában a fesztivál többi művésze.
A zárókoncert után szokás szerint telt ház volt a Kapos Hotel teraszán, de az elfogyasztott vacsorák után idén nem volt különösebb buli hangulat. Pedig a fellépők és a produkciók azt jelezték, hogy a KaposFestnek van jövöje.
