Jubileumi Rigoletto-előadás Szegeden
Szegedi Nemzeti Színház, 2001. dec. 22.
A negyedik X elérése menthetetlenül a középkorúság kezdetét jelenti - negyven év egy énekesi pályán pedig ritkaság.
Gyimesi Kálmán baritonista 1962-ben lépett először a Szegedi Nemzeti Színház deszkáira, s a napokban, zsúfolásig telt ház előtt ünnepelte e jubileumot, Verdi Rigolettójának púpos bohócával.
Méltánytalanság lenne egy részletes kritika az estéről, hiszen egy, a hetven felé ballagó énekes hangja nem lehet "in floribus", mégha feltűnően jobban, nagyobbat és természetesebben szólt is, mint az egyre rosszabbul éneklő pesti vendégtenoristáé. Hic et nunc az ünneplésé a hely, a megemlékezésé (ahogy azt többen, egyesek kissé bőbeszédűen az előadás után is megtették...)
Gyimesi tipikus "vidéki énekes" volt és maradt egész pályáján, a szó nemes, tradicionális értelmében. Vendégszerepelt persze sokhelyütt, de Szeged lett választott hazája. Végigénekelte az operairodalom nagy szerepeit éppúgy, mint dubiózus, mára elfeledett kortárs darabok kottáit.
Oly sok emlék ugrik be vele kapcsolatban emlékezetembe.
Boccanegra, vele láttam először ezt a Verdi-opust, félelmetes volt összetűzése
Gregor-Fiescoval. Aztán a Giovanna d \'Arco előadásszériája (ki ismeri ma e korai
Verdit? Pedig játszani kellene, értékét mutatja, hogy Levine vezényletével, Domingo, Caballe, Milnes közreműködésével vették lemezre, de létezik egy "kalóz" változat is, itt Bergonzi, Tebaldi, Panerai énekelnek...) Gyimesi, a szerep szerint meggyötört, öreg apa térden állva énekelte áriáját, frenetikus sikerrel. És a többi szólam, idősebb Germont, Ford (Szeged sosem láthatta a Falstaff címszerepében), a karakterfigurák - milyen remek Melitone volt a Szabadtéri legendás Forza-produkciójában, s pár éve "he stole the show" Zsupánként. A dalénekes - a Vándorlegény-dalok jut most eszembe. S persze Gyimesi, az ember, a valamikori bohém, anekdotázó kedvével, kifogyhatatlan "dumájával", lezserségével (a Kisszínház Trubadúr-előadásában egy taktussal hamarabb lépett be a Luna-áriában, a leghátsó sorba is eljutott a b..ssza meg, aztán csodálatosan énekelt, a haragvó, a kibékülő, az ironikus (egyik főzeneigazgatója a "két lábon járó Gesamtkunstwerk titulust kapta), egyszóval, Gyimesi Kálmán, Szeged kulturális életének színfoltja, az operarajongók egyik nagy kedvence.
Őt hallgatva sokszor Giuseppe Taddei jut az eszembe - hangjukban, habitusukban érzek valami közöset. Taddei lemondta nyolcvanadik születésnapjára hirdetett koncertjét. Remélem, kívánom, hogy Gyimesi Kálmán ne tegye majd.
