Falusi énekesnők - a városban
A Szegedi Kisopera felnőttként kamasz - 22 esztendeje tartotta az első bemutatót, de csak nyolc évnyi kihagyas után, 1995-ben születhetett újjá. Azóta viszont minden esztendőben szívesen látott vendég a szegedi Városháza udvarában.
Idén egy, számomra korábban ismeretlen zeneszerző, Valentino Fioravanti Falusi énekesnők című operája szerepelt a műsoron.
Mintegy két órányi tömény ökörködést kaptunk. A publikum nem kacarászott, nem
nevetett, hanem helyenként harsányan - elnézést - röhögött és nyerített.
Az együttes szellemi atyja, Bárdi Sándor és Toronykőy Attila neve jegyzi a
rendezést - fitneszgépekkel, APEH-hel, egyáltalán, gegek sorozatával.
A történet egyszerű - a kacér Rosáért az impresszárió, és egy gazdag nemes is vetélkedik, de később a halottnak hitt férj is feltűnik. Szóval, afféle \"szokványsztori\", szokványzenével, és sok, ékes tájszólásban előadott prózával.
Egy ilyen darabhoz nem elég a voce, színészi véna is kell. Szilágyi Béla volt a Primus inter pares - karmesterparódiáján dőlt a közönség a röhögestől. Andrejcsik István nagyszerű karakterformáló készségét ismét bizonyította, Vajda Júlia (Rosa), Szonda Éva (Agata) és Tóth Márta (Gianetta) teljesítményében sem akadt kivetnivaló. A Carlinót éneklő Ördög József zökkenőmentesen illeszkedett az együttesbe.
Az alkalmi Virtuosi di \"Summer\" Kamarazenekart dirigáló pali a Géza volt, azazhogy akarom mondani, a Peti (Oberfrank Péter - ez is egy visszaadhatatlan geg az előadásból).
A jelzésértékű díszletek különböző színházi produkciókban már megfordultak. Az énekesek részben saját ruhatárukat hoztá, szóval szegény ember vízzel főz - de ha úgy is lehet finomat!?
Ez és így kellett ide, a nyári csillagfényes égbolt alá. Jövőre várjuk a folytatást!
