Bejelentkezés Regisztráció

Vidéken

Esti Mese Debrecenben

2001-09-10 13:25:00 KK

\"A régimódi, ráérős történetmesélés hagyományát szeretnénk feleleveníteni.\"- kezdte beszélgetős műsorait egykor hétről hétre Vámos Miklós a tévében. Az idősebbek pedig még emlékezhetnek - szintén a televízióból - Vásáry Tamás zenés-ismeretterjesztő akadémiai előadásaira.

E kettőt összegyúrva jutunk el ahhoz a műfajhoz, amit Prunyi Ilona zenés beszélgetésekként indított.

Alkalmat is talált a sorozathoz: 140 éves a debreceni Zenede, amit ma már csak Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolaként ismernek. Az intézményt anno a cívis polgárok önfeláldozó támogatásából hozták létre, s működteték ötven éven keresztül \"a zene haladóbb művelésére\". A sorozatba Debrecenből elszármazott híres-hírhedt művészeket hív meg, a maga is a Zenedéből indult zongoraművésznő.

Az első alkalommal színültig telt a Konzervatórium Liszt terme: a vendég Vásáry Tamás volt. A választás kitűnő. A művész - bár nem rendelkezik oly nagy debreceni emlékekkel, viszont debreceni polgármester és református püspök felmenőkkel - de híres, mitöbb világhíres, koncertjeire tódul a nép, ráadásul közismert, hogy anekdotákkal is könnyedén elszórakoztatja a közönséget. Meg is mentette az estét, nem egyszer: zongorajátékával elbűvölte a nagyérdeműt, anekdotáival megnevettette azt. Megtudhattuk, hogy milyen praktikus a telefonkönyv, mint zongoraszék-magasító, hogyan került Kodály mellé tanársegédnek, beszélt az 1969 óta folyamatosan készülő önéletrajzi regényéről, hogy milyen nehéz csodagyereknek lenni, hogyan gyakorolnak a \"nagyok\".

Kellemes, oldott légkör, érdeklődő közönség nagy művész, nagy művek - nem kell más egy sikeres estéhez.

Házigazdánk hálás lehet neki ezért az estéért, a görcsösen gesztikuláló, beszédében akadozó Prunyi Ilona volt a negatív pont, akinek jelentős fejlődésen kell még keresztülmennie a műsorvezetés és a kérdezés területén. Legközelebb Kocsár Miklós, majd Petrovics Emil zeneszerzők lesznek a műsor vendégei, Prunyi Ilona pedig megmutatja, milyen zongoraművésznek, addig pedig talán leckéket vesz műsorvezetésből.




A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.