Bejelentkezés Regisztráció

Vidéken

Erkel Dózsája Gyulán

2004-07-23 23:43:00 LÁ

2004. július 20.
Gyulai Várszínház - Tószínpad
Erkel Ferenc: Dózsa György
A Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Opera bemutató előadása
Rendezte: Dehel Gábor
Vez.: Hary Béla

Gyulán gyakorta vendégeskedik Erkel dalműveivel a Kolozsvári Állami Magyar Opera. A helyszínválasztás tökéletes: a zeneszerző szülővárosában hallgatni a zenét, a vár tövében - igazán jó ötlet. Jelen vendégszereplésük viszont már kevésbé sikerült jól, bármennyire is értékeli az ember az igyekezetet. (Épp ezzel a mostani előadással fejeződik be az a sorozat, melynek keretében Gyulán elhangzott valamennyi Erkel-opera.)

Az énekesgárda teljesítménye messze elmaradt a megkívánhatótól. A címszerepben Molnár János nem volt képes elénekelni szólamát, és ezt időnkénti jobb pillanatai sem feledtették. Persze nem volt könnyű dolga: Dózsa esküjét Szabó Miklós és Gulyás Dénes felvételei után elénekelni... Talán nagyok az elvárások. Gyengén teljesített az énekesek nagy része, tisztelet a kivételnek: Sándor Árpád és Molnár Mária igazán emlékezetes produkciót nyújtott Barna, ill. az Énekmondó szerepében.

A rendezésről sem mondhatni, hogy telitalálat: gyakorlatilag sablonokat halmoz egymásra. Gyertyával bevonuló kórus, végszóra kirántott kardok, jobbszélre rendezett \"békétlenek\", vállveregetés a baráti kórustagok közt, nagy köpönyegek és palástok, valamint bősz szem-meresztgetés.

És mindezek ellenére, valamiért mégis lehetett élvezni az előadást, valamiért mégis hatott. Először nem értettem, aztán rájöttem: a zene. És bár a zenekar kissé talán lassabban szólt a megszokottnál, de ez egyáltalán nem ment a muzsika rovására. Sőt: talán így jobban is lehetett élvezni.

Az előadás után egy kis politikai posztlúdiumra került sor a színpadon: a társulat több kitüntetést és elismerést is kapott - működésük egészét nézve teljesen megérdemelten. Munkájuk hiánypótló. Épp ezért - az oklevelek mellett - talán azon is elgondolkodhatnának a politikai vezetők, hogy Magyarország többi részén miért nem hallható Erkel nyolc operája? Erkel zenéje és a közönség egyaránt megérdemelné.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.