Boldog születésnapot Café Momus!
avagy Bohémélet október elsején

Lehet, hogy a Café Momus születésnapi ajándékának szánták a szervezôk a Bohémélet koncertszerű elôadását? Merthogy most lettünk 4 évesek! De ha nem így történt és csak a Zenei Világnap jutott eszükbe, akkor is köszönjük a figyelmességet, szeretjük ezt az operát!

Az ünnepi elôadás ráadásul ingyenes. Jön is, mit jön, valósággal tódul a közönség! Lehet, hogy a komolyzene népszerűségének az útjában egyedül a koncertjegyek magas ára áll?

A Csokonai Színház úgy 13 éve tűzte utoljára műsorára Puccini Bohéméletét. Az akkor egy egész szezonon át játszott produkcióban - mint a helyi operaelôadásokon általában - debreceniek daloltak a közönségnek. Ugyan nem volt túl nagy a siker, de a színház repertoárjában megütötte a középszintet.

Most bezzeg tapsorkánt arattak, igaz, ezúttal a vendégművészek domináltak.

Az elsô felvonás nagy hatással volt a közönségre. Úgy tűnt, szinte mindegy hogy milyen minôséget kapnak, bár inkább csak azt jelezték, nem ehhez vannak szokva. A művészek küzül néhányan mindenesetre tényleg megérdemelték a tapsot.

Fekete Attila ritkán hallható, igazi tenormagassággal és könnyed színnel, érzékeny, meggyôzô játékkal adta elô a szerelmes, a féltékeny, a kétségbeesett Rodolfot. Szabóki Tünde szende Mimije is elvarázsolta a közönséget, akinek ezért még az elsô felvonásvégi kisebb gikszert is könnyen megbocsájtották. Bódi Marianna, a Csokonai Színház énekese felnôtt a feladathoz, igaz, ô egyébként is sokat fejlôdött az elmúlt években.

E három énekes, valamint a karmester, Kollár Imre vitte hátán az elôadást, akinek azért akadt dolga olykor a ritmikailag csapongó, nem eléggé egységes zenekarával.

A közremöködô Debreceni Kodály Kórus elénekelte ugyan, amit kellett, de tôlük ennél többet vártam volna. A szerencsétlenül a zenekar mögé szorult gyermekkar nem igazán volt átütô, csupán szép hangszínüket lehetett olykor-olykor hallani.

A többi \"bohém\" ezúttal nem volt partner. A görcsösen artikuláló Rezsnyák Róbert csak a másodperc tört részéig volt hallható. A kissé szorongó Káldi-Kiss András a negyedik felvonásra belejött, de szôrös hangja akkor sem volt túl élvezetes. Cser Péter basszusa pedig nem eléggé basszus, Böjte Sándor az izgága, idegbeteg háziúr után Alcindorként is megjelent, így egyszerre két szerpben nyújtott felejthetôt.

Mindezek ellenére igazán jó elôadást hallhatott a nagyérdemű, sôt debreceni mércével mérve csillagos ötöst. Csak az a nagy kérdés marad, hogy vidéken miért kell más mércével mérni???