\"Blamázs\" á Debrecen - Avagy amit a közönség nem (mindig) lát
40 éves a Bartók Béla Kórusverseny. Meg kell hát ünnepelni. Egyúttal emlékezzünk is az alapítóra, Gulyás Györgyre, aki - azok szerint, akik ismerték - nagy ember volt, sok maradandó emléket hagyott hátra maga után, főleg azoknak a szívében lelkében, akik vele dolgoztak, tőle tanultak. A többek számára maradandó pedig ez a verseny, ami az ünnep alkalmából fesztivállá változott egy Európa Nagydíjas versennyel kiegészülve.
Emlékezzünk hát, és örüljünk, hogy van még, ami az utókorra marad(hat). Bár már itt is némi kétség merül fel, mert az utóbbi évek versenyei egy majdnem üresen tátongó teremben zajlottak. Felmerül a kérdés, hogy vajon a lakosság érdeklődése csappant meg ilyen mértékben, vagy a manapság oly fontos PR-munka nem megfelelő? Esetleg e kettő negatív hatású elegye?
Idén azonban szép számú néző és hallgatósereg gyűlt össze - és nem csak zenészberkekből. A helyi rádió, TV, sajtó foglalkozott a témával, tehát javult a PR. Számíthatunk arra, hogy a jövőre megrendezendő verseny ismét a régi fényében fog pompázni.
A szombat esti Európa Nagydíjas verseny élményekben gazdagon engedte haza a nézőket. A három órás, szünet nélküli monstre műsor igazán magas színvonalon zajlott. Az öt kórus (Brevis Kamarakórus - Litvánia, Magnificat Gyermekkar - Budapest, Ortodox Templomi Kórus - Belorusszia, A "Glier" Zeneművészeti Főiskola Kórusa - Ukrajna, Ateneo de Manila College Glee Club - Fülöp-szigetek) közül igazán csak két befutó volt: a magyar gyermekkar és az egzotikus manilaiak. Petrovics Emil (a zsűri elnöke) szerint azonban "ezen a szinten már nem érdemes versenyezni, mert ezek a produkciók összevethetetlenül jók." Érdekesség volt az ortodox kórus latin-amerikai szerelmes dala egy 150 cm-es vaskos torokhangú tenor szólistával és a karnagynő formás csípőjének ritmusos mozgásával. Lehengerlő és feledhetetlen volt az amúgy kottát nem ismerő fülöp-szigeteki kórus által előadott Bárdos: Libera me eszelős kezdete és mennyei zárása, melynek hatására Daróci Bárdos Tamás könnyeivel küszködött, és egy fergeteges Pokpok Alimpako című gyermekdal, ami szintén a Fülöp-szigetekről származik és körülbelül olyan, mintha az "ipafai papnak fapipája van." kezdetű nyelvtörőt megzenésítenénk. A "Kórusmuzsika Európa Nagydíját" végül a budapesti Magnificat Gyermekkar kapta, Szebellédi Valéria vezetésével, teljesen megérdemelten.
Hogyan érezték magukat a résztvevők? Más kérdés. Hogy a szervezetlenség milyen mértékben öltött testet, már-már botrányos, főleg a záró esten. No de kezdjük az elején.
Kimentek a meghívók az ország nagy zenei egyéniségeinek, akik sokat és sokszor áldoztak a magyar zene oltárán, mutattak fel jelentős eredményeket a kórusmuzsika területén. Néhány név viszont lemaradt a listáról. Ki tudja miért, pedig a szervezők évek óta változatlan vezetői már jókora listával rendelkezhet(né)nek, kiket illik ilyenkor meghívni. Így jelentkezett be az utolsó pillanatban Katanics Mária, aki már a legelső Bartók Béla Kórusversenyen részt vett kórusával, és Lukin László is. Egyiküket sem kell bemutatni, de nem csak ők voltak ilyen kivételes, kellemetlen helyzetben.
A szombati egész napos fesztiválhangverseny szenvedő alanya Tillay Aurél és a Pécsi Kamarakórus volt, akiket időhiány miatt leparancsoltak a színpadról, de nem szenvedhettek jobban, mint az a karnagy (legyen név nélkül), aki az összkari Cantemust vezényelte volna vasárnap este. Igen, volna, ha lett volna kórus a színpadon vasárnap este. De a kórusoknak elfelejtettek szólni. A karnagy beint az üres deszkáknak, és: semmi. Az első sorokban karnagyokkal teli VIP-helyek magukba roskadtak. Még egy hangadás. És beint. És a fák mögött megszólal egy kórus. A manilai vegyeskar mentette meg amit még lehetett, köszönjük nekik.
Igaza volt Petrovics Emilnek: "Ezen a szinten már nem érdemes versenyezni!"
