Bejelentkezés Regisztráció

Vidéken

Az Ég felé - Verdi Requiem Debrecenben

2004-11-12 20:41:00 Daróczi Kata

2004. november 8.
Debrecen, Bartók terem

Debreceni Kodály Kórus
Debreceni Filharmonikus Zenekar
Szabóki Tünde, Wiedemann Bernadett, Kóbor Tamás, Kálmándi Mihály
Vez.: Erdei Péter

VERDI: Requiem

Halottak napja tájékán - teljesen érthető módon - elszaporodnak a requiemek a koncerttermekben. A Debreceni Kodály Kórus és a Debreceni Filharmonikus Zenekar november 4-én az általuk nyáron bemutatott Orbán Requiemmel vendégeskedtek a fővárosban, négy nappal később pedig otthonukban a kórus alapítójáról, Gulyás Györgyről elnevezett bérletes oratóriumsorozatot Verdi Alessandro Manzoni emlékére írt remekével nyitották meg.

Amikor a nagy olasz mester a Requiemet írta, még úgy gondolta, ez lesz az utolsó műve, nyugdíjba vonul. A művel ugyanolyan érzelmeket kívánt kiváltani, mint operáiban, s ennek megfelelően hasonló eszközöket használ a misében is: drámai kontrasztokat, szigorú ritmikát, édes melódiákat, olykor teátrális pillanatokat.

A debreceni hangversenyen tudott dübörögni a Debreceni Filharmonikus Zenekar, mindahányszor katartikus Dies Iraet produkáltak a Debreceni Kodály Kórussal karöltve (a Tuba mirum trombitákra épülő \"tombolásakor\" még a kórust is sikerült elnyomni), a Quid sum miser részében a fagott mennyei aláfestést szolgáltatott a szólisták dallamaihoz. Az érzékenyebb muzsikálást igénylő részekben inkább a kórus zenei intelligenciája dominált: a kezdeti és a záró recitatív Requiem, a Lacrimosa, vagy a Libera Me valami túlvilágit is képes volt sugallni.

Az est szólistái tudásuk legjavát nyújtva szerepeltek. Szabóki Tünde olykor még túl \"lelkes\" is volt, s csitítani kellett. A kórussal énekelt \"duett\"-ért (záró Requiem) mindenképp érdemes volt őt hívni erre a szólamra. Wiedemann Bernadett rendelkezik azzal a határozott, telt mélységgel, s azzal a magassággal is, melyet ez a nehéz szólam megkíván. Jelenléte és éneklése mindenképpen fontos volt ahhoz, hogy sikeres legyen a koncert. Kóbor Tamás tenorja némileg elhalványult a többi szólista mellett. Hangjának vivőereje többnyire kevés volt, s erőlködése által a matéria sem csengett úgy, ahogy egy - jelen esetben - belcanto-előadótól elvárható. Kálmándi Mihály basszbaritonja annál inkább fundamentumává válhatott mindazon tételeknek, amelyekben \"szóhoz\" jutott.

Karmesterként Erdei Péter tett meg mindent a hangversenyért. Kezének mozdulatai határozottak, érthetőek, követhetőek voltak. Nagy szó, hogy őt és a színpadon lévőket a zsúfolásig megtelt Bartók terem közönsége nemcsak méltón megtapsolta, hanem ünnepelte.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.