Az Aida a Szegedi Szabadtérin

2003. július 19., 20.
Szegedi Szabadtéri Játékok
Verdi: Aida

Rendező: Nagy Viktor
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Vágó Nelly
Km. a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a magyar Táncművészeti Főiskola növendékei (koreográfus: Fodor Antal)
Karmester: Fürst János
Karigazgató: Koczka Ferenc

A király: Gábor Géza
Amneris: Wiedemann Bernadett
Aida: Temesi Mária (19.), Sümegi Eszter (20.)
Radames: Edward Kulczyk (19.), Kiss B. Atilla (20.)
Ramphis: Altorjay Tamás
Amonasro: Fokanov Anatolij
Főpapnő: Vajda Júlia
Hírvivő: Réti Attila

Rendkívül ambivalensen viszonyulok e két előadáshoz.
Pro: ez ember már annak is örül, hogy opera is megszólalt a Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadássorozatán - a Színház (és a vele közös szervezeti egység Szabadtéri) gondjairól lapunkban, meg sok más fórumon lehetett olvasni. Öröm volt egy-két egyéni teljesítmény - erről majd később.
Kontra: eufemizmus, sőt, dőreség volna itt saját produkcióról beszélni. Az Állami Operaház és a szegedi Játékok koprodukciós megállapodása keretében tíz éve már játszották, hat éve ismét színre került. Az énekesek többsége a fővárosban alakította a szólamot, ez előadásról lapunk is beszámolt.
Szeged megkapott egy használt, levetett ruhát.

Milyen is ez a gúnya? Nagy Viktor rendezése groteszkül sablonos, közhelyei nevetésre kényszerítik az embert. A múlt század húszas éveinek bugyuta némafilmjeiben lehetett látni olyan ágálásokat, mint itt. Pálmaágak műanyagból, unottan lengeti a szerencsétlen statisztéria.
Gagyi?
Nevetséges?
Szomorú?
Bőszen nyújtogatta ki karját a tenor. "Esik az eső?" - kérdezte erre valamikor egy bizonyos Arturo Toscanini.

Esett is - a premiert elmosta.

Így először a második szereposztás mutatkozott be. Aida: Temesi Mária. Lelkes játéka, átélése dacára ez a voce már nem az etióp királylányé, ez Ortrud. A hang színéhez eleve jobban illenének a teuton szerepek.
Edward Kulczyk székszorulásos hangszínéhez viszont tényleg nem tudom, mi passzolna. Talán a Hírnök (itt Réti Attila). A művész néhány biztonságos magas hangja nem jelenthetett kompenzációt erre a kifejezetten taknyos, préselt tenorra.
Fokanov Anatolij pöszesége csak éppen zavaró, és az évek múlásával el kell ismerni: ezt az emóciók raktárházának bővülése kíséri - többször hallottam, ennyire involváltnak ritkán.
Altorjay Tamás énekelte Ramphist, egy-egy forszírozott "Radames" felszólítástól eltekintve tulajdonképpen meggyőzően.
Vajda Júlia a Főpapnő rövid szerepében is fel tudta csillantani értékeit.
Gábor Géza (il Re) - Elephas primigenius. Erre predesztinálja alkata, a hang karaktere, sőt, kivételesen, még a rendezés is. Rádöbbenti arra a hallgatót, hogy lehet egy Verdi-szerep terjedelmében talán kevésbé jelentős, de ha súlya van, az egész szüzsét borítani tudja. (Lásd még Monterone címszó alatt.)

A Szegedi Szabadtéri többévtizedes története persze mindig nyújtott meglepetéseket - számomra most Wiedemann Bernadett Amnerise volt az. A hölgy olyan természetességgel énekel, ahogy más beszél. Tisztában vagyok azzal, hogy az erősítés - köztudomású, hogy a szegedi Dóm tér erre szorul - kinek jót tesz, kinek nem. (Ismert sztori, igaz vagy sem, de találó, hogy az okos énekes egy üveg jófajta itókával már az első próbán megkeresi a hangosítókat...). De azt hiszem, technikailag lehetetlen másodperceken belül bármit machinálni, Wiedemann hangjának volumene szinte korlátlannak tűnik, s mégse érezni, hogy bármit erőltetne. A IV. felvonás Amneris-Radames duettjében hihetetlen koncepcióval építette fel szólamát, egész egyszerűn és röviden.
Nem szeretem a kifejezést, de itt egy világsztárt hallhattunk. Láttam az Aidát Szegeden a kőszínházban és a Téren is jó párszor, aztán Pesten az Operában és a Margitszigeten, meg Bécsben és Prágában és a Metropolitanben és Luxorban, olyan mezzókkal, mint Cossotto, Baglioni, Zajick, Obrazcova.
Wiedemann Bernadett nem kényszerülne egyikük árnyékába sem.

Fürst János dirigált. Ritkán hallani az orkesztert ennyire pregnánsnak, precíznek, tempói általában feszítettek voltak, semmi lazsálás, semmi üldögélés valami magas hangon. Élmény volt.
Ez volt a "premierpótlék", nem rossz, csak...

Másnap aztán megtörtént a Csoda. Akik már előző nap is felléptek, még többet nyújtottak - és lett egy új Radames, meg egy új protagonista.
Radamesről először. Kiss B. Atilla manapság a legfelkapottabb tenorok egyike mifelénk, joggal - a hang nemes, az alakítás több mint adekvát, a corpus pedig nem egy Pavarottié, hál' az Égnek.
Azzal szoktunk kritikusak lenni, akit igazán szeretünk. Kiss B. Radamesét igazán szerettem, szeretem - így órákkal az előadás után is - magáért a hang minőségéért, a finomságokért, az átélésért.
De Jan Peerce esete jut eszembe, őt Toscanini felkérte Radames szólamára. Peerce (aki amúgy Toscanini felvételein Rodolphe, ifjabb Germont, Riccardo, meg épp Florestan is) nem vállalta, merthogy az I. felvonás "áténekelhető", de a II. már kevésbé.
Nagyon, nagyon jó lenne, ha Kiss B. nem engedne a kísértésnek, és nem vállalná el Otellót - a felhívás persze költői, úgy tudom, nem csalogatják ezzel -, de még jobb lenne, ha fél évre a Kanári-szigetekre költözne.
Csak amiatt az icipici, egy-két pillanatnyi fáradtság miatt gondolom ezt, aminek ebben a korban még nem kellene jelentkeznie. Ahogy ezt a nagyon muzikális, és okos tenorista is érezheti, hiszen két egymást követő este nem vállal fellépést.

(Talán gonoszság, de sose hallottam még "élőben" számomra ideális Radamest - Domingo Budapesten ismerten nem volt igazán diszponálva, Giacominit mindkétszer picit nyersnek találtam, a nemzetközi diplomáciai jegyzékváltás elkerülése miatt csak C. J. monogrammal emlegetett tenort kérem, ne kelljen részleteznem.)

Sümegi Eszter. Erről az élményről meglehetősen nehéz írni. Minden itt van, amit a szerep (nem a szólam, nem az alak - a szerep) megkíván. Itt volt Aida.
Ha csak arra emlékszem (emlékeznek a nézők), hogyan konfrontálódott Aida és Amneris, Sümegi és Wiedemann a II. felvonásban, akkor ez sokáig beszédtéma lesz.

Amúgy szépek voltak a pacik is.
De a Szegedi Szabadtéri mostani Aidáját nem emiatt fogjuk legjobb emlékezetünkben megtartani.