A Vérnász Szegeden

Nem szándékozom sem operakritikát írni, sem vitatkozni dr. Geréb recenziójával (Momus, ....), hiszen csak nagyjából láttuk ugyanazt a produkciót, de más helyszínen, eltérő diszpozícióban lévő énekesekkel.
A május 31-i szegedi előadás számomra revelációszámba ment. Szokolay darabját sose láttam még színpadon. Lemezről ugyan meghallgattam (de sok szep Toscanini-LP-t köszönhetek a Hungaroton felvételének - \"hála\" a nyolcvanas évek \"kiváló\" magyar külkereskedelmének, Nyugaton szinte elérhetetlen volt, ugyanakkor maga az opus több színházban jelentős sikert aratott - így ment a cserebere).

Kovalik rendezését - szemben Dr. Gerébbel - eredetinek, sőt, talán szimbólumoktól túl terhesnek találom. Többször meg kellene nézni.
A szegedi operistákat ilyen erőbedobással ritkán látni-hallani. Mindenki maximális intenzitással énekelt, játszott. Ralik Szilvia Menyasszonya nagy alakítás, ígéretes tenor Vadász Dánielé a Vőlegény szerepében, kellően sötét Réti Attila Leonardója, de a három favágóig és a Vőfélyig mindenkit név szerint kellene listazni.

Oberfrank Géza dirigált - és ez felidézte majd\' három évtizedes szegedi operaélményeim hosszú sorát.

Az elsö néhány előadást még a Vaszy-érában láttam (1973 és 1975 között), ma is emlekszem első operaélményem egy-egy részletére, ahogy a nagyszerű Karikó Teréz (most kapta meg a jeles szegedi kitüntetést, a Dömötör-életműdíjat) a címszerep egyik áriáját énekelve s hátrálva majdnem hanyatt esett egy műsziklában, de egyetlen gikszer nélkül tovább énekelve kitapogatta azt, s mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, ráült. Vagy a legendás Falstaff, Vaszyval, s a fiatal Gregorral a címszerepben!
Aztán vezetőváltás lett. Pál Tamást nevezték ki főzeneigazgatónak. Tudomásom-emlékezetem szerint Oberfrank Géza is pályázott. Pál Mozart Figarójával debütált - maga Ferencsik ismerte el, hogy jobb volt az előadás, mint az ő operaházi produkciója. És Pál irányításával sorra jöttek a szenzációs előadások, noha a társulat évekre a Kisszinházba kényszerült költözni.
Hideg zuhanyként érte az operabarátokat a zeneigazgató távozásának híre. Immáron Oberfrank Gézáé lett a terep. Az ő szegedi működése legalábbis ellentmondásos. Először 1976 tavaszán, az első magyar operafesztivál keretében dirigált Manon Lescaut-ját hallottam (B. Nagy János és Andor Éva csúcsformában...). Sistergett az előadás, a zenészek arról beszéltek, hogy Oberfrank szinte \"kihúzta\" belőlük a muzsikát. Aztán jött a nyáron egy nagyon várt, csalódást keltő Nabucco a Szabadtérin, ahogy az 1983-89 közti kőszinházi előadások is egyenetlen nívójúak voltak. Emlékezetes Macbeth, Hollandi mellett téves szereposztások (több énekesnél következetes hangszálcsomóval, technikai gondokkal), a Don Carlos két egymást követő szabadtéri előadását mintha nem is ugyanaz az ember irányította volna, és hát Oberfrank mindenhez értése. (\"Két lábon járó Gesamtkunstwerk\", így egy énekese, \"Oberfrank fordít - a Háryt, magyarról magyarra\", így egy másik).
Aztán, 1989-ben, ha jól emlékszem, egy Bájital második felvonásának elején valahogy egészen másként szólt az orkeszter, mint az első felvonásban. Igen, Pál Tamás átvette, visszavette a dirigensi pálcát, második szegedi korszaka kezdődött.

Két éve ismét egy Oberfrank név, az unokaöccs Péter neve jelzi a szegedi társulatot. Az általam hallott előadások zeneileg meggyőzőek voltak, noha a fiatal művész igazi megmérettetést - egy Forzát, Boccanegrát, Otellót - még nem vállalt, vagy nem mert vállalni. Többhónapos távolléte az idei szezonban szerencsétlenül esett egybe énekesei betegségével. Sokszor hetek teltek el operaelőadás nélkül, így a szezon majdhogynem májusra korlátozódott - de ki nézi meg egy hónapban háromszor a Vérnászt, négyszer az Ariadne Naxos szigetént, ehhez Szeged nem rendelkezik kellő számú operabaráttal, lássuk be.

A másik neuralgikus pont: a Szabadtéri. Idén az operát két Carmen-előadás képviseli. Nagy Viktor számos kritikát kapott rendezésében, a világsztár Komlósi Ildikóval és becsületes művész Bándi Jánossal mint Don José. Ugyanakkor tegnap került kezembe az egyik itteni bécsi utazási iroda ajánlata: a Miskolci Operafesztiválról mint Bayreuth, Salzburg, Verona jogos párjáról írnak, ahogy fogalmaznak: \"Miskolc kilenc napra az opera fővárosává válik\". A programot elnézve azt hiszem, joggal, ilyen intervallum alatt hol látni-hallani négy különböző Kékszakállút, olyan sztárokat, mint Ramon Vargas, Marton Éva, Rost Andrea, nem beszélve a kiegészítő, nemcsak zenei rendezvényekről.

De vissza ehhez a szegedi Vérnászhoz, egyetlen mondat erejéig: Oberfrank Géza megszállottként irányította zenekarát. Ennyi színnel, ilyen dinamikai árnyalásokkal, ilyen precizitással nagyon-nagyon ritkán hallani az együttest.