A remény fellángolása - ismét egy debreceni koncertről
2003. január 15.
Debrecen, Bartók terem
Respighi: Lauda per la Nativita del Signore
Puccini : Messa di Gloria
Debreceni Kodály Kórus
Debreceni Filharmonikus Zenekar
Szabóki Tünde, Lax Éva, Timothy Bentch, Massányi Viktor - ének
Vez.: Erdei Péter
Túlértékelném magam, ha úgy gondolnám, legutóbbi
koncertbeszámolóm keserűsége jobb belátásra, s elfogadható játékra
indította a Debreceni Filharmonikus Zenekart. Nem is
gondolom úgy. A tagok is érezhették, hogy elégtelen volt a
teljesítményük.
Ezen az estén viszont a karmester, Erdei Péter személye
garanciául szolgálhatott arra, hogy élvezhető koncertet halljunk, s láss
csodát: meg is telt a Bartók terem.
Ha már láttad a csodát, most halld is, s aki hallja, adja át! Ismét szól a zenekar! Egységben az erő - s a hang egységes. A zenélés öröme különösebben még nem ül ki az arcokra, de kellő koncertrációval jóval többet nyújtanak, mint vártam.
Respighi nem elsősorban vokális műveiről híres. A Lauda per la Nativita del Signore, egy 13. századi szerzetes szövegére írt oratorikus mű, mely hangzatos hangszerelésével és érdekes dallambéli fordulataival különlegességnek számít. A felduzzasztott Kodály Kórus és a kis létszámú zenekar egészen karácsonyi, templomi áhítatot varázsolt plasztikus, érzékeny előadásával. Timothy Bentch röpke szerepében nem brillírozott, pár soros szereplése alatt épp hogy bemelegedtek a hangszálai, rekedtesre sikeredett az indítás. Aztán Szabóki Tünde angyala szárnyalt, s eszményien szférikus volt, mindaddig, amíg (sz)ép hanggal kiénekelhető magaságokkal kellett megküzdenie. Lax Éva Máriájának elbeszélő, olykor inkább Sprechgesangra hajazó szerepe nehezen jött át, akkor is túl forszírozottan - ugyanakkor az énekesnő gyönyörű olasz kiejtésről és frazeálásról tett tanúbizonyságot.
Nem véletlen, hogy Puccinit elsősorban operaszerzőként tartjuk számon: a Messa di Gloria miseszerkezetbe öntött egyfelvonásos opera. Nem a mester kiforrott munkája - hiszen mindössze 18 évesen írta -, de már magában hordozza a zseni kézjegyeit. A teljes zenekar miatt a kórus olykor kevésnek tűnt, ám a Gloria ujjongó dallamai, a Sanctus dicsőítő harmóniái tényleg megértek egy misét. Ugyanígy az immáron erőre kapott Timothy Bentch is, aki hamisítatlan velencei gondolás-érzetet oltott a szent szövegekbe, s a később csatlakozó Massányi Viktorral együtt csodaszép duettel zárták a kicsit kurtán-furcsán végződő misét.
