A nagy durranás - az NFZ Debrecenben

2004. február 27.
Debrecen, Bartók terem
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Markus Eiche - ének
Vez.: Kocsis Zoltán

WAGNER: Parsifal-előjáték
CHOPIN: E-dúr noktürn op. 62/2.
MAHLER: Vándorlegény-dalok
I. (D-dúr) szimfónia

A \"Vendégzenekarok Debrecenben\" a Filharmóniának az a sorozata, melynek minden alkalmával szinte telt ház előtt játszhatnak a vendégek. Ilyenkor többnyire még azok is eljönnek, akik egyébként be nem teszik a lábukat semmilyen koncertre, megvillannak a nagyestélyik és a koktélruhák, meg persze a farmernadrágok is. Inkább társadalmi találkozó, kevésbé a lelkes, érdeklődő, szépre vágyó koncertlátogatók összejövetele.

Ezért is érdekes az oly sokat kárhoztatott műsorfüzet, melyet kézbe kapva már csak abban reménykedhet a Rec., hogy a hangverseny nem lesz olyan pongyola, mint az A/4-es, kettőbe hajtott, sárga-barna-fehér, fényes papírlap. Legutóbb 2003 decemberében, amikor a Liszt Ferenc Kamarazenekar játszott, még a 2001-es Zempléni Művészeti Napokra készültek; most a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Chopin F-dúr noktürnjét játszotta belül, az E-dúrt kívül, Mahler pedig nemes egyszerűséggel I. dúr-szimfóniát írt és a Vándorlegény dalait (bár ez csupán fordítás/ferdítés kérdése), ráadásul a Frere Jacques francia gyermekdal is Chopin szerzeménye, mint megtudhattam. Végül is, ez a nyári Beethoven Sz-dúr zongoraverseny után szinte nem is meglepő (NB.: az nem e sorozat keretében hangzott el).

No de a koncertről.
Wagner Parsifaljának előjátéka plasztikusan, átszellemülten szólt. Mégsem vagyok biztos benne, hogy ennek így, koncertteremben kell megszólalnia minden következmény nélkül. No nem azért, mert wagneriánus volnék, csak koncepciójában olyan nagyon nem éreztem a műsorba illőnek. Mint ahogy Chopin noktürnjét sem (az E-dúrt!), fő kifogásom a zenekarra való átírás ellen szólna. Persze nem minden prejudikációtól mentesen hallgattam - véleményem nem változott: a darab inkább zongorán szóljon. E kis hangulati kép, belső monológ közvetlenebb hatást tesz a billentyűkkel megszólaltatva.

Bár hivatkozásként szerepelt, hogy a Frere Jacques francia gyermekdal elővezetésére a Mahler-szimfónia miatt van szükség, egy \"aranyos volt a kisfiú\" megjegyzéssel túl is lehetett lépni rajta.
És itt be is állt a fordulat, más lett a fordulatszám is: a Mahler-darabok következtek, melyek közül a Vándorlegény-dalokban Markus Eiche volt az űzött szerelmes, akiről abban a szempillantásban elhittem, hogy tényleg az: érzékeny, szenvedő, szenvedélyes stb. A zenekar ragyogó, mi kellhet még?
A nagy durranás! Mert a Mahler-szimfónia megszólaltatása tényleg az volt; olyan felépített csúcspontokkal, hogy a hideg rázott, belenyomott a székbe és alig tudtam/mertem felállni. Ez már nem evilági, egy másik dimenzió volt.