A Mendelssohn Kamarazenekar és Kertesi Ingrid Gödöllőn

Mendelssohn Kamarazenekar
Kertesi Ingrid – ének

TELEMANN: Don Quijote – szvit
HÄNDEL: Piangero la sorte mia – recitatívo és ária
MOZART: F-dúr divertimento, K.138.
VIVALDI: In furore
GRIEG: Holberg-szvit
PIAZZOLA: A négy évszak Buenos Airesben – Nyár
BARTÓK: Román népi táncok

Azon gondolkodom, vajon miért is szeretjük oly nagyon a szabadtéri koncerteket? Mármint mi, a közönség, mert azt elég nehéz elképzelni, hogy a zenészek rajonganak egy olyan helyzetért, ahol a szél fújja a kottákat, sziréna vijjoghat a gyöngéd adagióba, a repülőgépmotor beleberreghet a legszebb pianissimókba, a húrok szanaszét hangolódnak, bármikor eshet az eső, vagy épp a hőségtől nem tudnak figyelni, és – talán ami a legfontosabb – biztos, hogy nem hallják jól egymást a színpadon.

De van valami – a szúnyogokon, lepkéken és az időjárás szeszélyein kívül is –, ami viszont a közönség szempontjából tudja igen kellemetlenné tenni a szabadtéri előadások élvezhetőségét, az pedig az ügyetlenül beállított hangosítás. Persze felmerül a kérdés, minek is hangosítás például egy olyan méretű helyszínen, mint a Gödöllői Királyi Kastély Díszudvara, főleg, ha a zenekar szép magas falakkal határolt sarokban, viszonylag közel a közönséghez van elhelyezve? Nos, nem vagyok szakember akusztikai kérdésekben, de tapasztalataim szerint az ilyesmi inkább csak ront a zenekari koncertek élvezhetőségén. Arról nem is beszélve, hogy az erősítésből kifolyólag például elég nehéz megállapítani, hogy az a kiegyenlítetlen, kissé érces, erősen hegedűorientált hangzás, ami hozzám az ötödik sorba eljutott, a Mendelssohn Kamarazenekar, vagy a technikusi munka eredménye?

A koncert Telemann remek kis szvitjével indult, amely Don Quijote kalandjait igyekezett megjeleníteni. A nyitányt rendkívül impozánsra komponálta a szerző, ahogy ez már a barokk zenében lenni szokott, méltóságteljes nyújtott ritmusokkal, amely témát időről időre felváltotta egy virtuóz, mozgalmasabb zenei anyag. Hat rövidke tétel következett ezután Don Quijotéról, a szélmalomharcról, aztán előkerült Sancho Panza és Rosinante is, és persze a bájos Dulcinea, mindez ötletesen, humorosan megkomponálva. Telemann ötletlehetőségeit ugyan nem használta ki maradéktalanul a kamarazenekar, de akadt sok szép pillanat, kedves, humoros rész így is.

Händel áriája talán az est legsikerültebb része volt. Kertesi Ingrid nemes egyszerűséggel, végtelenül érzékenyen, gyöngéden, máskor felindultan, szenvedélyesen, igen megindítóan énekelt, gyönyörű, tiszta hangon, mindenféle túlhisztizés, agyonvibrálás, sikoltozás nélkül, ahogyan azért van alkalmunk néha ezt az áriát hallani.
A Vivaldi-mű előadása kevésbé volt meggyőző, egyfajta bizonytalanság lengte át, ami ide-oda csapódott a szólista és a kisérők között, érzésem szerint nem hallották egymást elég jól, ezért a zenekar időnként lemaradozott, a csembaló gyakorlatilag folyamatosan késett, a basszus gyakran volt hamis, és ettől persze időnként megremegett a föld az egész apparátus lába alatt, s akadt egy-két túl izgalmasnak nevezhető pillanat is. Mindezen apróbb megingásoktól eltekintve Kertesi Ingrid remekül énekelt, interpretálása a barokk zene előadásmódjának igen alapos ismeretéről árulkodik, nagy kár, hogy nem hallani őt sokkal gyakrabban ehhez hasonló szerepekben.

Mozart divertimentója, aztán a hangverseny második része is, lassanként kialakította bennem a képet a Mendelssohn Kamarazenekarról, bár amint említettem, korántsem biztos, hogy ez minden szempontból – főként a hangzásra gondolok persze – valósnak tekinthető. A hallottak alapján azonban úgy érzem, ez egy nagyszerű csapat, csupa lelkes muzsikussal, akik koncertmesterük, Kováts Péter vezetésével igyekeznek minél szélesebb repertoárt kialakítani, minél izgalmasabb hangversenyeket létrehozni. Ez persze gyakorlatilag szinte kizárja, hogy egy-egy korszak muzsikáját valóban mélyrehatóan, valóban minden apró részletre kiterjedő alapossággal interpretálják. Lehetővé válik viszont, hogy koncertjeiken igen széles választékot mutathassanak fel stílusok, korszakok tekintetében, a barokk zenétől akár a jazzig.

Ezzel a szép koncerttel indult tehát a már hagyománynak számító kilencedik Gödöllői Kamarazenei Fesztivál. Sok sikert a július hatodikáig tartó folytatáshoz is!