A kamarazene lényege - A Phoenix Csoport koncertje

2004. október 13.
Debrecen, Liszt-terem
Phoenix Kamarazenei Csoport

SCHUMANN: Andante und Variationen
(Grünwald Béla, Pless Attila - zongora, Ádám Károly, Molnár Zsolt - cselló, Farkas Tímea - kürt)
SCHUBERT: a-moll Allegro (Lebensstürme) Op.144
(Grünwald Béla, Pless Attila - zongora)
BRAHMS: c-moll trió Op.101
(Alexáné Kardos Ildikó - hegedű, Molnár Zsolt - cselló, Pless Attila - zongora)

Van egy kis közösség Debrecenben, ők a Phoenix Kamarazenei Csoport. Tulajdonképpen a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának néhány tanárából álló alkotóműhely, akik rendszeresen koncerteznek, most már nemcsak helyben, hanem ifjúsági-beszélgetős koncertek sorát is tartják öt környező városban. Ami a Liszt-teremben időről időre megszületik, az általában zenei-szellemi csemege. Néhány éve például Bach összes zongoraversenyét, hegedűversenyét és a Brandenburgiakat játszották el egy évad alatt. Nem csoda, tanárok és diákok között is rangot jelent bekerülni a keretbe, akár egy-egy produkció erejéig.

Erre az estére romantikus válogatással készültek. Nem mondható, hogy tökéletes, makulátlan hangversenyben volt része a maroknyi közönségnek, ám olyasvalamivel lettek gazdagabbak, amit csak a kamarazene nyújthat: a bensőséges muzsikálás által belső harmóniánk, s ezzel a világ rendje is helyreállt - ha csak kis időre is.

Schumann művét vehetjük bemelegítésnek, még csiszolható a hangzás, az egymásra figyelés, lehetne kevesebb a \"speciális effektus\" (lásd még: \"melléintonál\"), de a virtuóz részek igazán imponálóan hatottak, s egyúttal már megelőlegezték a következő műsorszámokból áradó igazi kamarazenei hangulatot. A Schubert-négykezes azt bizonyította, hogy a két zongorista egymás rezdülését is pontosan érti, érzi. Megállt az idő folyása, ők ketten, távol a világ zajától, mintha közönség sem lenne, egyre csak muzsikáltak.

A szünet után, Brahms triója volt a hab a tortán. Kifinomultan, érző zeneiséggel adták elő a művet, s a középső két tétel andalító zenéje elképzeltette, hogy (ha mondjuk, férfi lennék) mindezt egy kellemes, kávéházi fotelben ülve hallgatom, rumos teát szürcsölve, szivarfüstöt eregetve, elrévedezve a gondolatokban, melyeket Brahmséi inspirálnak. Szerintem ez az, amiért érdemes kamarazenét hallgatni.