A Jánosi Együttes a Soproni Régi Zenei Napokon

2003. június 24.
Régi Zenei Napok
Sopron Jezsuita Udvar
Jánosi Együttes (Jánosi András hegedű, Túri András brácsa, Kiss Csaba cselló, Szűcs Miklós ének)
Magyar nemesi udvarházak zenéje (1770-1800)

Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar közönség a végletekig lojásis: akkor is évezi a produkciót, ha az hagy némi kívánnivalót maga után.

A Jánosi Együteshez már korábban is volt szerencsénk. Láttuk őket például Egyházashetyén, az ott régi hagyományúnak számító Berzsenyi napon, ahol a XVIII. század virtuóz prímása, Bihari János műveit adták elő, eredeti kották alapján rekonstruálva a darabokat. Zseniális koncert volt. Sőt! Jánosiék akkor annyira stílben voltak, hogy a koncert után azt is bevállalták, hogy egy kerti partin húzzák a penészgomba-származékoktól koordinációs készségüket vesztett vendégek fülébe a Kossuth-nótákat.

Az már a tegnapi koncert elején kiderült: nemhogy kerti parti jam sessionnek, de hangulatos előadásnak sem nézünk elébe. Hacsak nem nevezzük hangulatnak azt, hogy a zenekar tökéletesen idézi meg egy amatőr banda előadásának diszkrét báját.

Kezdjük egy zenészek számára meglepő ténnyel: a brácsással nem volt különösebb gond. A csellistával sem. Ugyan a ritmus feszességével, a tempóval és a frazeálással adódtak problémák, de ez a két hangszer speciel legalább együtt szólt.

Általában egy cégben (főleg ha az adott indusztriál a főnök nevét viseli) a bossz felel a minőségért és a beosztottaiért. Igen kínos, ha az adott minőséget pont ő nem tudja hozni. Jánosi András hegedűjátékáról csak annyit (utalnánk itt a Musically Correct nyelvi találmányunkra): nem volt hamis, csak melléintonált. De azt legalább következetesen tette. A második szám után egyébként hangolt, de ez a trükk annak idején már Viszockijnak sem jött be.

Az este egyetlen kellemes meglepetése az volt, hogy az egyszerű koncert helyett egyfajta Gesamtkunstwerk látszott megvalósulni. Történt ugyanis, hogy a három muzsikus mellett egy bajszos fiatalember folyamatosan modellt ült Mme Tussaud-nak, így az akusztikai élmény egy panoptikumlátogatéás vizualitásával párosult.
Csak a negyedik számnál derült ki, a fiatlaember valójában az együtes énekese. És nem is rossz. Annak ellenére, hogy (ismét Musically Correct) hangerő tekintetében előzékenyen teret engedett a három muzsikusnak. Később viszont, amikor már szólóban énekelt, nyilvánvalóvá vált, hogy ma este egyedül ő az, aki stílben van.