A 18. század zenekara Fertődön

2004. szeptember 6-7.
Fertőd, Esterházy-kastély

A 18. század zenekara

Műsor 6-án:
HAYDN: A-dúr szimfónia Nr. 64
3 ária
A-dúr szimfónia Nr.59
Km.: Wilke te Brummelstroete (mezzoszoprán)
Vez.: Frans Brüggen

Műsor 7-én:
HAYDN: g-moll (\"A tyúk\") szimfónia
C-dúr gordonkaverseny
C-dúr (\"A medve\") szimfónia
Km.: Roel Dieltiens gordonka
Vez.: Frans Brüggen

Viva Brüggen!
(Graffiti egy telefonfülkében a Körúton a \'86-os zeneakadémiai furulyakoncertje után.)

A Haydn Eszterházán Fesztivál tizenkét napjának két utolsó estéjén játszott A 18. század zenekara Frans Brüggen vezényletével. Másodszor jártak nálunk, tizenöt éve Bach h-moll miséjét adták elő az Erkel Színházban. Az akkor nyolc éve létező zenekar addigi legnagyobb szabású produkciója volt az, és az utrechti koncerten rögzített lemezt is a mű legjobb felvételei között tartják számon. De Haydn is a tizennyolcadik század szülötte volt, és ma már a tizenkilencedik század nagyjai is a műsorukon vannak, egészen Brahmsig.

A korai, 60-as, 70-es években alakult zenekarok még elég kevés hegedűssel, vonóssal tudtak felállni, így vezetőik - teoretikusként - természetesen azokra a dokumentumokra helyezték a hangsúlyt, amelyekből az olvasható ki, annak idején sem volt ez másként. (Ennek a nézetnek a végsőkig vitele a McCreesh-féle \"egy szólam, egy ember\" elvű Máté-passió előadás.) Szerencsére a régizenélés térhódításával a kitűnő zenészek száma is egyre növekszik, így történhetett meg, hogy Frans Brüggen már egy kicsit nagy (6+6+4+4+2+fúvosok) zenekarral érkezett az Esterházy-kastélyba. Még éppen elfértek a zeneteremben, és maradt hely a közönségnek is, melynek létszámát itt több százra nem, csak több mint százra lehet tenni. És ez nem csak az egyes koncertlátogatók hibája. Persze, a terem kicsi, nyilvános koncertek számára jószerivel alkalmatlan, még akkor is, ha (zene)történeti értékei úgyszólván kifejezhetetlenek. De mégis, mennyire reprezentálja egy ország koncertigényeit egy pár tucat ember előtt játszó Il Giardino Armonico, vagy egy 18. század zenekara? Úgy gondolom, őket a szélesebb nagyközönség is megérdemelné, és ők is egy nagyobb közönséget, még ha valóban nem mindennapi tapasztalat, élmény lehet számukra a kastély zenetermében játszani, és őket ott hallani. Jószerivel külföldiek és szakmabeliek, akik megengedhetik, vagy meg kell engedniük maguknak, hogy az ott rendezett koncerteket meghallgassák.

Az első este két Sturm und Drang-szimfónia hangzott el A-dúrban. A zenekar megszólalásakor rögtön feltűnt a vonóskar egységessége. A tíz évvel ezelőtt Londonban rögzített szimfóniafelvétel-sorozatban ez még nem volt ilyen magas szintű. Végül is annak a negyven évnek az egynegyede telt el 1994 óta!

Mindazonáltal a terem befogadta az ide kissé túlméretezett zenekart. Bár a második sorban ültem, mégis, mintha távolabbról hangzott volna a zene. A közvetlenül előttem szóló első hegedűk sem léptek fel tolakodóan. Hangosabbnak hallottam a zenekart, mint egy nagyobb teremben, de a szükséges távlat megvolt. Talán az alapterülethez képest nagynak tűnő magasság okozhatta ezt, és ennek következménye a nem túl erős, de elég hosszú, 2-3 másodperces visszhang, ami persze kihallhatalanul akkor is szól, amikor az alaphang az erősebb.

Tehát hangosak, de nem harsányak voltak a forték, fortissimók, lágyak a pianók, határozottak, nem döngőek a mélyvonósok. És a bélhúrok: kicsit mattabbul, kevésbé fényesen szóltak, mint a fémből készültek, ami itt, ebben a teremben egészen pontosan hallható volt. Mégis érdemes itt Haydn-fesztivált rendezni? És a fúvósok is, valóban. Tisztán, gikszerek nélkül szóltak még a natúrkürtök is. Különösen megragadó volt a kürt-mélyvonós együttállás a 64. szimfónia lassú tételének vége felé.

Megjelent Brüggen, kissé hajlott hátúan, lassú, öreges léptekkel, felült magas karmesteri székére a kottaállvány mögé. Amely lent tartott bal kezét alig engedte látni a zenészek nagy részének, és jobb keze is csak kevés egzakt információt közölt. Többen megjegyezték, ha nem csinálna semmit, a zenekar akkor is így játszana. A koncerten talán igen. Na de a próbán mi történne? Mindazonáltal bizonyos fokú karmesteri visszafogottság is közrejátszhatott abban, hogy a sima megszólalás és a jó akusztika mellett a hang nem szorult a terembe. Először is: a tempók. Semmi rohanás, az utóbbi idők elméleteinek megfeleltetett forszírozott tempók. Sokkal inkább a zene belső dinamikája az, ami előreviszi az egészet. A kitörések sem öncélúan hangoskodtak, hanem meglepetést okozóan ugyan, de illeszkedtek a tempóbeli, hangzásbeli egységbe. A legnagyobb furulyás brüggeni erényeket hallottuk itt zenekarra áttéve.

Az első este a két szimfónia között három könnyed szopránária csendült fel, Wilke Brummelstroete előadásában. Az énekesnő valóban stílusosan, mind hangban, mind színészileg magas fokon hozta azt a hangvételt, amelyet a szerelmes-évődő-féltékenykedő témát feldolgozó áriák megkívántak.

A második este \"közjátéka\" a C-dúr gordonkaverseny volt Roel Dieltiens szólista közreműködésével. És persze, hogy a zenekar megvan karmester nélkül! Mert Brüggen ebben a számban nem játszott. A csellista és a koncertmester együttműködésévvel ugyanolyan tökéletes zenekari eredmény született, mint a szimfóniákban. Amelyhez járult Dieltiens szintén kissé nazális hangképzése a bélhúros, láb nélküli csellón, és mindvégig makulátlan, virtuóz játéka, a bizony igen igényes és szép gordonka szólamban.

Hatásosan zárta a két koncert műsorát együtt is a \"Medve\"-szimfónia fergeteges fináléja, amely után a karmesterből tört fel először az elragadtatott kiáltás: bravó!