Vivan le femmine! (A Don Giovanni Salzburgban)

2006. augusztus 27.
Salzburg
Grosses Festspielhaus
MOZART: Don Giovanni

Két év szünet után, az idei \"Mozart 22\" elnevezésű, a születésnapos csodagyerek valamennyi operáját felvonultató sorozat keretében tért vissza Martin Kusej emlékezetes Don Giovanni-rendezése a Salzburgi Ünnepi Játékokra. A 2002-ben bemutatott előadás akkoriban sok vitát váltott ki, ma letisztult képi világgal dolgozó, formabontó, de semmiképp sem megbotránkoztató produkciónak tűnik.

Az előadás kétségkívül ötletes és eredeti, sajnos azonban egynémely ponton nehezen követhető. Az idei évig az Ünnepi Játékok prózai tagozatának vezetőjeként is tevékenykedő Kusej egyetlen fehér forgószínpadon játszatja a darabot, néhány elhúzható-betolható ajtóval és fallal megbolondítva. Már a felütés is szokatlan: a \"Notte e giorno faticar\" kezdetű részt először nem Leporello, hanem maga a Don énekli, aki szolgája kanos kicsapongásához falaz. Utána persze ráveti magát Annára, hogy aztán az előadás végéig újabb és újabb nőket hajkurásszon, élveteg férfiember módjára.

A jól ismert szereplőkön kívül névtelen hölgyek is megjelennek a színen, ők a Palmers bugyikról és melltartókról (egyéb nincs is rajtuk) ismerszenek meg. Lehetnek akár a Don által elcsábított leányok és asszonyok a múltból, egyben a címszereplő végzetének jelképei is, ez nem teljesen tisztázott. Mindenesetre csupán egyetlen ponton veszítenek csáberejükből, amikor a 2. felvonásbeli temetőjelenetben aszott vénasszonyként, vagy inkább vérben forgó szemű élőhalottként köszönnek vissza. A fehérnemű maradt.

Úgy tűnik, bizonyos szereplőkkel Kusej sem tudott (vagy akart) mit kezdeni, Don Ottavio teljességgel reménytelen figurája csak egy pillanatra kap szokatlan megvilágítást: a 2. felvonásbeli áriájában fékezhetetlen dúvad módjára szomjazza a bosszút.

Donna Anna sem különösképpen érdekes figura, Elvira annál inkább. Csalódott entellektüelként jelenik meg a színen, majd a kezdeti reményvesztettségből egy apró reménysugáron át (szép jelenet, amikor a 2. felvonásban naivan felül az úr és inasa trükkjének) vezet az útja a teljes kétségbeesésbe. Ez a kétségbeesés azonban nem csak a saját sorsának, hanem Don Giovanni jövőjének is szól. A Regiszteráriában Leporello végigvezeti őt a Don nem éppen makulátlan múltján, amelyet a nézők nemcsak hallhatnak, hanem láthatnak is, hiszen a forgószínpadon Elvira különböző szobákba lépve szembesülhet a korábbi szeretőkkel is, amelyek között bizony akad egy tizenévesforma, ugrókötelező kislány is.

Az énekesek teljes odaadással vesznek részt a játékban. A címszerepben Thomas Hampson szuverén alakítást nyújt, kellően cinikus, hangilag azonban nem mindig elég meggyőző. A szerenádban viszont megkapó finomsággal énekel, remek ötlet, hogy a második strófától teljes sötétség borul a színpadra, így a nézők is, miként a szerenád hallgatója, csupán a hangra hagyatkozhatnak. Leporellóként Ildebrando D\'Arcangelo szánni való bohóc, kissé nyers hanggal. Élvezet hallgatni Robert Lloyd súlyos basszusát és hatalmas hangját a Kormányzó szerepében. A hölgyek közül kiemelkedőt nyújt Melanie Diener, Elvirája kicsit vénlányos, furcsa tűzzel a szemében. A többiek jó átlagszínvonalon teljesítenek, de nem igazán emlékezetesek. Korábban maga Netrebko énekelte Annát, mostanra Christine Schaefer váltotta őt, aki nem igazán meggyőző, közép- és alsó regiszterét alig hallani.

Nagyszerű viszont a zenekari játék, a mindössze 31 éves Daniel Harding pálcája alatt alig fogyó lendülettel és ritmikai precizitással muzsikálnak a Bécsi Filharmonikusok. Ők azok, akik zeneileg is átlag felettivé emelik ezt a különleges előadást. Akit érdekel, maga is meggyőződhet róla, hiszen úgy hírlik, hogy hasonlóan az összes többi salzburgi Mozart-produkcióhoz, ez is megjelenik majd DVD-n.