Tisztelgés Dvořák előtt - Salzburgban

2004. augusztus 28.
Salzburg, Grosses Festspielhaus
Bécsi Filharmonikus Zenekar
vez.: Nikolaus Harnoncourt
km.: Thomas Hampson - bariton

Nehezen hiszem, nem, valószínűtlennek tartom, azazhogy lehetetlen, hogy legyen még egy olyan hangélmény, mint amikor a Bécsi Filharmonikusok forte tutti megszólalnak. Lehet bármilyen behízelgő Hubermann hegedűhangja, gyönyörködtethet Pavarotti vocéjének mediterrán varázsa, Rubinstein billentésének eleganciája - de a Wiener Philharmoniker primus inter pares, ha egy szint felett a világ nagy zenekarait egyáltalán összehasonlítani, rangsorolni lehet - páratlan akusztikus tapasztalat.

Ezen a matinén az első fortéra várni kellett - sejtelmes vonóshangzással, fafúvósok kíséretében indul a Vízimanó című, majd félórás szimfonikus költemény. A Vodnik-téma különösen érdekelhette Dvořákot (ld. még a Ruszalkát!). Érthetetlen, hogy ezt a hatásos darabot - izgalmas, színes előadásban szólalt meg - miért nem hallani gyakrabban.

A Bibliai dalok más kategória. A ciklus kissé monoton (Haydn darabja, A Megváltó hét szava a keresztfán jutott eszembe hallgatása közben), biztos, hogy segített volna a szöveg követése. Hampson baritonjának kvalitásait nem hiszem, hogy bizonygatni kellene, mindazonáltal időnként úgy tűnt, túl alacsony számára a szólam.
Tartottam a Szláv táncok második sorozatának (op. 72) előadásától, több okból is. Talán szerencsésebb a két ciklust egyszerre műsorra tűzni (ld. a prágai Újévi koncertet), no meg az elsőben van több \"sláger\" (a második utolsó darabját sokan nem az egész végére illőnek tartják) - és Harnoncourt inkább analizáló, indukciós módszerrel dolgozó dirigens. Az első tánc a szokottnál valamivel lassabb tempója alátámasztani látszott kételyeimet - melyek aztán nagyon gyorsan eloszlottak. Harnoncourt, ez a ravasz vén róka tudja, hogy ezt az együttest hagyni kell muzsikálni. Lubickoltak a Filharmonikusok a zenében, sziporkáztak, bukfencet hánytak, orgiát csaptak, mindezt persze \"takra\", a lassú számoknál a muzsikusok egyéni képességeiket csillogtathatták, micsoda művészek! Az ORF élőben közvetítette a hangversenyt, bízzunk abban, DVD-n is megjelenik majd.

Harnoncourt (szokása szerint) pálca nélkül dirigált, s ismét elgondolkodtatott: a mai Salzburg egyik abszolút ura az egyik legellentmondásosabb dirigens, akit ismerek (úgy két éve eszmefuttatást terveztem \"Miért utálom ezen a héten különösen Nikolaus Harnoncourt-t? címmel), most teljesen meggyőzött (persze ott voltak a Filharmonikusok is...).

A ráadás, dacára a tomboló sikernek, elmaradt - pedig a főpróbán állítólag volt Zugabe…
E hiány ellenére gyönyörű volt a délelőtt - jókedvemet, örömömet még az sem rontotta el, hogy az épületből kilépve és az úttesten áthaladva automatikusan balra nézve, megláttam Salzburg új hírhedtségét, a Mönchsbergen pöffeszkedő betonbunkerszerű Modern Múzeumot.