Rigoletto-élmény Prágában

2005. június 17.- Prága, Prágai Állami Operaház
Rigoletto: Vladimir Chmelo
A mantuai herceg: Tomas Cerny
Gilda: Marina Vyskvorkina
Sparafucile: Lukas Hynek-Kramer
Maddalena: Sylva Cmugrová
Monterone: Jurij Kruglov

Díszlet: Zbynek Kolar
Jelmez: Olga Filipi
Rendező: Karel Jernek

Prágai Állami Operaház énekkara (karigazgató Adolf Melichar) és zenekara
Vez.: Richard Hein

Nem a kedves, ám túl mély benyomást nem gyakorló rendezésről kell itt szólni, s nem is a comprimariókról (noha Kruglov Monteronéja erőteljes volt, fontos ez a szerep, oly sok Rigoletto-előadás vérzik el ezen a kis szerepen, vagy válik fontossá, ld. Cellini avagy Molinari-Pradelli lemezeit).

Több mint negyedszázada járok a Prágai Állami Operaházba, pontosabban abba az épületbe (gyönyörű a fehér és az arany kombinációja), melyet most annak neveznek.
Ez az este az egyik legtökéletesebb volt zeneileg.

Chmelo a címszerepben. A hang a világosabb baritonok közé tartozik, perfekcióval kezelve, muzikalitással, remek színpadi játékkal.

Vyskvorkina világszám. Hathónapos gravida (ahogy egy barátom megjegyezte: íme itt a darab folytatása…). Szopránja jóval nagyobb volumenűvé vált, ahhoz képest, amilyennek legutóbb hallottam - még Gilda, de már majdnem Erzsébet vagy Amelia. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz majd pár év elteltével, milyen repertoárt s hogyan énekel.

Cerny ma az olasz repertoárban talán a legjobb cseh tenor. Nála is súlyosodik a voce, a következő évadban még Rodolphe és már Laca.

Az est hőse mégis a dirigens volt. Tudom, ritkán írnak le ilyet operaelőadásról, manapság különösen, amikor az operabarát elvétve megy akár a Bécsi Állami Operába, akár a Scalába a karmester kedvéért.

Voltak, vannak Maestrók, akiknél \"széltében\" szólt-szól az orkeszter, minden kristálytiszta, s mások, akiknél \"mélységében\" - hihetetlen szonoritással, de esetenként maszatosan.
Ha nem tudtam magam világosan kifejezni: vessük össze például Toscanini és Furtwängler valamelyik Coriolan-nyitány felvételét.

Hein pálcája alatt teljes precizitással, s ugyanakkor \"gömbölyűen\", óriási dinamikai árnyalatokkal szólalt meg Verdi muzsikája. Valóban \"beszélt, sírt, szenvedélyesen szónokolt\" a zenekar.
Zweigi Sternstundet élhetett át, aki ott és akkor jelen volt.